2018. április 13. péntek

ápr. 13
22:09
A bankpapírok húzzák le Amerikát (Portfolio)
Vegyesen teljesítettek az amerikai indexek pénteken a nap első felében: a Dow Jones kisebb esést, a Nasdaq mérsékelt emelkedést mutatott, az S&P 500 pedig stagnált. A kereskedés vége felé azonban mindhárom index mínuszba került, és végül...
ápr. 13
22:09
Az NVI független szakértők bevonásával vizsgálatot folytat (ATV)
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) nem érti az MSZP által neki címzett kérdéseket.
ápr. 13
22:12
Vállalta a rizikót: Műtéte előtt elhagyta a kórházat Harsányi Levente (Femcafe)
Mindenképpen el akart menni a forgatásra.
ápr. 13
22:15
A magyar kormány a szülőföldön való boldogulást segíti (Gondola)
A magyar kormány az elmúlt nyolc évben amellett foglalt állást, hogy minden honfitársának biztosítsa azokat a feltételeket, amelyek segítségével szülőföldjükön boldogulhatnak, és bízik abban, hogy a vajdasági magyarok segítségével a kormány a jövőben is olyan sikeres tud lenni, mint eddig - hangsúlyozta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pénteken a vajdasági Kúlán, ahol…
ápr. 13
22:17
Változik a közlekedés szombaton a tüntetés miatt (Gondola)
Szombat délután és kora este demonstráció miatt útlezárásokra kell számítani Budapest belvárosában, emiatt számos járat közlekedése változik
ápr. 13
22:19
Berlin segítené a nyugat-balkáni konfliktusok megoldását (Gondola)
Németország hozzá akar járulni a nyugat-balkáni konfliktusok megoldásához, és a régió kulcsfontosságú országának tartja Szerbiát - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélése előtt
ápr. 13
22:21
Lopás gyanújával vizsgálódnak Semjén Zsolt svédországi vadászata ügyében (HírTV)
A háziasított rénszarvas tulajdonosa ugyanis korábban azt állította, hogy Semjén a tudta és engedélye nélkül lőtte le az állatot.
ápr. 13
22:27
Schmidt Mária is beszáll a szállodabizniszbe (444.hu)
Miért pont ő maradna ki? Jön a kormánykonform butikhotel!
ápr. 13
22:33
Az ég felé pucsít Mihalik Enikő – fotó (Blikk)
Mihalik Enikő új szintre emelte a popsivillantás művészetét.
ápr. 13
22:33
A szlovák ellenzékkel tárgyalt az MKP (Infostart)
A Magyar Közösség Pártjának kezdeményezésére találkoztak a jobboldali ellenzéki szlovák pártok vezetői és az MKP elnöksége, hogy egy jövőbeli esetleges együttműködésről tárgyaljanak. A magyar párt pozsonyi székházában megvalósult találkozón konkrétumok még nem hangzottak el, de abban mindnyájan megegyeztek, hogy az ilyen jellegű párbeszéd jó kiindu
ápr. 13
22:33
Ismét kinyitott a francia szupermarket (Gondola)
Több mint három héttel a túszejtő dráma után ismét kinyitott a szupermarket a franciaországi Trèbes-ben
ápr. 13
22:35
A horvát parlament ratifikálta az Isztambuli Egyezményt (Gondola)
A horvát parlament pénteken több mint kétharmados többséggel megszavazta a nők elleni, valamint a családon belüli erőszakról szóló Isztambuli Egyezmény ratifikálását
ápr. 13
22:36
Elnézést kért az ellenzéki szavazókat leszóló polgármester (HírTV)
Kissikátor polgármestere közösségi oldalán kocsmatölteléknek nevezte az ellenzéki szavazókat.
ápr. 13
22:37
A világ élvonalába készül a magyar szinkronúszósport (Gondola)
Hosszú távon a világ élvonalába kerülés a célja a Magyar Szinkronúszó Szövetségnek, amely hétvégén országos bajnokságot, majd felnőtt világkupaversenyt és junior világbajnokságot is rendez
ápr. 13
22:39
EU: Niedermüller örülne a hetes cikk megindításának (Gondola)
DK: a kormány egy utolsó figyelmeztetést kapott az EU-tól A Demokratikus Koalíció a kormánynak szóló utolsó figyelmeztetésként értékeli az Európai Unió magyarországi jogállamisági helyzetet értékelő különjelentésének tervezetét
ápr. 13
23:03
A Szíria ellen tervezett légicsapások várható hatásai (Infostart)
A dúmai állítólagos vegyifegyver-támadásokra megtorlásul a szíriai rendszer ellen kilátásba helyezett nyugati légicsapások hatással lehetnek majd Bassár el-Aszad szíriai elnök hadigépezetére, és arra késztethetik Oroszországot, hogy visszatérjen a tárgyalóasztalhoz, de lángra is lobbanthatják az egész térséget - vélték az AFP francia hírügynökség á
ápr. 13
23:03
Idén új értelmet nyerhet a fekete arany (ProfitLine)
Miközben a részvénypiacok jócskán próbára teszik a befektetők idegeit, az olaj árfolyama külön utakon jár. Ennek oka, hogy a világgazdasági bővülés érett szakaszba lépett, ami fokozza a nyersanyagok – így az olaj – iránti keresletet is. Az emelkedő olajár hatására természetesen a kitermelés növekedésére is számítani lehet, a K&H befektetési szakemb
ápr. 13
23:24
Vasárnap hajnalban nem lehet e-matricát és HU-GO viszonylati jegyet vásárolni (NRGreport)
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. előre tervezett karbantartási munkálatai miatt április 15-én, vasárnap éjszaka 1 és hajnali 5 óra között a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül sem lehet e-matrica és HU-GO viszonylati jegyeket vásárolni.
ápr. 13
23:26
Egymillió euróra pályázhatnak a vezető kutatók az Élvonal programban (NRGreport)
2018-ban is pályázhatnak az Élvonal programba azok a vezető kutatók, akik az utóbbi 10 évben nyújtott teljesítményük alapján a világ tudományos élmezőnyébe tartoznak.
ápr. 13
23:45
Bűnügyi vizsgálat folyik Donald Trump ügyvédje ellen (Gondola)
Bűnügyi vizsgálat folyik Donald Trump amerikai elnök ügyvédje, Michael Cohen ellen - került nyilvánosságra pénteken délután New Yorkban

