Több száz fős tömeg előtt botoztak meg pénteken a hatóságok Indonéziában két nőt prostitúcióért, illetve három – nem házas – pár tagjait amiatt, hogy nyilvánosan kimutatták szerelmüket: a prostitúcióval vádolt nőkre 11-11 botütést mértek, míg a másik hat fiatal elítélt 11-től 22-ig terjedő botütést kapott – botozásokat valószínűleg utolsó alkalommal tartották meg a nyilvánosság előtt, mert a…
Óriási versenyt fog generálni a pénzügyi szektorban a fintech forradalom, aki lemarad a fejlesztésekkel, középtávon nem fog tudni helytállni, elveszítheti ügyfelei és piaca jó részét - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke a jegybank
Rubens Barrichellónak nem engedték meg, hogy meglátogassa Michael Schumachert, korábbi versenyzőtársát, aki 2013 decemberében történt síbalesete óta a nyilvánosságtól elzárva lábadozik súlyos fejsérüléséből.
Jogszerűtlen piaci magatartása miatt 48 millió forintos bírsággal sújtotta a UPC-t az alapvető európai uniós és hazai jogszabályok súlyos és tudatos megsértése miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
900 forintért árulja a Lidl a Csányi Cabernet Franc 2015-ös évjáratát. A művelt alkoholista szerint über best buy ajánlat. A Lidl online katalógusában is megtalálható a bor, ami arra utal, hogy széleskörben hozzáférhető....
Közös kutatószobát nyitott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja (MTA KRTK) az akadémia pénzügyi forrásaiból. A KSH pénteki közleménye szerint...
Sikeresen hatástalanították pénteken Berlinben a főpályaudvarnál talált második világháborús bombát, amely miatt le kellett zárni a német főváros központjának egy részét
Kerékpáros felvonulást rendeznek Budapesten vasárnap egyes fő közlekedési útvonalak, a többi között a Krisztina körút, a Lánchíd, az Erzsébet híd Pest felé vezető oldala, a budai alsó rakpart és az Andrássy út lezárásával. A Tabánból induló és a Városligetben véget érő rendezvény idején több tömegközlekedési járat útvonala változik - közölte a Buda
Abony a Nagykun megyeszékhellyel nyugati irányban határos település, ezt követően a nyomvonal északi irányban elkerüli a várost, híddal halad át a Zagyva és a Tisza, valamint több közút felett.
Az Alkotmánybíróság és az állam szerepéről, az alkotmánybírói felfogásáról is beszél Stumpf István a legfrissebb interjújában, amelyben kritikával illeti az alapjogi aktivizmust hirdető Sólyom László-féle bírói testületet, és elmondja, hogyan fogadja egykori kormánytagként az alkotmányozó hatalom kritikáit.
Nem vendégcsapatnak való vidék az Üllői út a labdarúgó-NB I-ben. A Ferencváros focistái arra készülnek, hogy sorozatban tizenegyedik otthoni bajnokijukat is megnyerjék, amivel gyakorlatilag végigvernék a komplett mezőnyt a Groupama Arénában.
Szekszárdon, a római katolikus plébánia udvarán ültetik el vasárnap a világ legősibb szőlőjeként számon tartott maribori tőke egy oltványát, amelyet a szlovén parlament elnöke adományozott Kövér László magyar házelnöknek
A Porschétől talán még nem volt olyan meglepő húzás a Cayenne megalkotása – noha korábban a németek is csak sportautókban gondolkodtak – ám a Lamborghini Urusra bizony már mindenki felkapta a fejét. Hiába az SUV-őrület nem nyugszik, és már a Ferrari is bejelentette, hogy hamarosan érkezik saját emelt hasmagasságú modelljével. A McLaren azonban kitart amellett, hogy nem készít ilyen jellegű autót,…
Eőzetes letartóztatásba helyezték a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Porsche autógyártó társaság egy vezető menedzserét a VW dízelbotrányával összefüggésben - jelentették pénteken német lapok.
Kerékpáros felvonulást rendeznek Budapesten vasárnap egyes fő közlekedési útvonalak, a többi között a Krisztina körút, a Lánchíd, az Erzsébet híd Pest felé vezető oldala, a budai alsó rakpart és az Andrássy út lezárásával. A Tabánból induló és a Városligetben véget érő rendezvény idején több tömegközlekedési járat útvonala változik - közölte a Buda
Csökkent a kivándorlók száma tavaly az előző évhez képest. A KSH friss adatai alapján több mint 25 ezren hagyták itt az országot, 15%-kal kevesebben, mint egy évvel korábban. Noha a kivándorlók száma két éve csökken, továbbra is igen...
Soros György magyarországi Nyílt Társadalom Alapítványa csak azután dönt Magyarországon maradásáról vagy esetleges távozásáról, hogy az Országgyűlés jóváhagyja a nem kormányzati szervezetekre (NGO) vonatkozó törvénytervezetet - mondta pénteken Csontos Csaba alapítványi szóvivő a Reuters brit hírügynökségnek
A Porschétől talán még nem volt olyan meglepő húzás a Cayenne megalkotása – noha korábban a németek is csak sportautókban gondolkodtak – ám a Lamborghini Urusra bizony már mindenki felkapta a fejét. Hiába az SUV-őrület nem nyugszik, és már a Ferrari is bejelentette, hogy hamarosan érkezik saját emelt hasmagasságú modelljével. A McLaren azonban kitart amellett, hogy nem készít ilyen jellegű autót,…
Egy magyar tudományos kutató Ebola-vírussal fertőződött meg Budapesten - közölte a WHO egy amerikai napilapban. Az Országos Közegészségügyi Intézet arról tájékoztat, hogy a "Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában nemzetközi feladathoz kapcsolódó Filovírussal végzett munka során baleset történt."
Filovírussal végzett munka során baleset történt az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában (NBL), az érintett laboratóriumi dolgozó egy hete kórházban van, megfigyelik - közölte az OKI kommunikációs...
Átalakult és új nevet kapott a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) ökoturisztikai pályázata - jelentette be Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.