Washington - Donald Trump szerint a montenegrói emberek agresszívak, és nem tartja kizártnak, hogy pont ők lesznek a felelősek a harmadik világháború kirobbantásáért.
A munkaidő csökkentése általában a fizetés csökkenésével szokott együtt járni, ami a dolgozóknak általában nem esik jól, bármennyire szeretnék javítani a munka-magánélet egyensúlyát. Egy új-zélandi cég ezért azt lépte meg, hogy tavasszal két hónapos kísérleti időszakra a dolgozóknak csak négy napot kellett dolgozniuk, ötnapi bérért. Az eredmények m
Gigantikus aranykincs lehet annak a 135 éves orosz cirkálónak a gyomrában, amelyre a dél-koreai Ulleungdo sziget partjától másfél kilométerre, 434 méteres mélységben bukkantak rá.
A Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Kecskeméti Református Általános iskola iskolatitkárának feljelentése alapján - tudta meg a Hírösvény Balázsné dr. Busku Teréziától, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivő ügyészétől.
Országszerte mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak
Magyarország ellen indított politikai támadásként és a jövő évi európai parlamenti választási küzdelem részeként értékelték a szakértők, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat a Stop Soros törvénycsomag miatt Magyarország ellen.
A román kormány egymilliárd eurót fordít kultúrára a következő években Nagy-Románia megalakulásának századik évfordulója alkalmából - jelentette be csütörtökön Viorica Dancila román miniszterelnök.
Sikkasztás miatt eljárás indult Nagykanizsán egy 16 éves fiatal és két társa ellen, mert a nyáron postásként dolgozó diák lopott a rábízott csomagokból, több száz levelet pedig elégetett vagy elszórt – közölte a zaol.hu.
Az Újpest sikerrel vette a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulóját, mivel az idegenbeli 3-1-es vereségét követően a csütörtöki visszavágón 4-0-ra legyőzte az azeri Neftci csapatát, így 5-3-as összesítéssel jutott a második körbe.
Wass Albert bronz mellszobrának megrongálása miatt nyomozás indult ismeretlen tettes ellen az Egri Rendőrkapitányságon - erősítette meg a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a heol.hu csütörtöki információját.
A Demokratikus Koalíció szerint egyre több jel mutatja, hogy a tavaszi országgyűlési választás "nem volt tiszta". Rónai Sándor, a párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy a sajtóban megjelent egy, a Fidesz 2010-es választási eredményváróján készült fénykép.
Horvátország továbbra is segíti Albániát a tengeri hulladékszennyezés kezelésében, de inkább annak megelőzésére fordítana forrásokat - mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő csütörtökön az albániai Durresben.
Nyolc éve élnek együtt, és nagyon jól működnek, aminek a titka a modell szerint az, hogy teret hagynak egymásnak. Majoros Péter és Hajnalka nem nézi egymás telefonját, és forrón tartják a hitvesi ágyat.
Magyarországon nyaralt Szalai Ádám a német Playboy-modell Angelina Hegerrel, akiket már hónapokkal ezelőtt összeboronált a kinti sajtó, ám eddig nem mutatkoztak együtt. A Hoffenheim magyar válogatott csatára ugyan rendre ugyanazokról a helyekről és ugyanakkor töltött fel képet a közösségi oldalára, amikor a szőke bombázó, ám egy fotón nem szere
A Fenyő-gyilkosságban felbujtóként meggyanúsított médiavállalkozót gátolja a nyomkövető a munkájában, ezért egy hatalmas vagyont sem sajnálna, hogy megváljon a szerkezettől.
Nem csitulnak a kedélyek a Pest megyei Veresegyházon: magamutogató szatírok garázdálkodnak a városban, akik vágyaik kielégítése érdekében molesztálják a fiatal nőket.
A méhészeti ágazat 2010-től csaknem 10 milliárd forint - 50-50 százalékban költségvetési, illetve uniós finanszírozású - támogatást kapott, ami segítette a technológiai megújulást, a méhegészségügyi védekezések, eljárások fejlődését, a méhészeti kutatásokat és a méhészek szakmai továbbfejlődését
Csaknem 1500 repülőgépet adtak el a nagy gyártók a héten a Farnborough Air Show légi szalon kereskedelmi napjain, a legtöbb gépet a Boeing értékesítette.
Viszonylag közeli csillagot figyeltek meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kutatói, akik az égitest változásaiból arra következtettek, hogy az felfalta egy vagy több kisebb bolygóját.
Kocatelepet, illetve egy oktató- és látogatóközpontot adtak át csütörtökön Somogy megyében, a somogyszobi Nagybaráti-pusztán tartott ünnepségen Nagy István agrárminiszter egyebek mellett a versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt.
A májrák okozta halálozások száma 43 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban másfél évtized alatt az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési hatóság, a CDC keddi jelentése szerint.
A Teva gyógyszergyár nemrégen jelentette be, hogy hat új generikus gyógyszerhatóanyag fejlesztését befejezte, ezeket a daganatterápiában, az anyagcsere-betegségeknél vagy az aneszteziológiában használják majd.
Egy kis- és középvállalkozások körében készített felmérés szerint a vezetők nem tartják túl fontosnak a digitalizációt. A megkérdezettek közel fele nem is hallott a GDPR-ról, az Unióban májustól kötelező adatkezelési rendeletéről, és a kis cégek 72 százaléka semmilyen informatikai fejlesztést nem hajtott végre az elmúlt két évben.
A fülzúgás megközelítőleg fél millió ember életét keseríti meg hazánkban. A betegség hosszú távon az életminőséget nagymértékben befolyásolja: alvásproblémákhoz, depresszióhoz és tartós fáradtsághoz is vezethet.
Egyre komolyabb problémát okoz a zöldség-gyümölcs ágazatban a munkaerőhiány. Igaz, a probléma nem új keletű, van, ahol már 5-6 éve küszködnek azzal a zöldség- és gyümölcstermesztők, hogy legyen elég ember, aki leszedi a termést....
Vezetéstechnikai tanácsokkal és egy kis előkészülettel megelőzhető, hogy felesleges órákat töltsünk a Balatonra menet a dugóban az M7-es autópályán - derül ki a Használtautó.hu és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. összeállításából.
Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség (BSz), mert továbbra sem születtek meg azok a törvényben rögzített szabályok, amelyek a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadakra vonatkozó vadgazdálkodást szabályoznák – mondta Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek csütörtökön.
Egyetértenek mind a munkaadók, mind a munkavállalók a rugalmas foglalkoztatási formák nagyobb arányú elterjesztésének szükségességében idehaza azokban az ágazatokban, ahol erre lehetőség van.
Az Európai Unió hétéves, 94 milliárd eurós programot indítana az innovációs és kutatási pályázatok támogatására. Ez lenne a Horizont Európa program, amelyről a tagországok szakminiszterei kedden, Bécsben értekeztek először.
A szigorúbb német határszabályozás miatt ugyanis több ország visszaállíthatja a határellenőrzést. Szakértők szerint megszűnhet a belső határok nélküli Európa a német kormánypártok paktuma miatt.