A Paks II. beruházás ütemterv szerint halad, az új blokkok határidőre elkészülnek, minden reális esély megvan arra, hogy 2026-ban, illetve 2027-ben az új termelő egységek belépjenek a rendszerbe és részt vegyenek a magyar energiatermelésben - jelentette ki Süli János ügyvezető tárca nélküli miniszter magyar újságíróknak Szocsiban, miután tárgyalt a
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága támogatta az innovációért és technológiáért felelős miniszterjelölt kinevezését hétfői ülésén, Palkovics László 7 igen szavazatot kapott 2 tartózkodás mellett
Hétfőn avatják fel hivatalosan az amerikai nagykövetség új épületét Jeruzsálemben, néhány hónappal azután, hogy Donald Trump decemberben elismerte azt Izrael fővárosaként. Jeruzsálem legjobb focicsapatának vezetői pedig rendkívül hálásak ezért az amerikai elnöknek.
Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetésére felkért miniszterjelöltet is kifaggatta az illetékes országgyűlési bizottság hétfőn, hasonlóan a többi miniszterjelölthöz.
A Wizz Air, Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy 2018 decemberétől kétszeresére bővíti debreceni bázisát egy második Airbus A320 típusú repülőgéppel. A bővítéssel továbbá hét régóta várt járatot is indít a WIZZ Debrecenből Barcelonába és Palma de Mallorcába
Rövid időn belül már a második megrázó példája ez a budapesti eset annak, hogy a navigáció használata veszélyes lehet. Egy idős hölgy értette félre a hangutasítást, aluljáróba hajtott.
Változatlan célok mellett, a változó körülményekre tekintettel szigorítana a kormány a Stop Soros törvényjavaslaton, amelyhez az alkotmányos alapokat is meg kell teremteni - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterjelöltje kinevezése előtti meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottságában.
Ma már sokan nem elégednek meg csupán egy egyszobás otthonnal, sőt az elmúlt években a lakott lakásokon belül a 2 szobás lakások aránya is csökkent. Változnak tehát az igények és elvárások a lakásméreteket illetően, köszönhetően...
A negyedik Orbán-kormány is tart majd nemzeti konzultációkat, a következő a demográfiai fordulatról fog szólni - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az igazságügyi bizottságának meghallgatásán.
A turizmus mellett az e-közigazgatás is Rogán Antal minisztériumához fog tartozni ezután. Miniszterjelölti meghallgatásán a régi-új miniszter közölte: a jövő feladata lesz, hogy minden magyar állampolgár digitális személyazonosítóval...
Costa Rica lenne az első ország a Földön, amely teljesen függetleníti szállítási-közlekedési ágazatát a fosszilis üzemanyagoktól. A cél, hogy az állam 2021-ig, a Spanyolországtól való elszakadás 200. évfordulójára teljesen szakítson a benzin és gázolaj használatával.
Rendhagyó adással ünnepli a Showder Klub 10 éves fennállását: az RTLII-n ma 22 órakor kezdődő adásban ugyanis feltűnik Fábry Sándor és Puzsér Róbert, akik elvállalták, hogy beugranak a jubileumi stand up comedyre.
A szülők 66 százaléka leginkább azzal javítaná gyermekei továbbtanulási esélyeit, hogy több időt fordítanak a közös tanulásra vagy a fejlesztő játékokra.
A magyar származású, de a német válogatottban szereplő Marozsán Dzsenifert választotta a női bajnokság legjobbjának Franciaországban a profi labdarúgókat tömörítő UNFP, míg a férfiak közt nem túl nagy meglepetésre Neymar bizonyult a legjobbnak.
Az agrárium területén a munkaerőhiány csökkentésére, a mezőgazdaság fehéredésének további elősegítésére, az öntözött területek nagyságának a növelésére, a feldolgozási kapacitások bővítésére lenne szükség - egyebek mellett ezeket mondta Nagy István agrárminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának
A nyugati elhárító szolgálatok megítélése szerint Európában készülhet az eddigieknél összetettebb, pusztító merényletekre az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet, miután jórészt kiszorult közel-keleti területeiről - mondta hétfőn a brit elhárítás (MI5) vezetője.
Beköszöntött a meleg idő, és ilyenkor jut eszébe az embernek, hogy bizony nagyon jól jönne egy kis pihenés. Szerencsére még pont időben vagyunk, ha olcsón akarunk szállást foglalni magunknak és a családnak. Ráadásul van is pár igencsak kedvező ajánlatunk a nyaralni vágyóknak, amiket mindenképp érdemes megnézni. Az már csak hab a tortán, hogy ha mos
Rendhagyó adással ünnepli a Showder Klub 10 éves fennállását: az RTLII-n ma 22 órakor kezdődő adásban ugyanis feltűnik Fábry Sándor és Puzsér Róbert, akik elvállalták, hogy beugranak a jubileumi stand up comedyre.
Yvonne Dederick a Feleségek luxuskivitelben című műsorban sosem beszélt magánéletéről. Most azonban kivételt tett, és őszíntén vallott arról, hogy nem szerelemből ment férjhez.
Május 25-éig nyújthatják be pályázataikat a Kárpát-medencei vállalkozások az idén először meghirdetett Érték és Minőség Nagydíj tanúsító védjegyre, 47 kategóriában – közölték a kiírók.
Fontos változások jöhetnek a hazai titkosszolgálatoknál, a Zoom.hu hétfőn arról ír, hogy a magyar hírszerzésnek bizonyos esetekben üzleti érdekeket is ki kell majd szolgálnia. A lap a kormányhoz közelálló forrásokra hivatkozva arról...