Az európai versenyképesség dinamikus bővülését segítik a közép-európai államok azzal, hogy nyílt, szabad, akadálymentes együttműködést építenek fel Kínával.
Budapesten nyit kiállítást John Lennon özvegyének egykori kedvese, Havadtőy Sámuel. A képzőművész lapunknak a legendás zenész halála utáni évekről is mesélt.
Nyomorékként is szerettek majd? - kérdezte szeretteitől Mikó Alexandra, akit ablakpucolás közben ért a szörnyű baleset. Bár túlélte a zuhanást a harmadik emeletről, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy egész hátralévő életét újra kell terveznie.
Újabb embert mentettek ki a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerből hétfőn, a thaiföldi haditengerészet egyik tisztségviselőjének közlése szerint egy újabb gyerekről van szó.
Négy gyermeket már kihoztak a barlangból, de elfogyott a helyszínen az oxigén, a búvároknak is pihennie kellett. Ma folytatják a mentést, nyolc gyermek még ott van a barlangban.
Magyarország felajánlotta segítségét a thaiföldi kormánynak a Tham Luang barlangrendszerben rekedt ifjúsági focicsapat kimentéséhez - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Az OTP hétfői tájékoztatása szerint Csere Bálint, az OTP Management Committee tagja a társaság részvényopciós programjával összefüggésben pénteken Csere Bálint, 2598 darab OTP-részvényt vásárolt, majd 1860 darab OTP-részvényt adott...
Úgy tűnik, hogy a Hyundai abszolút komolyan veszi sportmárkáját és egyre nagyobb erőket fektet abba, hogy felépítse N kínálatát. Az egyelőre kétféle teljesítményszinten elérhető ötajtós i30 N csúcsverziója éppen nálunk van teszten, és bizony nem akármekkora mosolyt csal arcunkra, hamarosan pedig nem csak még erősebb kiadást köszönthetünk, de bizony Fastback karosszériával is elérhető lesz a…
Az olajvállalatok befektetői megbánhatják, hogy a osztalékfizetésre kényszerítették az utóbbi években az olajcégeket ahelyett, hogy a későbbi termelés növelésére fordították volna a tőkét, amelynek következtében nagyot ugorhat az olaj világpiaci árfolyama - vélik a Sanford & Bernstein elemzői. A nyersolaj akár 150 dollár feletti tartományba is fels
Az április vége óta tapasztalható forintgyengülés jelentősen megdrágítja a külföldről importált használt autókat, ami miatt sok vásárló inkább kivár, bízva a magyar deviza visszaerősödésében - közölte az MTI-vel a Magyar Gépjármű-kereskedők...
Kutatások szerint főleg három dolgon múlik, hogy boldogabb életre találnak-e a hazájukból menekülő vagy elvándorló emberek: 1. mennyire boldog hely a célország, 2. mennyire szörnyű körülményekből jönnek, 3. mennyire fogadják őket...
Harmincötezer forinttal magasabb az átlagnyugdíj a fővárosban, mint a Dél-Alföldön. A fővárosban csaknem húsz százalékkal magasabb a nyugdíjak átlaga, mint az országos érték - írja a napi.hu.
Felvettük a kapcsolatot a barlangi mentők vezetőjével – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Tham Luang barlangrendszerben rekedt focicsapat kimentése kapcsán.
A nyolcvanas években települt ki Ausztráliába Dikasz László, ahol kezdetben limuzinsofőrként kereste a kenyerét. Majd újra visszatért régi szakmájához és szenvedélyéhez, a kertészkedéshez.
A fő üzleti szegmensekben az idei második negyedévben is kétszámjegyű bővülést tudott elérni a Duna House csoport, az ingatlanközvetítési jutalékok és a saját iroda szegmens rekordszintet ért el.
Magyarország 2018-ban egy olyan állampárt játékszere, amely belpolitikai okokból a saját állampolgárait is kiszolgáltatja idegen országokbeli titkosszolgálati cégeknek – közölte hétfőn a Demokratikus Koalíció.
Miután vasárnap sikeresen kimenekítettek négy tinit a thaiföldi barlang fogságából, hétfőn újabb mentőakció indult. Egy szemtanú beszámolója szerint legalább egy újabb fiút kihoztak a mentőegységek - írja a CNN. Vasárnap viszonylag száraz nap volt, hétfőn azonban ismét felhők gyülekeztek az égen - amik nem sok jóval kecsegtetnek a mentés kapcsán -