2018. április 6. péntek

ápr. 6
10:21
Babos Tímea negyeddöntős (Infostart)
A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea bejutott a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású keménypályás mexikói női tenisztorna negyeddöntőjébe, miután csütörtökön a 16 között három játszmában legyőzte a brit Naomi Broadyt.
ápr. 6
10:21
Megjelent a Pest megyei kkv-k telephelyfeltételeinek javítását segítő pályázat (Adózóna)
A Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítását támogató pályázati felhívás jelent meg 4,5 milliárd forint értékben – mondta az MTI-nek Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
ápr. 6
10:21
Cégalapítási hullám kezdődött (ATV)
Az első negyedévben 7127 új céget alapítottak, ami tíz százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakáét és öt százalékkal az előző negyedévit - közölte az Opten céginformációs szolgáltató pénteken az MTI-vel.
ápr. 6
10:21
Charlestoni charleston (Azenpenzem)
Stollár Fanny tavaly a selejtezőből indulva a top 20-as orosz Jelena Vesznyina legyőzésével jutott a legjobb 16-ig az amerikai versenyen, idén újabb értékes skalpot szerzett.
ápr. 6
10:21
Tombolnak az indulatok: ezért támadják rajongói a világhírű énekesnőt (Ripost)
A fiatal popsztár csak egy kádról töltött fel fotót az Instagramjára, de a képaláírás sokakat megdöbbentett.
ápr. 6
10:21
Otthagyta az RTL Klubot a sármos műsorvezető: Ezért döntött így (Femcafe)
Elmondta, miért nem maradt.
ápr. 6
10:21
A Titanickal utazik a Labowsky (Márkamonitor)
A filmművészetet nagyon sokra tartják a Labowskyban, a letisztult vizualitás pedig mindenek felett! – nyilatkozta egy évvel ezelőtt a Labowsky kreatív ügynökségről Török Ferenc, az 1945 című film rendezője, amikor filmjének az arculattervezési folyamata lezárult az ügynökséggel, és elindult a film a saját útjára a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál p
ápr. 6
10:27
Itt a II. rész: 100 milliós villákban laknak a Jobbik vezetői (Ripost)
Ezúttal újabb Jobbik-politikusok "mutatják be" gyönyörű villáikat a RIPOST sorozatában. Ők sem adják alább, mindegyikük háza megér minimum 100 milliót. Futja rá a Simicska-pénzből.
ápr. 6
10:29
Szijjártó: Fennmarad a migrációs nyomás (Ripost)
Tartósan fennmarad a migrációs nyomás, nem mindegy, hogy az a magyar-szerb vagy az osztrák-magyar határon áll meg - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában, utalva arra, hogy az új osztrák kormány egyetlen migránst sem akar befogadni.
ápr. 6
10:33
Befékezett a magyar ipar – mi történt? (Privátbankár)
A januári kiugrás után jelentősen gyengébb ütemben bővült a magyar ipar.
ápr. 6
10:33
6 megdöbbentő tévhit az akupunktúráról (Blikk)
A közel 3000 éve alkalmazott akupunktúra olyan módszer, amelynek hatékonyságát számtalan klinikai vizsgálat igazolta, mégis néhány tévhit él vele kapcsolatban.
ápr. 6
10:33
Veszélyes zöldségfertőzés miatt sorban ellenőrzik a magyar cégeket (Infostart)
Magyarország is érintett abban az európai lisztéria-járványban, amely több halálos áldozatot is követelt az elmúlt években.
ápr. 6
10:33
Vasárnap a nemzet jövőjéről döntünk (Gondola)
Az ellenzék győzelmével káosz, bevándorlás, gazdasági hanyatlás lenne, az országot pedig Soros György emberei irányítanák.
ápr. 6
10:33
Ez a titka a csodaszép kerti paradicsomnak és uborkának. Mutatjuk, mit kell tenned tavasszal (Blikk)
Ha te is egészséges és nagyon szép paradicsomra, uborkára vágysz, akkor most figyelj!
ápr. 6
10:33
Babos továbbjutott Monterreyben (Alternatív Energia)
A magyar teniszező fordulatos csatában győzte le a brit Naomi Broadyt.
ápr. 6
10:33
Pest megyei cégek, figyelem! Megjelent a telephely-fejlesztési pályázat (Portfolio)
Miután tegnap eredményt hirdettek a Pest megyei óvodafejlesztési pályázatban, ma arról tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, hogy megjelent a Pest megyei mikro-...
ápr. 6
10:33
Európa-liga: parádézott a magyar hálóőr (Sport365)
A négy közé jutás a tét a második számú európai kupasorozatban.
