2018. július 7. szombat

júl. 7
12:42
Ölelésre mindenkinek szüksége van (hirado.hu)
Az ölelésnek hatása van az idegrendszerre és a hormonokra is.
júl. 7
12:42
Megesett a forinttal, hogy leesett (TőzsdeFórum)
Erősödött a forint árfolyama az elmúlt héten, ráadásul nem is kis mértékben. A 330 forint fölötti értékről visszakorrigált az euró árfolyama 323 forint közelébe. Aki azt gondolja, hogy ezzel vége lehet a forint gyengülési hullámának, annak nem feltétlenül
júl. 7
12:42
Megható levelet küldtek szeretteiknek a thai barlangban rekedt gyerekek (ATV)
A focicsapat tagjai a kézzel írt levélben azt üzenik családtagjaiknak, hogy szeretik őket és jól vannak. Edzőjük pedig megköszönte a segítséget, és bocsánatot kért a szülőktől.
júl. 7
12:42
A Volkswagen adta, majd el is vette a plusz erőt (Autónavigátor)
Kínos pillanatok folynak a legtöbb gyártónál, sorra alakítják át a meglévő modelleket, jelenleg a Volkswagennél is hiányzik több autó is, most a Golf R-ről derült ki, mi a sorsa.
júl. 7
12:42
Életveszélyes menekülésre készülnek a thaiföldi barlangban rekedt fiúk (BorsOnline)
Tizenegy órán át kell szűk járatokon, víz alatt, pánikban úszniuk a barlang mélyén rekedt fiúknak, ha újra akarják látni a napvilágot. A mentők két napon belül megkezdik a kiszabadításukat.
júl. 7
12:45
Csaknem 30 év után vett újra női alkotótól származó művet a National Gallery (Infostart)
Csaknem három évtized után vásárolt újra női alkotótól származó művet a londoni National Gallery. A világhírű intézmény a restaurálást követően, 2019-ben mutatja be Artemisia Gentileschi festményét
júl. 7
12:48
Tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott (Infostart)
Megnyerte a budapesti Benu Kupát az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott, miután a szombati zárómérkőzésen 8-8 után ötméteresekkel 4-3-ra legyőzte az ausztrál csapatot.
júl. 7
12:48
Minden összejött: nem lesz egyszerű a nyáron Budapesten közlekedni (ATV)
A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint, ha szervezettebben működne a városvezetés, ütemezhetőbbek lennének a lezárások is.
júl. 7
12:48
Az MTA emlékeztette a minisztert, hogy már nincsen Friderikusz-show (444.hu)
És az MTA melletti tüntetést sem ők szervezték.
júl. 7
12:50
A horvátok levették a majmot a hátukról (Infostart)
Horvátország 1998 óta először juthat vb-elődöntőbe, oda, ahol az orosz válogatott még soha nem járt. Az elődnek tekintett szovjet már igen: 1966-ban éppen a magyarok legyőzésével jutott be oda Angliában.
júl. 7
12:54
Pszichológus szerint mindenkinek jót tesz az ölelés (ProfitLine)
A gyerekeknek és a felnőtteknek is szükségük van az ölelésre - mondta Csák Annamária gyermekpszichológus szombaton, az ölelés napján az M1 aktuális csatornán.
júl. 7
12:54
Benu Kupa – Tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott (Azenpenzem)
Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott a szombati zárómérkőzésen 8-8 után ötméteresekkel 4-3-ra legyőzte az ausztrál csapatot.
júl. 7
12:54
Ötméteresekkel BENU Kupa-győztes a férfi pólóválogatott (m4sport.hu)
Jól hangolt az egy hét múlva kezdődő Eb-re a Märcz-csapat.
júl. 7
12:54
Börtön jár az e-cigizésért: Itt a lista a keményen büntető helyekről (Femcafe)
Az elkobzás a legkevesebb, amit kaphatsz.
júl. 7
13:00
Utolsó útjára kísérték Lovas Istvánt (hirado.hu)
A 73 évesen elhunyt publicistát a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomba.
júl. 7
13:00
Hollik: Még mindig a Soros-hálózat mozgatja a szálakat az EP-ben (hirado.hu)
A migrációt segítő Soros-szervezetek azt szeretnék, hogy ne legyenek büntethetőek a kormánypártok szóvivője szerint.
júl. 7
13:00
Bővülnek a kapcsolataink Kínával (USAracing)
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország és Kína kereskedelmi számai az előző év végén is minden létező rekordot megdöntöttek.
