Először lép fel Magyarországon a Grammy-díjas, többszörös platinalemezes Pitbull: a kubai származású amerikai rapper július 28-án ad koncertet a székesfehérvári Fezen Fesztiválon.
A magyarok zöme kifejezetten örül a munkanapok átrendezésével járó hosszabb hétvégéknek, minden hatodik ember külföldi utazást is tervez egy vagy akár több ilyen alkalommal is – derül ki a Groupama Biztosító idei felméréséből. A szombati munkanapoknak viszont kevésbé örülünk, és nem is tarjuk eléggé hatékonynak.
Az E.On SE igazgatóságának döntése értelmében Eric Depluet elnök-vezérigazgatót Kiss Attila követi az E.On Hungária Zrt. vezetésében 2018. június 1-jei hatállyal. Eric Depluet az E.On törökországi üzletágának élén folytatja pályafutását...
Április 20-án tartotta éves közgyűlését a Duna House, a társaság közgyűlése az igazgatóság javaslatát elfogadva 653 millió forintos osztalék kifizetését hagyta jóvá a 2017-es pénzügyi év után, amely részvényenként 176 forintos...
Erdogan még azelőtt be akarja söpörni az új mandátumot a szükségállapot árnyékában, mielőtt a túlhevült gazdaság rohamos lassulásnak nem indul. Egyben maximálisan ki akarja használni azt a soviniszta és iszlamista hullámot, amelyet a kurdok elleni észak-szír hadjárata váltott ki támogatói körében. A hivatalosan még mindig szekuláris Törökország ann
Kitoloncoltak Franciaországból egy szalafista imámot Algériába. A több mint három évtizede a dél-franciaországi Marseille-ben radikális tanokat terjesztő igehirdető péntek reggel hagyta el az országot - közölte a francia belügyminisztérium
A Budakeszi Vadaspark állatgondozói jelenleg egy 4 hetes nyestet, egy 8 hetes mókust és egy 2 hetes vadmalacot nevelnek kézből, akiknek még legalább 2-3 hónapig az anyjuk mellett lett volna a helyük.
A szakmai zsűri a fotós „Buzkashi” című képsorozatát ismerte el legjobbként, amely betekintést nyújt egy tradicionális buzkashi mérkőzés menetébe az afganisztáni Dawlatabadban. Gárdi és a többi tíz Professzionális kategória győztes mellett kihirdették a verseny legrangosabb elismerését, Az Év Fotósa díját is, amelyet a brit fotóművész, Alys Tomlins
Hajlékonnyá válik a világ legkeményebb természetben előforduló anyaga, a gyémánt, ha nanoméretű tűkké alakítják - mutatta be felfedezését egy nemzetközi kutatócsoport a Science című tudományos folyóiratban
A július 5-ig érvényes és meghosszabbítható előzetes letartóztatása miatt az adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba elvesztheti szombathelyi önkormányzati képviselői mandátumát.
Sok gazdálkodó a kiállított „készpénzes” számlák ellenértékét a fizetés napján a pénztárgépbe is beüti. Kétféle számlázási gyakorlat figyelhető meg: vagy csak akkor ad számlát az eladó, amikor az mindenképpen kötelező, vagy minden esetben számlát bocsát ki, azaz nem fordul elő, hogy csak nyugtát állít ki. Felvetődik a kérdés, hogy ha 2018 második felében bekötik a számlázóprogramokat a NAV…
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Veresegyház városa, valamint Mátraverebély és Kiscsécs községek esetében kezdeményezi az állami támogatások felfüggesztését különböző szabálytalanságok miatt.
Hajlékonnyá válik a világ legkeményebb természetben előforduló anyaga, a gyémánt, ha nanoméretű tűkké alakítják - mutatta be felfedezését egy nemzetközi kutatócsoport a Science című tudományos folyóiratban.
Nyomkövetővel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság pénteken a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként meggyanúsított Gyárfás Tamás ellen - közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője.
Barcelonai polgármester-jelölt lehet Manuel Valls volt szocialista francia miniszterelnökből - az erről szóló felkérésről a spanyol közszolgálati televízió délelőtti műsorában beszélt a politikus pénteken.