Szabadbattyán térségében két személygépjármű ütközött össze, ezért a Balaton irányába vezető oldalon forgalomkorlátozásra számítsanak a gépjárművezetők.
A Jaguar Land Rover (JLR) vezetője szerint milliárdos veszteségeket okozna a cégnek, ha Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból. Ralf Speth alig burkolt utalást tett arra is, hogy ebben az esetben...
Időjárásunkat egy nyugat felől közeledő hidegfront határozza meg. Hatására pénteken sok lesz felettünk a felhő és jelentős számban záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell az országban.
Reagált a Diófa Alapkezelő Zrt. az elmúlt napokban felröppent hírekre, miszerint közvetett úton, de a vállalat tulajdonába kerülhet egy újabb irodaház, amint a GVH jóváhagyja a vásárlási szándékot. Save the date! November 22-én...
A csapatok közt van olyan, amelyik a siketek kommunikációját, egy másik a kisgyermekesek munkavállalását, megint másik teherszállító kerékpárok fejlesztését kívánja megvalósítani.
A feltörekvő devizáknál általános volt a gyengülés, de a forintot érintette legjobban a vihar. A magyar gazdaság körül nagyobb a bizonytalanság, mint a versenytársaknál - stabilizálódhat a forint árfolyama, de a korábban megszokottnál gyengébb szinten.
Egyelőre ugyan továbbra is a májusban elért 80 dolláros szint alatt tartózkodik az olaj ára, több jel azonban arra utal, hogy hamarosan ismét lendületet vehet az energiahordozó drágulása. Miután pedig az elmúlt napok történései ellenére...
Meghaladja az egymillió forintot az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a budapesti belvárosban és a bel-budai kerületekben, míg a vidéki nagyvárosokban 427 ezer forintot kellett fizetni átlagban az új építésű ingatlanok négyzetméteréért júniusban.
Balatonfüred – Balatonfüreden lakott, dőzsölt, kölcsönkért, végül senkinek nem fizetett K. Erzsébet. Most azonban visszamenőleg kell mindent törlesztenie.
A Jaguar Land Rover (JLR) vezetője szerint milliárdos veszteségeket okozna a cégnek, ha Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból. Ralf Speth alig burkolt utalást tett arra is, hogy ebben az esetben...
Ahogyan korábban megígérték, úgy a Suzuki ma végre le is leplezte a vadonatúj Jimnyt, így a korábbi hivatalos fotók után ezúttal már minden technikai részlet is a rendelkezésünkre áll a japánok karakteres kis terepjárójával kapcsolatban. Annyit azért előre is elárulhatok, hogy nem minden előzetes információ volt helyes, de inkább nézzük is, hogy mire képes az újdonság.
Számos technikai elemzési jel mutat afelé, hogy rövid távon korlátozott lehet a tér a forint további erősödése felé, azaz közel járhatunk a forint csak három napja elindult látványos menetelése végéhez. Amennyiben a napos idősíkú...
Az európai tőzsdék emelkednek csütörtökön, a DAX index is emelkedik, míg a német autógyártók papírjai szinte szárnyaltak ma délelőtt, miután német lapértesülések szerint a Daimler, a BMW, és a Volkswagen vezetői az USA németországi...
A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének kezdeményezése, amelyhez az idén is több mint ötszáz helyszín csatlakozott szerte Európában.
Átfutási idő nélkül vehetik igénybe a jövőben az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási szolgáltatását a CIB Bank Zrt. ügyfelei, erről írtak alá megállapodást a két szervezet vezetői.
Nem tervez a kormány hosszabbítást, 2019. december 31-éig hatályos az áfakedvezmény az új lakások értékesítésére – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az Inforádió Aréna című műsorában.
A jumpsuitok szinte minden szezonban feltűnnek, pontosan annyi anyag-, fazon-, szín- és mintabeli különbséggel, amennyit az adott évszak divatirányzatai megkövetelnek. De egy biztos: az elkövetkezendő hónapokban a finom és lenge textilek kerülnek majd előtérbe.
A láb fájdalma egy nagyon gyakori probléma. A lábfejben 26 csont és 33 ízület, emellett több mint 120 izom, szalagok és idegek találhatók. Minden egyes lépés olyan erőkifejtést jelent a lábfejünkre, amely testsúlyunk két-háromszorosának felel meg.
Ahogyan korábban megígérték, úgy a Suzuki ma végre le is leplezte a vadonatúj Jimnyt, így a korábbi hivatalos fotók után ezúttal már minden technikai részlet is a rendelkezésünkre áll a japánok karakteres kis terepjárójával kapcsolatban. Annyit azért előre is elárulhatok, hogy nem minden előzetes információ volt helyes, de inkább nézzük is, hogy mire képes az újdonság.
Mindössze 3 másodperces az a videó, ami egy Noah nevű kisfiúról készült egy szupermarketben, mégis van benne valami, ami miatt már több, mint kétszázezer ember megnézte. A jelenetben a gyerek egy görgdinnyét szeretne felemelni, de a művelet közben felismeri, hogy ez nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnt, így a súlya miatt el is ejti a gyümö