Még nem kerülhet szabadlábra az egyik olaszliszkai lincselő. A bíró úgy ítélte meg, hogy a társadalomnak jobb, ha Szarka András néhány évig még rács mögött marad.
Az idén februárban bejelentett, a tőzsdei társaság működésében meghatározó tőkeemelés-sorozat első lépését valósítja meg az OPUS Global Nyrt. – jelentette be a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az igazgatóság keddi határozatával hozzájárult, hogy a Kall Ingredients Kft., Konzum PE Magántőkealap 70 százalékos közvetlen, valamint a Ta
Gőzerővel folyik a Hír TV "visszafideszesítése": a ma délutáni és esti híradókat már az új vezetés egyik embere szerkeszti. Kálmán Olga Egyenesen című műsora helyett pedig a Magyarország élőben fut majd este.
A BMW debreceni üzemében 2023 körül kezdődhet a termelés - írta a Stuttgarter Zeitung című német lap szerdán a német autógyártó társaságtól származó adatokra hivatkozva. A beszámoló szerint a BMW egy szóvivője a lapnak elmondta...
Kánikulai menetrendet, egyfajta "közlekedési sziesztát" vezetne be a nagyvárosokban a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége. A KSZOSZ szerint legalább hőségriadó idején ritkítani kellene a közösségi közlekedési járatokat...
Kísérleti jelleggel óránként 130-ról 140 kilométerre emelték a sebesség felső határát az A1-es (Bécs-Salzburg) osztrák autópálya két szakaszán, összesen 120 kilométeren.
Az új személyautók eladása 29 százalékkal nőtt Magyarországon júliusban az előző év azonos időszakához képest, a forgalomba helyezett új személygépjárművek száma 12 043-ra emelkedett. Az év első hét hónapjában szintén 29 százalékos volt a növekedés a 2017. január-júliusi időszakhoz képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu szerdán az MTI-vel.
A Volkswagen a nagy autógyárak közül elsőként óriásprojektet indít a következő generációs akkumulátorok gyártására. Ha tényleg sikerül leváltani a lítiumion-akkumulátorokat, az igazi technológiai áttörés lesz - de nagyot is lehet bukni a kockázatos projekten. Az ázsiai vonaltól mindenesetre érdemes lenne megszabadulni.
Augusztus 31-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója, Szivek Norbert, ezt a társaság megváltozott feladat- és hatáskörével indokolta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében...
32 fokos kórtermekben fekszenek a sokszor ágyhoz kötött betegek több fővárosi kórházban is, ahol légkondicionáló legfeljebb a műtőkben, vagy a vizsgáló helyiségekben van. Az ATV stábja három budapesti kórházban nézte meg - rejtett kamerával -, hogyan próbálják a betegek és a dolgozók átvészelni a forró, fülledt napokat.
Legkevesebb két ember életét vesztette szerdán Zimbabwe fővárosában, Hararéban a részleges választási eredmények közzétételét követően kitört ellenzéki tűntetéseken a biztonsági erők és aktivisták összecsapásaiban - jelentették hírügynökségek.
Ha nincs strand a közelben, a szökőkút is megteszi hűsítőnek ebben a tikkasztó kánikulában. A gyerekek, mintha csak a legtrendibb akvaparkban lennének, olyan önfeledten szórakoznak a i csobogókban, szökőkutakban. Jó móka és valóban átmeneti enyhülést ad, ám nem éppen veszélytelen játék.
A labdarúgó-NB I újonc csapata, a Kisvárda a Viditől, valamint a Honvédtól elszenvedett 4-0-s vereség után menesztette vezetőedzői posztjáról Kondás Elemért (54). A klub szakmai igazgatója, Révész Attila (45) elárulta, a vezetőség azért döntött a váltás mellett, mert a játékosoknak keménykezű, szigorú trénerre van szüksége, Kondás pedig nem ilyen v
Öt embert tartóztattak le, mert fogva tartották egy családtagjukat, és arra kényszerítették, hogy megegye saját édesanyja hamvait. A 22 éves autista nővel rabszolgaként bántak louisianai házukban, módszeresen megverték, szexuálisan bántalmazták, valamint prostitúcióra akarták kényszeríteni. A betegesen kegyetlen családtagokat még 2016-ban letartóz
A Volkswagen a nagy autógyárak közül elsőként projektet indít a következő generációs akkumulátorok gyártására. Hosszabb távon nem tehetjük ki magunkat néhány ázsiai beszállító kénye-kedvének - jelentette ki Herbert Diess, a konszern...
Augusztus 31-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója, Szivek Norbert, ezt a társaság megváltozott feladat- és hatáskörével indokolta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya.
Egykori kampánycsapatának munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást feltáró, Robert Mueller vezette különleges vizsgálat azonnali lezárását sürgette Donald Trump elnök egy szerdai Twitter-bejegyzésben. "Rettenetes ez...
A szakképzett munkaerő megléte és a kormányzati támogatás mellett egy város vagy régió infrastruktúrája, a felvevő piacok közelsége, valamint a helyi beszállítói bázis színvonala a legfontosabb döntési szempont egy-egy nagy értékű autóipari beruházás esetén.
Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszter a jövőben a nemzeti vagyon kezelésének stratégiai kérdéseiben tanácsadóként számít Szivek Norbert szaktudására.
A BUX index szépen dacolt az európai áresésekkel, ráadásul mind a nagy fő részvény pluszban zárt. A Dow Jonest az Apple menti meg nagyobb eséstől, mert különben Trump megint riogat a vámháborújával. A forint kissé gyengült, komolyabb vérengzés van az árupiacon, esik a bitcoin.
A verejtékmirigyek hőség hatására bekövetkező gyulladása is okozhat bőrkiütést, úgynevezett melegkiütést, amit szaknyelven miliariának neveznek. A melegkiütés akkor keletkezik, ha a verejtékmirigyek kivezető csövei elzáródnak.
Augusztus 31-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója, Szivek Norbert, ezt a társaság megváltozott feladat- és hatáskörével indokolta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya.
A témában tartott szerdai sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta: ritkán van olyan egy város életében, hogy új kulturális intézmény alapításáról számolhat be.