Az amerikai kormányzat emelte a tétet kedden a Kínával kialakult kereskedelmi vitában és a kölcsönös büntető vámintézkedések terén: a kereskedelempolitikai fejlesztésekért felelős hivatala 25 százalékos pótvám kivetését javasolta 1300 kínai termékre, amelyek évente összesen 50 milliárd dollár értéket képviselnek.
Manapság már a kert és a kerti bútorok is lehetnek „okosak”. Távirányítóval különféle színűvé varázsolható kerti kanapék és a különféle ledes bútorok tartoznak a legújabb őrületek közé.
Moszkva, Teherán és Ankara már regionális biztonságpolitikai tengelyt alkot és világosan demonstrálja Washingtonnak és a világnak megnövekedett befolyását a Közel-Keleten. Szaúd-Arábia és Izrael pontosan érzékelik, hogy a hatalmi dinamika ellenük dolgozik a térségben, ezért stratégiai szintre emelik kétoldalú együttműködésüket. Rijád közben Moszkvá
Az elmúlt hónapok nagy befeketést kapott vagy felvásárolt startupjai voltak a fő szenzációk az idei SMART konferencián. A Barion, a Balabit és Aimotive vezetői a sikersztorik mellett az iparági kihívásokról is beszéltek, utóbbi, vezetéstámogató-rendszereket...
Egy újabb, halállal végződő eset után felkínálták a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezető Zacher Gábornak, hogy mondjon le, amit ő elfogadott – írja a hvg.hu. Az orvos lapunknak cáfolta a lemondás tényét és azt is, hogy azt felajánlották volna neki. Reagált a hírekre a Honvédelmi Minisztérium is.
Az Irinyi terv részeként a kormány mintegy 250 millió forint támogatást ad Genevation Aircraft Kft. részére új repülőgép prototípusainak kifejlesztésére és sorozatgyártására.
A Honvédkórház sürgősségi osztályát vezető Zacher Gábornak egy újabb halállal végződő eset után felkínálta az intézmény, hogy mondjon le a posztjáról, amit ő elfogadott – tudta meg a HVG.
Tovább fejlesztette a parkolásra és e-matrica vásárlásra használt mobilfizetési alkalmazását a Nemzeti Mobilfizetési Zrt., az applikáció legújabb verzióját új design, átlátható menü-struktúra és a használatot megkönnyítő új funkciók jellemzik – közölte a társaság.
A műszaki cikkek forgalma még mindig nem érte el a 2006-os szintet, pedig 2017-ben már másfélszer annyit költünk rájuk, mint 2010-ben – derül ki a blokk.com közleményéből.
A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea bejutott a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású keménypályás mexikói női tenisztorna nyolcaddöntőjébe, miután kedden, az első fordulóban két szettben legyőzte a cseh Marie Buzkovát.
Első fokon összesen 67 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy belgrádi bíróság szerdán azt a hét férfit, akit több terrorcselekmény elkövetésével, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel való együttműködéssel, valamint a külföldi harcokra történő toborzással vádoltak
A bolondok napja kedves „ünnep”, hiszen ilyenkor mindenki igyekszik megtréfálni ismerőseit vagy szeretteit. A modern, digitális világ beköszöntével pedig az autógyártók is csatlakoztak ehhez a jópofa szokáshoz, és akárcsak az elmúlt években, idén is jó pár érdekességgel készültek számunkra. Némelyikről hallatán persze rögtön mosolyra fakadunk, de voltak köztük olyanok is, amelyek egészen jó…
A Fidesz arra kér mindenkit, tartsa szem előtt, ha vasárnap Soros-jelöltjei győznek, Magyarország elveszítheti jelenlegi biztonságos voltát - közölte Halász János frakciószóvivő szerdán a közmédiával
Új védjegyet vezet be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a géntechnológiai módosításoktól (GMO) mentes magyar élelmiszerek megkülönböztetésére - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról idén is május 22-ig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül. Az erről szóló nyilatkozat elektronikusan, papíron vagy személyesen is benyújtható a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a bevallás részeként vagy önálló nyilatkozatként a "17EGYSZA" lapon - közölte a NAV szerdán
Felvételt hirdet leendő első osztályos, valamint felsőbb osztályokba járó, zene iránt fogékony fiúk és lányok részére a Magyar Rádió Gyermekkórusának otthont adó Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola.
Az autógyártás maga a pokol, nyilatkozta nemrég Elon Musk, a Tesla vezére. Ezen a kijelentésen nincs mit csodálkozni azok után, hogy az elektromosautó-gyártóval kapcsolatban csak úgy záporoztak a rossz hírek az elmúlt hetekben, amelyek...
Az M1 riportere találkozott Németországban egy olyan szír férfival, aki három évvel ezelőtt, a nagy bevándorlóhullám idején jutott el az országba. Írni, olvasni nem tud, két felesége van és hat gyereke, és segélyekből él.
Ma délután robbantotta a hírt a hvg.hu, hogy lemondott Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője. A lap szerint a legutóbbi, egy idős beteg halálával végződő botrány után ajánlották fel neki, hogy mondjon le...
Bár több mint 40 év telt el Elvis halála óta, a legendáról a mai napig derülnek ki titkok. Most egykori felesége, legnagyobb szerelme törte meg a csendet...
„Munkaidőnek” kell tekinteni a munkavállaló otthoni készenléti idejét, ha rövid időn belül köteles reagálni munkáltatója hívásaira, és meg kell jelennie a munkavégzés helyén – mondta ki az Európai Unió Bírósága a C-518/15. számú ügyben hozott ítéletében. A hatályos magyar munka törvénykönyve mindössze annyit tartalmaz, hogy a készenlétet teljesítő munkavállaló haladéktalanul köteles rendelkezésre…