Hivatalos látogatást tesz Nagy-Britanniában a jövő héten Donald Trump amerikai elnök. A Downing Street által közzétett programból kitűnik, hogy az amerikai elnök összes hivatalos programja Londonon kívüli, vidéki helyszíneken lesz.
Levágták a bénult kígyó fejét: kivégezték a 90-es évek egyik legvéresebb japán terrorszervezetének, az Aum Sinrikjo (Legfőbb Igazság) vezetőjét pénteken.
Szörnyű csalódás érte a 74 éves Yvonne Radcliffet, miután egyedül, gyermek nélkül nem tehette be a lábát az alig pár napja nyílt birminghami Legolandbe.
16 évesen még a McDonald’s-ban dolgozott, 30 évesen, megalapította a mára világhírűvé vált cégét, napjainkra pedig 140 milliárd dollárra becsülik a vagyonát, mellyel a világ leggazdagabb embereként tartják számon. A Hetek riportja Jeff Bezosról.
Volt, aki egy tanárát kérte, hogy ne adjon nekik sok házit. Az edző külön levélben kért bocsánatot a szülőktől, amiért bevitte a barlangba a gyerekeket.
Eljárás indult az ellen a rendőr ellen, aki két nappal ezelőtt halálosan megsebesített egy igazoltatásnak ellenálló, körözött férfit a nyugat-franciaországi Nantes-ban. A rendőr hatósági felügyelet alá került - közölte péntek este a rendőr ügyvédje. A haláleset zavargásokat váltott ki a városban.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt hangoztatta: a jó diplomata ismérve, hogy következetesen képviseli hazája álláspontját, de közben a realitásérzékét is megőrzi.
A közel-keleti békéért tart közös imát Ferenc pápa a térség keresztény egyházainak és közösségeinek vezetőivel a dél-olaszországi Bari városában szombaton, ahol a katolikusok és ortodoxok által is tisztelt Szent Miklós ereklyéit őrzik.
Az osztrák IIASA nemzetközi tudományos kutatóintézet elemzése alapján kiderült: lehetséges a globális középhőmérséklet-változás 1,5 Celsius fok alatt tartása, vagyis teljesíthetők a párizsi klímaegyezmény céljai. Az elemzésben részt vett egy magyar kutató is.
A migrációs útvonalak alakulása szempontjából jelenleg Spanyolország ad leginkább okot az aggodalomra - mondta Fabrice Leggeri, az európai uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex vezetője a Welt am Sonntag című, vasárnap megjelenő német lapnak.
Versenyt futnak az idővel a thaiföldi barlangban rekedt ifjúsági focicsapat tagjainak kimentésén dolgozó szakemberek a helyi hatóságok szombati tájékoztatás szerint. Hozzátették, hogy az elkövetkező 3-4 napban nyílhatnak a legjobb lehetőségek a felszínre hozatalukra, mielőtt újabb heves esőzések sújtják a területet.
Roberto Martinez, a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a világ legbüszkébb emberének tartja magát azok után, hogy csapata péntek este 2-1-re legyőzte a brazil együttest az oroszországi világbajnokság negyeddöntőjében, és bejutott a legjobb négy közé. Kollegája, a brazil Tite ugyanakkor fájdalmasnak tartja a kiesést.
Zlatan Ibrahimovic, a Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatának svéd sztárja fogadást ajánlott a közösségi médiában David Beckhamnek, az angol válogatott korábbi csillagának a szombat délutáni svéd-angol világbajnoki negyeddöntő előtt.
Tizenöten meghaltak, mintegy ötvenen eltűntek a Japán középső és nyugati részét sújtó heves esőzések miatt, mintegy 1,6 millió embert menekítettek ki otthonából - számolt be szombaton az NHK állami televízió.
A holland bevándorlási hivatal (IND) ezentúl más módszerekkel vizsgálja majd az országba érkező menedékkérők szexuális beállítottságát és vallási hovatartozását, adta hírül a holland sajtó.