júl. 7
13:00
Fordulat? Ezért omolhat össze Ronaldo torinói szerződése! (BorsOnline)
Készpénznek veszi a fél világ azt, hogy a portugál focista, Cristiano Ronaldo 88 millió euróért (28,5 milliárd Ft) a Real Madridtól a Juventushoz ír alá. Egy olasz forrás viszont mást közöl.
júl. 7
13:03
Pásztor Anna megmutatta ritkán látott kislányát (Blikk)
Közösségi oldalán mutatta meg ritkán látott gyermekét a rajongóknak az Anna and the Barbies frontembere.
júl. 7
13:06
Ha jót akarsz magadnak, az alábbi fokhagymásvaj-receptet te is elkészíted! (Joy)
A fokhagymás vajat nagyon könnyű összedobni, és ha előre betárazol belőle egy-két adaggal, akkor pillanatok alatt feldobhatod vele a legegyszerűbb fogásokat is. Úgyis mondhatnám: kis energiabefektetés neked, de óriási löket az ételeidnek!
júl. 7
13:06
Úti patika - Mit vigyen magával nyaralásra? (WebBeteg)
Ha valaki kisebb-nagyobb utazásra készül, érdemes szem előtt tartani, hogy egy jól összeállított úti patika aranyat ér baj esetén. Különösen igaz ez akkor, ha külföldre utazunk, ahol nehezen tudjuk kiismerni magunkat, drágábbak az ellátások és a gyógyszerek.
júl. 7
13:06
Scotland Yard: hetekig, hónapokig eltarthat a mérgezést okozó tárgy keresése (ATV)
A Scotland Yard szerint akár hónapokig is eltarthat a Novicsok típusú idegméreg okozta újabb angliai mérgezéssel összefüggő "rendőrségi tevékenység".
júl. 7
13:06
Csúcsgazdag magyarok: mutatjuk, hány perc alatt keresik meg az éves fizetésed (Pénzcentrum)
Ki ne szeretne elképesztően gazdag lenni, és felkerülni a Forbes következő éves listájára? Alighanem nehezen találnánk ilyen embert. Egy átlagos személy számára tulajdonképpen elképzelhetetlen az a vagyon, ami felett a világ leggazdagabbjai...
júl. 7
13:06
Nagy a torlódás Röszkénél (vg.hu)
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt torlódás alakult ki a határátkelő kilépő oldalán.
júl. 7
13:06
Mindenkinek szüksége van ölelésre (Hírklikk)
A gyerekeknek és a felnőtteknek is szükségük van az ölelésre - mondta Csák Annamária gyermekpszichológus szombaton, az ölelés napján az M1 aktuális csatornán.
júl. 7
13:12
Rendesen megtolta a VIII. kerületi önkormányzat a fideszes jelölt kampányát (444.hu)
Ha valaki csak a közpénzből kiadott lapokból tájékozódott, nem biztos, hogy észlelte, hogy Sára Botondon kívül más jelöltek is indulnak.
júl. 7
13:12
Hamilton visszavette a vezetést az óriási bukást hozó 3. edzésen (m4sport.hu)
Ez történt a Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén!
júl. 7
13:18
Ovecskin bemutatta a Stanley Kupát Moszkvában (Infostart)
Az orosz futball eddigi legfontosabb világbajnoki mérkőzése előtt Alekszandr Ovecskin szombaton bemutatta a jégkorongozók legáhítottabb trófeáját, az észak-amerikai profiliga (NHL) bajnokának járó Stanley Kupát a moszkvai szurkolói zónában.
júl. 7
13:18
Özvegye Bujtor István hiányáról: 3 évig a lakásból sem léptem ki (BorsOnline)
Az igaz szerelem túlél mindent, még azt is, ha az egyik fél már nincs közöttünk. Judit, Bujtor István özvegye a mai napig csillogó szemmel beszél élete párjáról, az erős kisugárzású, ugyanakkor szemérmes és visszahúzódó férfiról.
júl. 7
13:21
Több millió forinttal drágulhatnak az új lakások (Adózóna)
Jelentősen drágíthatja az új lakásokat, és emellett megakaszthatja az elöregedett lakóingatlan-állomány megújításának folyamatát, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter közlése szerint 2020-tól megszűnik az új lakások kedvezményes áfakulcsa – írja a Népszava ingatlanpiaci szakértők véleménye alapján.
júl. 7
13:24
Nem olcsó mulatság a futball-vb, mélyen a zsebbe kell nyúlni (ATV)
Alaposan a pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki a helyszínen kívánja átélni az oroszországi labdarúgó-világbajnokság hangulatát, s ez még akkor is igaz, ha egyetlen meccsre sem látogat ki.
