Szabályozóktól kifejezetten extrémnek számító módszerrel tanítják meg a hiszékeny ICO-befektetőknek, hogy nem létezik pénzügyi csoda: saját ál-ICO-s oldalt készítettek hihetetlen kriptopénzes befektetési ajánlatot kínálva, a becsapott...
Az Európai Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak, mert véleménye szerint bizonyos párlatokra vonatkozó adószabályok a helyi termékeknek kedveznek, amivel Magyarország megsérti az erre vonatkozó uniós irányelvet.
Reggel kinevezte a köztársasági elnök Orbán Viktor negyedik kormányának minisztereit, akik délelőtt letették az esküt az Országgyűlésben. Előtte a kormányfő beszédet mondott a parlamentben.
Bíróság elé visz az Európai Bizottság hat uniós tagállamot, köztük Magyarországot a légszennyezettségi határértékek túllépése és a megfelelő intézkedések hiánya miatt - közölték csütörtökön Brüsszelben.
Az ingatlanpiacon jellemzően a téli időszak és a legforróbb nyári hónapok a legkevésbé aktívak és általában a nyár végén, az ősz beköszöntével cserél gazdát a legtöbb lakás. 2018-ban a korábbi évekhez képest már az első négy hónapban több adásvétel történt: az Otthon Centrum 2018 első négy hónapjának lezárt tranzakciói alapján elmondható, hogy a ta
Ma esküt tesznek a parlamentben Orbán Viktor negyedik kormányának miniszterei. A miniszterelnök egy korábbi rádióinterjújában azt mondta: a politika világa "a harcosok klubja". Most 14-en lesznek, hét profi politikus, míg heten a politikán kívüli világból érkeznek a kormányba.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) Tolna-, Baranya- és Fejér megyei ingatlanokat érintően, a "Földet a Gazdáknak" Programmal kapcsolatos esetleges visszaélések gyanúja miatt tett bejelentést a Fővárosi Főügyészségen - írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.
Nincs semmi garancia arra, hogy a Brexit nem sodorja veszélybe biztosítási szerződések és származtatott ügyletek millióit - mondta Valdis Dombrovskis, az EU pénzügyi stabilitásért felelős biztosa - írja a Reuters. Dombrovskist az EU...
A következő napokban visszatér a kellemes, kora nyárias időjárás. Sok napsütésre számíthatunk, csak a délutáni órákban jelennek meg nagyobb gomolyfelhők az égen.
Rengeteg támadás éri Molnár Renátát, azt a 25 éves lányt, aki szabadideje nagy részét arra szenteli, hogy a nagybeteg Farkas Ricsin segítsen. A százhalombattai lány szervezi a tízkilósra fogyott, autoimmun betegséggel született 15 éves fiú számára a gyűjtéseket, de sokan azzal vádolják, hogy csak hasznot akar húzni a fiúból. A kétkedés leállította
Az adóbevallási tervezetben a családi adókedvezmény, az egyszerre több önkéntes pénztárba történő befizetés illetve az előző évben már kifizetett osztalékelőleg kapcsán merülnek fel a leggyakrabban problémák, de gondot okozhat minden olyan eset, ahol az adózónak munkabéren kívül más jövedelme is volt.
Ismét kaphat támogatást Kiscsécs: az önkormányzatnak az Állami Számvevőszék április 20-án tiltotta meg az állami pénzek folyósítását, mert szabálytalanságokat tárt fel a közpénzfelhasználásban, de azóta a teleülés eleget tett közreműködési kötelezettségének.
Ma van a nagy nap a Richternél. Ha jön a jelentés, akkor 1 órakor érkezik magyar idő szerint, ha nem jön akkor elhúzzák a további vizsgálatokat. Mi hiszünk az ESMYA életképességében a totális elkaszálást nem tartjuk valószínűnek.
A befektetési alapkezelőket tömörítő amerikai szervezet adatai szerint az amerikai befektetők négy hét után először mutattak pozitív keresletet a tengerentúli részvények iránt - írja a Reuters. A május 9-cel záruló héten az amerikai...
Az ország északi felén lesz több és zártabb a felhőzet, délen változóan felhős lesz az ég. Eleinte több, majd éjszaka egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, főként a déli, délkeleti területeken zivatar.
● A személyi kölcsönök piaca jelentős növekedést mutat, az év első negyedében 55 százalékkal több új személyi kölcsönre kötöttek szerződést a bankok. ● Egyre több bank kínál 10 százalék alatti kamatozású személyi kölcsönöket, ezekkel pedig már magasabb tartozásokat is ki lehet váltani. ● A személyi kölcsönök népszerűségét mutatja, hogy a BankRáci
Kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet. Áder János államfő - a Sándor-palotában reggel kilenckor kezdődött - kinevezési ünnepségen...