Csaba László akadémikus szerint senki más nem úgy látja a következő időszakot, mint a kormányzatban levők. Sem a külső elemzők, sem az OECD, sem a Valutaalap, de még az MNB sem.
Német bejelentés szerint egy vásárló fémdarabot talált mogyorós nugátkrémben. A termékből Magyarországra is érkezett. A Nébih a RASFF rendszeren keresztül értesült a riasztásról.
Némely krónikus betegségek miatt még Azerbajdzsán, Kambodzsa, Paraguay vagy Nigéria is kevesebb embert temet el évente, mint Magyarország. Közlekedési balesetek terén látszólag jó állunk ugyan, de van hová fejlődni, sok európai ország sokkal több autóval jóval kevesebb halottat termel. A gyilkosságok száma Németországban a menekülthullám ellenére i
Ma délután Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter bejelentette: holnaptól kezdve az Európai Unió, Kanada és Mexikó sem mentesül az Egyesült Államok által még márciusban kivetett acél- és alumíniumvám alól. Mint ahogyan azt várni...
A Magyar Idők szerkesztőségének két tagja indult útnak, hogy 11 nap alatt Budapestről a Vatikánba kerekezzen. Egy sérülés miatt már csak Levente küzd az elemekkel.
A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 34-31-re legyőzte Bosznia-Hercegovina csapatát csütörtökön Budaörsön, zárt kapus mérkőzésen.
Ugróiskola zseniknek, óriáslabdák zenekara és virtuális városépítés. Új élményközpont nyílik Budapesten. A létesítményben tudományos, szórakoztató és interaktív kiállítások lesznek. Június elsején nyit – a világ számos pontját megjárt - virtuális tárlat, amely ultramodern technológiával készült. További részletek a videóban.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint sikerült haladást elérni New Yorkban a Kim Jong Csollal, az észak-koreai állampárt Központi Bizottsága alelnökével tartott megbeszéléseken, de még nem biztos, hogy lesz amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó.
A kőbányai önkormányzat várhatóan lebontja a Hős utca elhíresült ingatlanjait. D. Kovács Róbert polgármester az InfoRádiónak azt mondta: minden ott lakónak, valamint a szintén érintett Bihari utcai házakban élőnek próbálják megoldani a lakhatását.
Az online vásárlásoknál a logisztikai cégek már tavaly év végén emelték a kézbesítések árát, a tendencia 2018 első negyedévében is folytatódott és az év hátralévő részében is folytatódik, amelyet az online vásárlók is megéreznek majd - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatássorozatának idei második tanulmányából.
A rendőrök két órán belül megtalálták azt a 88 éves külföldi turistát, aki leszakadt a csoportjától, majd eltévedt Pécs belvárosában. Rendőrautóval vitték Mohácsra, hogy a hajó időben el tudjon indulni.
A Swiss National Bank frissen publikált felmérése szerint az EU-tagországok lakosai még mindig sok készpénzzel mászkálnak a pénztárcájukban, de vannak kirívó esetek. A svájci jegybank 2017-es felmérése szerint a svájciak nagyon szeretnek...
Magyarország megérti, hogy az Egyesült Királyság mint az egyik legnagyobb befizető kilépése miatt csökken az Európai Unió költségvetése, de nem értünk egyet a kohéziós és agrárpolitikai források megkurtításával – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter, miután csütörtökön hivatalában fogadta Margrethe Vestagert, az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős biztosát. A tárgyaláson szó volt a…
Bocsánatkérésre kötelezte a Schmidt Mária vezette Terror Házát a Fővárosi Törvényszék, amely megállapította, hogy az intézmény megsértette Pruck Pál kegyelethez való jogait.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint haladást sikerült elérni Kim Jong Csollal, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnökével, a hírszerzés volt vezetőjével tartott megbeszéléseken csütörtökön New Yorkban.
Az Európai Bizottság a 2021-2027-es időszakra szóló hosszú távú uniós költségvetéssel összefüggésben az európai gazdasági és monetáris unió elmélyítése érdekében egy reformtámogató program és egy európai beruházásstabilizáló eszköz létrehozását javasolja - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
Június elsején a H6-os (ráckevei) HÉV-vonalon egy Siemens Desiro típusú dízelmotorvonat közlekedik tesztjelleggel. A MÁV-HÉV és a MÁV-START által kidolgozott és hatóságilag engedélyezett próbameneten a szerelvény utasokat nem szállít. A...
Szombatig számtalan gyerek és felnőtt programmal várják az érdeklődőket Óbudán több helyszínen a Magyar Népzeneoktatás Ünnepe elnevezésű országos művészeti fesztiválon
A bankközi devizapiacon a forint erősödött csütörtök reggel óta az euróhoz és a dollárhoz képest, ugyanakkor gyengült a frankhoz viszonyítva kora estére
"Önzésből, árulásból és butaságból fakadóan utasították el az ellenzéki pártok tavaly az egységes, közös indulást a választáson" – ezt Botka László mondta a szeged.hu-nak.
Tanács-Mandák Fanni és Molnár Anna Olaszország-szakértők szerint ha előrehozott választások jönnének Olaszországban, a jelenleg a kormányalakításról újra egyeztető Liga és Öt Csillag Mozgalom (M5S) még meggyőzőbb többséget szerezne
A szódabikarbóna a legnépszerűbb termék, és nem vagyunk tisztában vele, milyen hasznos lehet. Tudtad, hogy a leghatékonyabb maszkok tartalmaznak szódabikarbónát?
Az online vásárlásoknál a logisztikai cégek már tavaly év végén emelték a kézbesítések árát, a tendencia 2018 első negyedévében is folytatódott és az év hátralévő részében is folytatódik, amelyet az online vásárlók is megéreznek majd - derül ki a GKI Digital és az Árukereső
Az amerikai szövetségi nyomozóhatóságok bennfentes kereskedelemmel vádolják a Goldman Sachs egyik alelnökét - írja a Reuters. A vád szerint a vezető beosztásban lévő személy 140 ezer dolláros nyereségre tett szert a befektetési bank...
A MOL megrendülten értesült arról, hogy életének 69. évében elhunyt Mosonyi György, a MOL Felügyelő Bizottságának elnöke, aki méltósággal viselte hosszan tartó, súlyos betegségét.