A 2019-es költségvetés a biztonságos növekedésé. Jövőre 4000 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg, segítve a további gazdasági növekedést.
Az ENSZ globális migrációs csomagja nem az európai emberek, hanem a kibocsátó országok érdekeit képviseli - hangsúlyozta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára
A magyar lakosság közel kétharmada (63%) szokott nyaralni – derül ki a Groupama Biztosító megbízásából az NRC kutató cég által készített friss országos reprezentatív felmérésből.
Jövőre indulhat a legkisebb települések népességmegtartó képességét fejlesztő Modern falvak program – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
Az olasz hatóságok továbbra sem engedik kikötni a Proactiva Open Arms NGO-mentőhajóját az olaszországi partoknál, így a hajó Spanyolország fele indult el szerdán
A halszag szindróma, más néven trimetilaminuria egy olyan genetikai, anyagcserét érintő öröklődő megbetegedés, melyben a világon dokumentáltan csak pár száz ember szenved.
A folyamatban lévő unós kötelezettségszegési eljárásra hivatkozva kivezeti a kormány a kereskedelmi törvény multicégek által sokat kritizált, 2014-es módosítását, de az uniós elvekkel összhangba hozva újabb piacszabályozó intézkedésről...
Bár Szijjártó Péter még nemrég arról beszélt, magyar cégek kötötték le a romániai tengeri gázmezők teljes hozamát, a bukaresti parlament keresztülhúzta ezeket a számításokat - számolt be a Népszava.
Az Alkotmánybíróság 12/2018. (VII. 18.) AB határozatával kimondta a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény egyik szabályának alaptörvény-ellenességét.
Tavaly összességében 2 százalékkal csökkent a globális energiaszektorba áramló beruházások értéke éves összevetésben. Ezzel már egymás után a harmadik évben csökken a területre érkező beruházások összege, ami figyelmeztető lehet az energiabiztonság és a klímaváltozás tekintetében.
Európában mintegy 22 élelmiszerláncot érintő veszélyforrásra készülhetünk – ezek között előkelő helyen szerepel a sáskajárás, különböző állatbetegségek és az erdőirtás.
Ahogyan várható volt, a tegnap kiszivárgott képek után nem kellett sokat várni, hogy az idén éppen 20 éves Audi TT frissített verzióját bemutassa az Audi. Az RS változat kivételével minden kivitelről lerántotta a leplet a négykarikás gyártó, sőt egy ünnepi modellel is készült, ami a típus 20. születésnapját hivatott megünnepelni, és stílusában az őselődöt idézi.
Azonos módon látják a 21. század néhány kérdését az izraeli miniszterelnökkel, így a biztonság, a terrorizmus elleni harc, a határvédelem kérdését és a modern kori antiszemitizmus problémáját - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Jeruzsálemben.
Nem tiltják le a Facebook internetes közösségi oldalról a holokauszttagadókat - jelentette ki Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója, aki ugyan mélyen sértőnek találja az ilyen tartalmakat, de úgy vélekedett, hogy nem kell minden esetben eltávolítani ezeket.
Torlódás várható a következő napokban a Csongrád megyei határátkelőhelyeken, elsősorban Röszkén és Csanádpalotán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Erre a hétre is hoztam nektek egy szuper finomságot, ami a szurkolók kedvence is lehet, legyen szó bármilyen sporteseményről. A sajtos és napraforgómagos perec tökéletes nassolnivaló az izgalmak közepette. Készítsétek el ti is!
Idén újra a Raiffeisen Bank lett az EXIM legtöbb hitelt folyósító hitelintézeti partnere. Az elismerést 33 pénzügyi intézmény versenyében szerezte meg a pénzintézet.
Netanjahu azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök látogatása nagyon fontos lépés a kétoldalú kapcsolatokban, és Orbán Viktor a visegrádi országokat is képviseli.
Magyarország ellen indított politikai támadásként és a jövő évi európai parlamenti választási küzdelem részeként értékelték a szakértők, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat a Stop Soros törvénycsomag miatt Magyarország ellen
A felhasználói fiókokat 2017 utolsó negyedévében az álhírek elleni küzdelem jegyében függesztette fel - derült ki a The Associated Press hírügynökség birtokába jutott adatokból
Az utóbbi napokban szép lassan megint visszagyengült a forint az euróval szemben, így csütörtök reggel megint 325 közelében kezdi a napot. Most éppen a többi feltörekvő devizával kapcsolatban is elbizonytalanodni látszanak a befektetők...
Elhunyt Papp Tibor író, költő, tipográfus. A József Attila-díjas alkotó, a magyar avantgárd meghatározó személyisége, a párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztője szerdán Budapesten élete 83. évében halt meg - közölte a Magyar Írószövetség és a Magyar Műhely csütörtökön az MTI-vel.
Az Enterprise Investors (EI) által kezelt Polish Enterprise Fund VIII magántőkealap megállapodást írt alá Lengyelország vezető biztosításközvetítő társasága, a Unilink 38%-os tulajdonrészének megvásárlásáról.
Magyarország a jövőben 95 százalékban szén-dioxidmentes energiát használ majd; ez atomenergia-felhasználást jelent, de szerepet kap a geotermikus energia, a biogáz és a napenergia is; a magyar zöldgazdaság kialakítása fontos prioritás...
Azonos módon látják a 21. század néhány kérdését az izraeli miniszterelnökkel, így a biztonság, a terrorizmus elleni harc, a határvédelem kérdését és a modern kori antiszemitizmus problémáját - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Jeruzsálemben.
Az Amerikai Egyesült Államok nukleáris ipara mérföldkőhöz érkezett, ugyanis új és továbbfejlesztett fűtőanyagot hozott létre a jelenlegi reaktorpark számára.
Sokan értetlenül állnak a tény előtt, hogy a jelentős külkereskedelmi és folyófizetési aktívum ellenére is gyengült a forint. Az elérhető adatok azt sejtetik, hogy komoly spekulatív pozíciók épülhettek ki.