Az Egyesült Államokban, még péntek este történt a szerencsétlenség, emberi sérülés nélkül, de jelentős anyagi kárral. Az orosz származású tulajt azért nem rázta meg vészesen.
Izgalmas éven van túl a garancia- és klíringszolgáltatásokat nyújtó, ezen keresztül a pénz-, tőke- és energiapiacok működését az elszámolási rendszereivel és szolgáltatásaival biztosító KELER KSZF, amelynek a nyeresége a tervezett összeg duplája lett - mondta a cég vezérigazgatója Mátrai Károly az NRGreport.com-nak adott interjújában.
A múlt heti erős fordulat után ma tovább erősödik a forint, a régiós valutákon sincs már nyomás. Ázsiában szárnyalnak a tőzsdék, most épp nem zavar senkit a kereskedelmi háború. Rossz állapotban a Richter, mintha épp letörni készülne a nagyon erős 5000 forintos szintről.
Egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy mennyi lisztéria baktériummal szennyezett gyorsfagyasztott zöldséget kellett visszahívni - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Már most érdemes előre tervezni: következő év elejétől kedvezőbb feltételekkel vállalhatnak munkát az idősek, amellyel a munkaadók is jobban járnak majd.
Egy friss rendelettervezet szerint a taxisoknak nem csak számlát, hanem egy új, úgynevezett mérési bizonylatot is ki kell állítaniuk az utasoknak. A lépésre sejtésünk szerint azért kerül sor, hogy a trükközések kockázatát tovább csökkentsék...
Valójában mennyi és milyen minőségű mozgásra van szükségünk? Mik a leggyakoribb tévhitek a sportokkal kapcsolatban? Melyek a javasolt és nem javasolt sportok gerincproblémák esetén? Most megtudhatja a válaszokat! A 90.9 Jazzy rádiónak a Több mint TestŐr műsorban Feövenyessy Krisztina, a WEBBeteg.hu mozgásterapeuta szakértője adott interjút.
A Goodwood Festival of Speed általában a legexkluzívabb négykerekűek kedvelt terepe, ám mostanra már olyannyira fontossá vált, hogy a nagyobb tömeggyártók is szinte mindig készülnek rá valamivel. A Toyota ezúttal egy igen izgalmas négykerekűt visz el a rendezvényre, ugyanis azok után, hogy versenyruhában tavasszal már megmutatták nekünk az új Suprát, most végre utcai változatban is láthatjuk majd…
Noha már 67 éves az Edda frontembere, úgy tűnik, egy cseppet sem érzi magát öregnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 38 éves kedvesével közös babát szeretnének. “Ha a jó Isten is úgy akarja és megáld minket egy kislánnyal, végtelenül boldogok leszünk, de az biztos, hogy a párommal már rajta vagyunk, dolgozunk az ügyön. Szerencsére az egés
Úgy tűnik, hogy a Hyundai abszolút komolyan veszi sportmárkáját és egyre nagyobb erőket fektet abba, hogy felépítse N kínálatát. Az egyelőre kétféle teljesítményszinten elérhető ötajtós i30 N csúcsverziója éppen nálunk van teszten, és bizony nem akármekkora mosolyt csal arcunkra, hamarosan pedig nem csak még erősebb kiadást köszönthetünk, de bizony Fastback karosszériával is elérhető lesz a…
Ausztria hétfőre virradóra elrendelte, hogy a Tirol tartományba Németország és Olaszország felől érkezők iratait ellenőrizzék, az intézkedés szerint vasárnap éjféltől öt napig vizsgálják a beutazókat az olasz-osztrák határon, a Brenner-hágónál, illetve a német-osztrák határon, a többi között a Kiefersfelden/Kufstein határátkelőhelyen.
Idén is elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok éjszakája a Balatonlellei Napfény strandon - mondta Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Hogy pontosan hány magyar dolgozik külföldön, nem lehet tudni. A hivatalos adatok alapján 80 ezer dolgozó hiányzik a hazai munkaerőpiacról, azonban a Portfolio múlt heti elemzése szerint a valós szám inkább a 300 ezerhez közelít. De mi...
Folytatódik az M1-es autópálya felújítása a Budapest és Hegyeshalom felé vezető oldalon egyaránt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Észtországban nő azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek kizárólag megújuló forrásokból vásárolják meg az elektromos energiát. Fél év alatt megháromszorozódott a számuk.
Előkészítő üléssel kezdődik kedden a kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő pere a Budapest Környéki Törvényszéken - erről a Magyar Idők számolt be.