Versenyt futnak az idővel a thaiföldi barlangban rekedt ifjúsági focicsapat tagjainak kimentésén dolgozó szakemberek. Az elkövetkező 3-4 napban nyílhatnak a legjobb lehetőségek a felszínre hozatalukra, mielőtt újabb heves esőzések sújtják a területet.
A migrációs útvonalak alakulása szempontjából jelenleg Spanyolország ad leginkább okot az aggodalomra - mondta Fabrice Leggeri, az európai uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex vezetője a Welt am Sonntag című, vasárnap megjelenő német lapnak.
Németországnak meg kell kettőznie védelmi kiadásait, ha meg akar felelni a NATO elvárásainak - jelentette szombaton a Der Spiegel című német hetilap internetes változata.
A belga és a francia sajtó is álomról ír azok után, hogy a két európai válogatott pénteken sikerrel jutott túl dél-amerikai ellenfelén az oroszországi labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében.
A focicsapat tagjai a kézzel írt levélben azt üzenik családtagjaiknak, hogy szeretik őket és jól vannak. Edzőjük pedig megköszönte a segítséget, és bocsánatot kért a szülőktől.
Csaknem három évtized után vásárolt újra női alkotótól származó művet a londoni National Gallery. A világhírű intézmény a restaurálást követően, 2019-ben mutatja be Artemisia Gentileschi festményét
Alaposan a pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki a helyszínen kívánja átélni az oroszországi labdarúgó-világbajnokság hangulatát, s ez még akkor is igaz, ha egyetlen meccsre sem látogat ki.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nyolc tagját végezték ki Teheránban, akiket az iráni fővárosban tavaly elkövetett terrortámadás elkövetésében találtak bűnösnek - jelentette szombaton az ISNA félhivatalos helyi hírügynökség.
Az EU-nak az az érdeke, hogy a világkereskedelem szabad, tisztességes legyen és a lehető legkevesebb korlátozó intézkedés állja útját a gazdasági kapcsolatoknak – mondta a politikus.
Didier Deschamps francia szövetségi kapitány szerint csapata az eddigieknél is tud jobb lenni az oroszországi labdarúgó-világbajnokság hátralévő szakaszában.
Orbán Viktor csütörtökön Angela Merkel német kancellárral találkozott Berlinben és másnap jelent meg egy poszt a miniszterelnök hivatalos Facebook oldalán az iskolákban megszokott VAKÁCIÓs visszaszámlálás "Ó" betüjével. Akkor ezt a Merkel találkozó üzentével fejtették meg munkatársunknak Orbán Viktor környezetéböl.
18 évre ítélték azt a szülésznőt, aki 2015-ben az újszülöttosztályon brutálisan bántalmazott egy négynapos kisbabát, mert a kicsi hangos sírásával zavarta a többi gyermeket. A bolgár fővárosban, Szófiában történt durva esetről videofelvétel is készült.
A Der Spiegel úgy tudja, hogy a belügyminisztérium elzárkózik attól, hogy két rendőrség, a bajor határrendőrség és a szövetségi rendőrség végezze egyszerre ugyanazt a feladatot.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára részt vett Csíkszerdában az Ezer székely leány napja elnevezésű rendezvényen, amelyen beszédet is mondott.
A jobbközép bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezető politikusainak belharca folyt a háttérben a héten, párhuzamosan a Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter és Angela Merkel kancellár közötti migrációs vitával - jelentette szombaton a Der Spiegel című német hetilap internetes kiadása.
Washington, korábbi fenyegetését betartva, péntektől 25 százalékos pótvámot vetett ki több mint 800, összesen 34 milliárd dollár értékű, Kínában gyártott termékre.
Nem fogjuk feladni az elveinket az ukrán oktatási törvény életbe léptetése kapcsán Kijevvel folytatandó egyeztetéseink során – jelentette ki a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke.