Az egész kormányzási logika átalakul azzal, hogy a miniszterelnök közvetlen irányítása alatt három szervezeti egység működik – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Orbán Balázs a dél-budai kórházberuházásról és a legutóbbi uniós csúcsról is beszélt.
A korábbi Forma-1-es világbajnok Jacques Villeneuve szerint Kimi Räikkönen enyhébb büntetést kapott volna a múlt hétvégi Brit Nagydíjon, ha nem Lewis Hamiltont, hanem Valtteri Bottast löki ki az első körben. Räikkönent a versenybírók 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, miután közvetlenül a rajt után összeütközött Hamiltonnal, aki emiatt a mező
Donald Trump amerikai elnök kedden egyeztetett a Pfizer gyógyszeripari óriásvállalattal, majd a cég este bejelentette, hogy csökkenti több készítménye árát. Donald Trump Brüsszelből írt Twitter-bejegyzésében dicsérte a Pfizert,...
A Bugatti egy olyan hiperautón dolgozik, amely a Chiron alapjait használja, de a nevét nem örökli. A vadonatúj Divo a szuperlatívuszok szuperlatívusza lesz, amely az árát látva is egészen gyorsan nyilvánvalóvá válik. Nettó 5 millió euró. Hazai forgalomba helyezéssel 2,1 milliárd forint. Ennyi lesz majd a legújabb Bugatti modell alapára, amely mellett az átlagos lottóötös is eltörpül. Igaz,…
Azonnal heves vitákat váltott ki Amerikában Donald Trump új főbírójelölése, miután az elnök bejelentette, Brett Kavanaugh jóváhagyását kéri a szenátustól.
A fülben található verejték- és faggyúmirigyek a melegben intenzívebben dolgoznak, ezért ebben az időszakban azoknál is jelentkezhet fülzsírdugó, akik egyébként nem hajlamosak rá. Az otthoni eltávolítás veszélyeire figyelmeztet, és a szakszerű gyors megoldást is elmondja dr. Augusztinovicz Mónika fül-orr-gégész, a budapesti Fül-orr-gégeközpont orvo
Birkner Zoltán, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának eddigi igazgatója, kerülhet az új névvel futó Nemzeti Innovációs Hivatal élére - értesült a Magyar Hírlap. Birkner Zoltán tizennyolc évet töltött el a felsőoktatási intézmény...
2018. májusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 7,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – közölte a KSH.
Csütörtökön a Kárpát-medencétől kissé északabbi pályán keletre vonuló hidegörvény hatása fokozatosan megszűnik. Csapadékrendszere délelőtt a Tiszántúlt is elhagyja, országszerte több órára kisüt a nap. A július közepének megfelelő hőmérsékletre számíthatunk.
Kiskorú bántalmazásával és veszélyeztetéssel vádolják azt az amerikai férfit, aki az erdőben, gallyak és törmelék alá rejtette az öt hónapos kisfiút. Egyelőre nem tisztázott, milyen kapcsolatban áll a csecsemővel.
A tervezett 2020 helyett egy évvel későbbre, 2021 júliusára halasztotta a Disney-stúdió az Indiana Jones ötödik epizódjának bemutatóját – írta a Variety filmes szaklap.
A dagadt, fáradt vagy elnehezült lábak az első jelei annak, hogy a vénás rendszer nem működik megfelelően. Ha már kialakult a visszértágulat, a panaszok a meleg évszakban tovább súlyosbodnak.
Csütörtökön a Kárpát-medencétől kissé északabbi pályán keletre vonuló hidegörvény hatása fokozatosan megszűnik. Csapadékrendszere délelőtt a Tiszántúlt is elhagyja, országszerte több órára kisüt a nap. A július közepének megfelelő hőmérsékletre számíthatunk.
Nagyon gyakran előfordul a lábgörcs, főként időseknél, illetve várandósoknál. Elsősorban nagyobb erőfeszítések közben vagy alvás után jelentkezik, oka pedig legtöbbször dehidratáció vagy izomhúzódás. Néha azonban komolyabb ok áll a hátterében, mint vérrög, az idegek tompulása vagy ásványi anyag hiány.
A szemöldöktetoválás divatos és nagyon megkönnyíti a hétköznapi sminkelést, és jó pár érv szól még mellette. De vajon érdemes kirpróbálnod? Tudj meg mindent a szemöldöktetoválásról!
A megújuló energiaforrásokból termelt villamos energia mennyisége meghaladta a szénből előállított áramét Németországban 2018 első félévében. Erre korábban ilyen időtávon még nem volt példa. A szél-, nap- és vízenergia, valamint...
Bár Magyarországon, a környező országok közül szinte egyedüliként 2010 és 2013 között folyamatosan, még ha kismértékben is, de csökkent a lakások ára. Ez a tendencia változott meg 2014-re, majd 2015-ben valósággal kilőttek az árak....
A Renault egymilliárd eurós elektromos járműtechnológiai fejlesztési programja keretében a Párizs melletti Flins üzemben készülő teljesen elektromos Zoe modell gyártásának a megduplázására készül - számolt be szerdán az Automotive...
Két embert szúrt le egy 19 éves afgán migráns a németországi Oberhausenben. Az egyik áldozatot életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, a támadót elfogták.
Az EU csalás elleni hivatalához fordul Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője a Váli-völgy hat településének vízrendezési feladataira szóló közbeszerzési eljárás kapcsán.
Az idei volt az eddig mért második legforróbb június a világon - közölte a héten a Meteorológiai Világszervezet (WMO), amely szerint az év folyamán eddig begyűjtött adatok fényében az idei a La Nina légköri jelenséggel kísért évek közül a legmelegebb a rendszeres mérések kezdete óta.
Míg korábban a hanghívások tették ki a roamingforgalom nagy részét, mára a külföldi adatforgalom is dinamikusan növekszik, aminek hátterében az Európai Unión belüli kedvező szabályozás és a csevegőalkalmazások elterjedése áll.