ápr. 6
10:33
Új kiegészítőket és OPC Line csomagot kapott az Opel Grandland X (Auto Pult)
Az Opel Grandland X kétségtelenül a németek egyik legdivatosabb modellje jelenleg, ráadásul tesztünkön is bizonyította már rátermettségét. Nemrég egy új, izmos dízelmotorral is bővült a palettája, most pedig ismét friss opciókat is kiegészítőket jelentettek be a villámosok: a rengeteg praktikus, gyári megoldás mellett elérhető lett az OPC Line csomag, ami az amúgy is mutatós formákat még…
ápr. 6
10:33
Az NVI szerint nem baj, ha pártok gyűjtik be a határon túli választók levélszavazatait (444.hu)
Ugyan arra az év világon semmi garancia nincs, hogy ne piszkáljanak bele a papírokba, de az NVI szerint a levélszavazás bizalmi kérdés, és a választó a pártban bízik, hát abban bízik.
ápr. 6
10:33
Magyar vezetőt kapott a Deloitte EMEA-régiója (vg.hu)
Seres Bélát nevezték ki a Deloitte új EMEA-régió CFA vezetőjének. A szakember 18 évvel ezelőtt csatlakozott partnerként a vállalathoz.
ápr. 6
10:35
Ez az a 4 csillagjegy, akiket biztosan nem csalnak meg! Te közéjük tartozol, vagy van okod félni? (Blikk)
Sokan tartanak attól, hogy megcsalás áldozatai lesznek. Hiszen “Minden nőnél van jobb nő, minden bajnok legyőzhető.” És az az általánosan elfogadott tény is nehezíti a helyzetet, hogy ha a párod félre akar lépni, akkor félre is fog. De vajon a csillagoknak mennyi befolyásuk van erre a jelenségre? Megosztjuk veletek, hogy melyek azok a csillagjegyek
ápr. 6
10:35
Mindig irigykedve néztem a nagyim patyolat tiszta konyharuháit. Aztán elmondta, hogyan tisztítja őket (Blikk)
Filléres módszerek!
ápr. 6
10:35
Válasz a válaszra: Trump újabb vámokkal fenyegeti Kínát (Alternatív Energia)
Most 100 milliárd dollárnyi áru eshet a kereskedelmi háború áldozatául.
ápr. 6
10:35
Ingyen wifiért a reklámot is elviselné a magyar netező (vg.hu)
A magyarok több mint fele fogadna reklámokat is készülékén a jó minőségű, ingyenes wifi-szolgáltatásért cserébe, derül ki a PushAir felméréséből.
ápr. 6
10:37
Az édesanya évek óta szörnyű hátfájásról panaszkodik. Majd elájult, amikor most, 14 évvel később meglátta a röntgenfelvételt (Blikk)
Az orvosok is értetlenül álltak a látottak előtt.
ápr. 6
10:37
Megfejthették a vikingek világuralmának titkát (Alternatív Energia)
Napkövek segíthették a tengeri navigációjukat.
ápr. 6
10:37
Nevet változtat az FHB (vg.hu)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. április 27-én tartja rendes közgyűlését, napirendjén a 2017-es üzleti tevékenység megtárgyalása, a cég nevének megváltoztatása, személyi döntések és alapszabály módosítás is szerepel – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
ápr. 6
10:39
Karamel a világ legszerencsésebb mókusa, ezt nézd! (Ripost)
A fürge kis állatot nagyon súlyos baleset érte, ha nem mentik meg az állatvédők, már nem élne. De ez még nem minden, Karamel ugyanis ezen kívül profi orvosi segítséget is kapott.
ápr. 6
10:39
Orbán nyolc éve egyfolytában menekül (Alternatív Energia)
Utálja a kritikus kérdéseket.
ápr. 6
10:42
Kifakadt Bódi Margó: Gusztinak szívinfarktusa volt, ő pedig stroke-ot kapott (Blikk)
Amikor ez megtörtént, döntöttek!
ápr. 6
10:44
Erre senki se számított: Megdöbbentő állapotba került Stohl, alig kapott levegőt (Blikk)
Adás közben változott meg a műsorvezető.
ápr. 6
10:45
Jól alakulnak az ipari termelés adatai (ProfitLine)
A vártnak megfelelően jól alakulnak az ipari termelés adatai, az év első két hónapjában átlagosan 5,4 százalék volt a növekedés - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal adataira reagálva.
ápr. 6
10:46
Ezért szingli a magyar énekes! „Az utolsó komoly kapcsolatomban eléggé megégettem magam” (Blikk)
Fiatal apuka szeretett volna lenni, de...
