Semjén Zsolt, a KDNP elnöke az Országházban fogadta Dara Murphy-t, az Európai Néppárt alelnökét, aki egyszersmind a 2019-es európai parlamenti választás kampányfőnöke.
Kilencvenkét éves korában elhunyt Claude Lanzmann francia író, újságíró, filozófus, a holokauszt történésze és dokumentumfilmese, a Soá (Shoah) című világhírű, kilenc és fél órás dokumentumfilm készítője - közölte csütörtökön a Le Monde című napilap.
Pénteken gyenge hidegfront érkezik hazánk fölé. A front hatására labilizálódik a légkör, emiatt pénteken összességében sokfelé kell záporra, zivatarra számítani.
Lewis Hamilton versenyének egy „filléres” hiba vetett véget, Valtteri Bottas motorjának helyzete még bizonytalan, Max Verstappennek pedig óriási szerencséje volt Ausztriában.
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet bejelentette, hogy egy Supermant formázó drónt repített be egy francia atomerőműbe, ahol egy "érzékeny" építménynek ütköztette a szerkezetet. Az incidenst a francia nukleáris parkot működtető EDG energiaóriás megerősítette, de jelezte, hogy az nem volt hatással a létesítmény biztonságára.
A jordániai lakosság 10 százalékát szíriai menekültek teszik ki, ezért a héten közölték: Jordánia nem fogad be több menekületet. Az ENSZ még nagyobb szolidarítást vár.
A forint árfolyamának történelmi mélypontja minden eddiginél drágábbá teszi nekünk a külföldi használt autókat is, a hazai piac ugyanakkor csábítja a kinti vevőket.
Orbán Viktor Berlinben kijelentette: "máshonnan nézzük a világot, másképpen is látjuk, de szoros együttműködésre törekszünk Németországgal". A feszültség jeleit is tapasztalni lehetett a találkozón.
Máshonnan nézzük a világot, így másképpen is látjuk, de szoros együttműködésre törekszünk Németországgal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Berlinben, miután megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellárral.
Több mint kétszázmillió forintot fordítanak a józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ eszközparkjának fejlesztésére az Egészséges Budapest Program keretében, növelve a kerületi lakosok egészségbiztonságát – közölte Sára Botond (Fidesz-KDNP) kerületi alpolgármester, polgármesterjelölt.
A családokat támogató, a munkaerőhiány csökkentését és az öngondoskodást elősegítő cafeteriaelemek megőrzését, és a fenntartásukról szóló, 2022-ig terjedő kiegészítő megállapodás kötését kérik a kormánytól a szakszervezetek.
Noha a tartós bérlet továbbra is a céges autók finanszírozásának és az autópark kezelésének egyik legkedvezőbb módja, az Arval Magyarország Kft. tapasztalatai szerint még mindig sok a tévhit ezzel a konstrukcióval kapcsolatban. Különösen igaz ez a KKV-szektorra, ahol a flottafinanszírozás összetétele jellemzően igen heterogén. Ennek legfőbb oka, ho
Az ukrán parlament nyilatkozatot fogadott el csütörtökön, amelyben felszólította az Európai Uniót, hogy tegyen lépéseket az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték megépítésének megakadályozására. A nyilatkozatot 233 képviselő szavazta...
A nyaralás költségeinek jelentős részét az utazás mellett a szállás díja teszi ki. Ám ma már léteznek olyan lehetőségek, melyekkel megspórolhatjuk a hotel vagy a kemping költségét, miközben bepillantást nyerhetünk a helyiek életébe...
A migráció kapcsán világossá vált, amit eddig is tudtunk: a német és a magyar kormány máshonnan nézi a világot, így másképpen is értékelik a helyzetet – szögezte le a magyar kormányfő.