Az Európai Bizottság május 15-én teszi közzé az első pályázati felhívását az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról – közölte az uniós bizottság.
A Spanyol Nagydíj első körében Romain Grosjean (32) ütötte ki Nico Hülkenberget (30), a Forma–1-es verseny után viszont a német pilóta szállt bele francia kollégájába.
Változatlan célok mellett, a változó körülményekre tekintettel szigorítana a kormány a Stop Soros törvényjavaslaton, amelyhez az alkotmányos alapokat is meg kell teremteni - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterjelöltje kinevezése előtti meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottságában
A Paks II. beruházás ütemterv szerint halad, az új blokkok határidőre elkészülnek, minden reális esély megvan arra, hogy 2026-ban, illetve 2027-ben az új termelő egységek belépjenek a rendszerbe és részt vegyenek a magyar energiatermelésben - jelentette ki Süli János ügyvezető tárca nélküli miniszter magyar újságíróknak Szocsiban, miután tárgyalt a Roszatom vezetőivel
2018 szeptemberében nyitja meg kapuit a Mercedes-Benz Akadémia Kecskeméten, ahol 250 fiatal fog gyakorlati képzésben részt venni. Az új központ ugyanakkor lehetőséget ad majd a megklévő munkatársak és vezetők továbbképzésére is. Hétfőn...
Emeli bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Emeli bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága támogatta az innovációért és technológiáért felelős miniszterjelölt kinevezését hétfői ülésén, Palkovics László 7 igen szavazatot kapott 2 tartózkodás mellett.
Emeli bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Már egy ideje ég a gyomrom, időnként fáj a bal bordaív alatt és gyakran van hasmenésem, de úgy hogy szaladnom kell. Ez teljesen megkeseríti az életemet. Kérem adjon tanácsot, hogy hová forduljak, mi lehet a bajom? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
2018 szeptemberében nyitja meg kapuit a Mercedes-Benz Akadémia Kecskeméten, ahol 250 fiatal fog gyakorlati képzésben részt venni. Az új központ ugyanakkor lehetőséget ad majd a megklévő munkatársak és vezetők továbbképzésére is. Hétfőn...
Kaderják Péter felelhet államtitkárként az energetika szakterületéért a negyedik Orbán-kormányban - derült ki Palkovics László, az újonnan létrehozott innovációs és technológiai minisztérium leendő vezetőjének mai országgyűlési...
A magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatás megteremtését jelölte meg célként az óvodától a diplomaszerzésig Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterjelöltje meghallgatásán, az Országgyűlés kulturális bizottságában hétfőn.
Egyre erősebb a nyomás az agresszív adótervezőkön, a MAZARS felhívása szerint ugyanis rövidesen ugyanis életbe lép az a nemzetközi adóegyezmény, amellyel hatékonyan bezárhatók az ezt lehetővé tévő kiskapuk. Az egyezményt várhatóan Magyarország is hamarosan ratifikálja. Tényleg ez fehéríti majd a gazdaságot?
Lemondott Martina Dalic horvát gazdasági miniszter hétfőn Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor körüli legújabb botrány miatt - közölte Andrej Plenkovic kormányfő sajtótájékoztatón. A miniszterelnök a lemondást elfogadta.
700 könyvet hozott össze eddig Nemere István, az ismert magyar író. Most azt is elárulta, hogy mennyi a nyugdja. Előzetesen annyit, hogy nem sok. 37 ezer forint a nyugdíjam. Ez annyira kevés, hogy még nyugdíjsegélyt is kapok- nyilatkozta...
Tíz évre szóló Budapest-stratégia mielőbbi elfogadását nevezte meg egyik fő feladataként a Miniszterelnökség élére jelölt Gulyás Gergely a parlament igazságügyi bizottságában tartott hétfői meghallgatásán.
Emeli bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 388 forintra nő, a gázolajé pedig 397 forintra emelkedik. Az...