A magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartása szempontjából rendkívül fontos a magyar-izraeli gazdasági együttműködés sikere - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának Jeruzsálemben.
Európa ma szenved a migrációtól és a terrorizmustól, a terroristák a migrációval juttatják be az embereiket Nyugat-Európába, ezekkel a jelenségekkel szemben fel kell lépni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Hihetetlen, amit Kálló Roland véghez vitt. Senki sem hitt benne, de ő bebizonyította, hogy igenis bárki elérheti az álmait. A tudásban látta a kiutat a nyomorból.
Már nem alkot egy párt a két rövid pályás gyorskorcsolyázó, a világ- és Európa-bajnok brit Elise Christie és az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor. A magyar sportoló elmondta: két és fél év után a távolság miatt döntöttek a különválás mellett. – Nem haraggal váltunk szét, de a nagy távolság, a kevés találkozás nem könnyítette meg a dolgunkat, íg
Legalább háromszor ünnepel majd, sőt még a rajongóit is megajándékozza 50. születésnapján Balázs Pali. A zenész azt mondja: az utóbbi években szándékosan alakította át az életét. Egyre több időt tölt a családjával, és ma már nem fél lenémítani a telefonját, ha a szeretteivel szeretné tölteni az időt. – Azt vettem észre, hogy hosszú időn át másokn
Nem csak plázákban, hanem webshopokban is durván lent vannak az árak, úgyhogy most érdemes újítani. Ezzel az öt darabbal garantált a stílus és az is, hogy nem kell mélyen a zsebedbe nyúlni.
Nagyszerű képre bukkantunk, nézzük meg, hogy festett az a fiatalember 1962-ben, aki ma már igencsak agg korában lett plakátarc a választási kampányban.
Semleges hangulat uralhatja a Budapesti Értéktőzsdét csütörtökön, a nap legfontosabb szereplője a gyengélkedő Richter lehet - vélik az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Az MNB 180 pontból álló reformprogramot készített, melynek célja, hogy Magyarország kitörjön a közepesen fejlett gazdaságú országok közül, és utolérje Ausztriát - derül ki a HVG.hu cikkéből. Ahhoz, hogy a magyar gazdaság...
A 2019-es költségvetés a biztonságos növekedésé. Jövőre 4000 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg, segítve a további gazdasági növekedést.
A magyar lakosság közel kétharmada (63%) szokott nyaralni – derül ki a Groupama Biztosító megbízásából az NRC kutató cég által készített friss országos reprezentatív felmérésből.
Jövőre indulhat a legkisebb települések népességmegtartó képességét fejlesztő Modern falvak program – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
Egy szűk többséggel elfogadott rendelkezés szerint „Izrael a zsidók történelmi hazája, ezért kizárólagos joguk van a területén történő önrendelkezésre”. Az arab képviselők a demokrácia végéről beszélnek.
A halszag szindróma, más néven trimetilaminuria egy olyan genetikai, anyagcserét érintő öröklődő megbetegedés, melyben a világon dokumentáltan csak pár száz ember szenved.
A folyamatban lévő unós kötelezettségszegési eljárásra hivatkozva kivezeti a kormány a kereskedelmi törvény multicégek által sokat kritizált, 2014-es módosítását, de az uniós elvekkel összhangba hozva újabb piacszabályozó intézkedésről...
Bár Szijjártó Péter még nemrég arról beszélt, magyar cégek kötötték le a romániai tengeri gázmezők teljes hozamát, a bukaresti parlament keresztülhúzta ezeket a számításokat - számolt be a Népszava.
Az Alkotmánybíróság 12/2018. (VII. 18.) AB határozatával kimondta a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény egyik szabályának alaptörvény-ellenességét.
Tavaly összességében 2 százalékkal csökkent a globális energiaszektorba áramló beruházások értéke éves összevetésben. Ezzel már egymás után a harmadik évben csökken a területre érkező beruházások összege, ami figyelmeztető lehet az energiabiztonság és a klímaváltozás tekintetében.
Európában mintegy 22 élelmiszerláncot érintő veszélyforrásra készülhetünk – ezek között előkelő helyen szerepel a sáskajárás, különböző állatbetegségek és az erdőirtás.
Ahogyan várható volt, a tegnap kiszivárgott képek után nem kellett sokat várni, hogy az idén éppen 20 éves Audi TT frissített verzióját bemutassa az Audi. Az RS változat kivételével minden kivitelről lerántotta a leplet a négykarikás gyártó, sőt egy ünnepi modellel is készült, ami a típus 20. születésnapját hivatott megünnepelni, és stílusában az őselődöt idézi.
Azonos módon látják a 21. század néhány kérdését az izraeli miniszterelnökkel, így a biztonság, a terrorizmus elleni harc, a határvédelem kérdését és a modern kori antiszemitizmus problémáját - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Jeruzsálemben.
Ugyan hivatalosan már öt éve engedélyezett, hogy transznemű versenyzők is induljanak szépségversenyen, egészen mostanáig kellett várni arra, hogy egy eredetiként férfiként született, ma már nőként élő szépség fejére kerülhessen korona. A spanyolok voltak az újítók: a 26 éves Angela Ponce-t koronázták meg, így ő képviselheti majd hazáját a Miss Uni