ápr. 6
10:48
Így élnek Bódi Margóék Thaiföldön (Blikk)
Sokan el sem hiszik!
ápr. 6
10:51
Ezt a feladatot 10-ből alig 3 ember tudja megoldani. A RTL sorozatának tanára adta fel ezt az osztályának (Blikk)
Tudod, hol a csavar?
ápr. 6
10:51
Magyarország választás előtt (Gondola)
ápr. 6
10:51
Végül a Teslán, a BMW-n és a Mercedesen csattanhat az a pofon, amit a detroiti gyártóknak szántak (Portfolio)
A legújabb fejlemények egyértelművé tették, az Egyesült Államok és Kína között kibontakozó kereskedelmi háború alól az autógyártók sem vonhatják majd ki magukat. Az ázsiai ország ugyanis nemrég bejelentette, a Trump-adminisztráció...
ápr. 6
10:51
Bilincs kattant a hírhedt maffiavezér csuklóján (ATV)
Elfogták Olaszországban a calabriai maffia egyik vezetőjét, Guiseppe Pellét, aki két évig bujkált a hatóságok elől - közölte pénteken az olasz rendőrség.
ápr. 6
10:51
Dögös professzorral találkozgat Brad Pitt: Ő az új barátnője? - Fotó (Femcafe)
A nő egyidős Angelina Jolie-val.
ápr. 6
10:53
Lezajlott az ellenzéki tv-vita (Gondola)
Kizárták a választások utáni koalíciókötés lehetőségét a jelenleg kormányzó Fidesszel a miniszterelnök-jelöltek az RTL Klub vitaműsorában.
ápr. 6
10:57
Hasít a Tesla, mélyben a török líra (Privátbankár)
A nagy szerdai felpattanás után tegnap ismét emelkedtek az amerikai részvények, élen a Teslával, de a mostanában gyengélkedő Facebook és Amazon is magához tért. A fokozódó kereskedelmi háború ma Európában elijesztette a vevőket, a hazai börze békésen várja a választásokat.
ápr. 6
10:57
Ilyen volt az új utasszállító űrhajó első sikeres repülése - fotó, videó (Infostart)
Sikeresen végrehajtotta első próbarepülését a Virgin Galactic VSS Unity nevű utasszállító űrhajója a kaliforniai Mojave sivatag fölött három évvel az után, hogy elődje próbarepülése során darabjaira hullott szét.
ápr. 6
11:03
Uniós pénzből fizették Lázár embereinek óriásbónuszát (Menedzsment Fórum)
A bónusz épp az uniós pénzek gyors kifizetéséért járt - pedig helyettük többnyire a magyar költségvetésből mozgattak át összegeket.
ápr. 6
11:03
Nagy változás készül egy bankban – hamarosan ez lesz a neve (Privátbankár)
Már nem sokáig hívják az FHB Jelzálogbankot a jelenlegi nevén.
ápr. 6
11:03
Vége a trükköknek: így derítheted ki, ha gagyit sózna rád egy ingatlanos (Pénzcentrum)
Újgenerációs online ingatlankereső oldalt indított Livlia néven egy magyar startup, amely technológiai újítások sorával forgatná fel a piacot. Hosszú távú céljuk a minőségi ingatlankeresés meghonosítása Magyarországon, de mit jelent...
ápr. 6
11:03
Budapesten több helyen is fideszes plakátfestő aktivisták csaptak össze jobbikosokkal (444.hu)
Fideszes csapatok firkálni indultak, de a jobbikosok már vártak rájuk. Az egyik esetnél fegyvert rántottak a rendőrök.
ápr. 6
11:06
Újabb részletek Kósa reménybeli 800 milliójáról (Alternatív Energia)
Egy kézzel írt dokumentum szerint maga adta meg édesanyja adatait.
ápr. 6
11:06
További fogyasztók rezsije csökken (vg.hu)
A Nemzeti Közművek fogyasztói közösségekben lévő önálló lakások földgázfogyasztói is mindannyian megkapják a hideg időjárás fogyasztásnövekedését ellensúlyozó téli rezsicsökkentés 12 ezer forintos összegének jóváírását.
ápr. 6
11:08
25 milliárd forint jutalmat kaptak az uniós pénzek gyors kifizetői (Alternatív Energia)
A kormány persze a bónuszt is uniós pénzből fizette.
ápr. 6
11:08
Sikerült az utasszállító űrhajó próbarepülése (vg.hu)
Sikeresen végrehajtotta első próbarepülését a Virgin Galactic VSS Unity nevű utasszállító űrhajója a kaliforniai Mojave sivatag fölött három évvel az után, hogy elődje próbarepülése során darabjaira hullott szét.

Keresés