júl. 7
13:27
Kormánypártok: továbbra is a Soros-hálózat mozgatja a szálakat az Európai Parlamentben (Infostart)
A kormánypártok szerint továbbra is a Soros-hálózat mozgatja a szálakat az Európai Parlamentben (EP) - mondta Hollik István szombaton Budapesten.
júl. 7
13:30
Dráma: üzenetet küldtek szüleiknek a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek (Blikk)
A levelet egy búvár hozta ki a barlangból.
júl. 7
13:30
Méregrdrága buli a látogatóknak az oroszországi foci-vb (m4sport.hu)
1600 forint és négydecis sör.
júl. 7
13:30
Sztárok, akiken nem fog az idő - 40 felett is dögösek (Femcafe)
Vajon a szerencsés géneknek köszönhetik?
júl. 7
13:36
Beckham és Ibrahimovic különös fogadása (Infostart)
Zlatan Ibrahimovic, a Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatának svéd sztárja fogadást ajánlott a közösségi médiában David Beckhamnek, az angol válogatott korábbi csillagának a szombat délutáni svéd-angol világbajnoki negyeddöntő előtt.
júl. 7
13:36
A nemzet jövője képzett fiataljaitól is függ (hirado.hu)
Versenyképes tudásra van szükség a Miniszterelnökség államtitkára szerint.
júl. 7
13:36
Mégsem élénkít a reggeli kávé? (ProfitLine)
A kávéfogyasztás alapvetően hatástalan ébredés után, mert az éberséget az emberi testben a mellékvesekéreg által termelt kortizol hormon biztosítja. Kiderült az is, hogy mikor a legoptimálisabb először kávét inni a nap folyamán.
júl. 7
13:36
Magas fizetés? Ugyan! A fiatalok már mást akarnak (Portfolio)
A jövő generáció megjelenése a munkaerőpiacon az irodaházakkal kapcsolatos igényeket is átalakítja. A fiatalok számára ugyanis nagyon fontos, hogy a munkahelyükön is jól érezzék magukat, vagyis az új irodáknak ezt az igényt is ki kell...
júl. 7
13:36
Lejjebb lehet ereszkedni (TőzsdeFórum)
Élénkülő forgalommal húzódott vissza a bankpapír árfolyama.
júl. 7
13:39
20 millióig venne lakást a legtöbb ember (Menedzsment Fórum)
Túl sok saját megtakarításuk nincs hozzá, de a helyzet nem reménytelen.
júl. 7
13:39
Új hírek a brazil szövetségi kapitány sorsáról (Sport365)
Hónap végén lejár a szerződése.
júl. 7
13:39
Elképesztő dolgot tett David Beckham, ezt még nagyon megbánhatja (Ripost)
Az egykori focista és Zlatan Ibrahimovic nagyon komoly fogadást kötött egymással.
júl. 7
13:39
Elképesztő dolgot loptak el egy házaspártól a strandon - Fotó (Ripost)
A rendőrök jókor voltak jó helyen, de a tolvajt nem sikerült fülön csípniük.
júl. 7
13:39
Levélben üzentek a barlangban rekedt thaiföldi gyerekek (vg.hu)
Versenyt futnak az idővel a thaiföldi barlangban rekedt ifjúsági focicsapat tagjainak kimentésén dolgozó szakemberek.
júl. 7
13:41
Brit Nagydíj: óriási bukás a 3. szabadedzésen (Sport365)
Lewis Hamilton lett az első.
júl. 7
13:42
Szeles idővel zárul a hét (Háziállat)
A pénteki és szombati nap felhős, csapadékos időjárását meghatározó hidegfront kelet felé elhagyja hazánkat, mögötte azonban erős északnyugati szél várható vasárnap napközben.
júl. 7
13:42
Kivégezték az Iszlám Állam tavalyi teheráni merényletéért elítélt foglyokat (hirado.hu)
A merényletekben 18-an haltak meg.
júl. 7
13:48
Spanyolország felé veszik az irányt az afrikai migránsok (HírTV)
Erről beszélt az Európai Unió Határvédelmi Ügynökségének, a Frontex-nek a vezetője a Welt am Sonntag című német lapnak.
júl. 7
13:48
Budapestre és hat megyére adtak ki riasztást felhőszakadás veszélye miatt (Háziállat)
Szombat estig északnyugat felől folytatódik a felhőzet csökkenése, a Dunántúl legnagyobb részén kisüt a nap, ott már csapadék sem várható – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Fotó: Varga György/MTI Keletebbre viszont sok marad a felhő, és legfeljebb rövid napos időszakok lehetnek. A csapadék fokozatosan kelet, délkelet felé s

Keresés