2018. április 14. szombat

ápr. 14
0:03
Egyre több a bevándorló a balkáni útvonalon (Gondola)
Horgosnál, a határ szerbiai oldalán sátrakat állítottak fel a migránsok, elfoglaltak több gazdasági épületet, lakatlan tanyát, és várják a pillanatot, hogy átszökhessenek Magyarországra
ápr. 14
0:03
Honnan lesz nyugellátásod, ha 2030 után mész nyugdíjba? (HR Portál)
A nyugdíjrendszer a világon mindenütt átalakításra szorul, különben menthetetlenül összeomlik a legfejlettebb országokban is. A jelenlegi tendenciák szerint az évszázad negyvenes éveire kialakuló dán vagy norvég társadalmi krízis természetesen aligha fogja vigasztalni a magyarok millióit.
ápr. 14
0:06
Lengyel László: a szociknak a mandátumról is le kellene mondaniuk (Hírklikk)
Saját szavazóival fordultak szembe az ellenzéki pártok azzal, hogy Budapesten nem volt minden választókerületben koordinált indulás – erről beszélt Lengyel László a Hír TV Egyenesen című műsorában.
ápr. 14
0:07
Damaszkusz követte el a vegyifegyver-támadást (Gondola)
Az amerikai külügyminisztérium pénteki közlése szerint "nagyon megbízható" bizonyítékok állnak rendelkezésére, miszerint a Dúmában elkövetett vegyifegyver-támadást a szír kormány hajtotta végre
ápr. 14
0:09
Új belügyminisztere lett Koszovónak (ProfitLine)
Bejtush Gashit, a Szövetség az Új Koszovóért (AKR) nevű párt politikusát nevezte ki belügyminiszterré a koszovói kormányfő pénteken - közölte a pristinai sajtó.
ápr. 14
0:10
Elítéltek egy budapesti diákot, aki iskolai lövöldözést tervezett (Hírklikk)
Két év próbaidőre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy budapesti gimnazista fiút, aki januárban diáktársainak azt mondta, hogy iskolai lövöldözést tervez - közölte a fővárosi főügyész pénteken.
ápr. 14
0:11
Gigatüntetéssel készülnek a káoszra (Gondola)
Az antifások golyóscsapágy csúzlival, Molotov-koktéllal készülnek káoszt teremteni.
ápr. 14
0:14
Megérkezett a Fidesz választási ajándéka (Hírklikk)
A kormány az áprilisi parlamenti választás előtt döntött arról, hogy tekintettel a rendkívül hideg téli időjárásra, minden fogyasztónak 12 ezer forintot jóváír a gázszámlájában.
ápr. 14
0:21
Már Szanyi Ági sem bírja (Gondola)
ápr. 14
0:25
Aztán eljött az este (Gondola)
Most várhatjuk, hogy a gender-Macron, a kvóta-Merkel és a whisky-Juncker mikor és milyen őszintén gratulál.
ápr. 14
1:00
Útlezárások, korlátozások lesznek a fővárosban tömegközlekedésben szombaton (Adózóna)
Szombat délután és kora este demonstráció miatt útlezárásokra kell számítani Budapest belvárosában, emiatt számos járat közlekedése változik. A korlátozások érintik az M3-as pótlóbuszt és a 2-es villamost, de időszakosan akár az M1-es és az M2-es metró egyes állomásait is lezárhatják.
ápr. 14
1:03
Kivonja a forgalomból két gyermekjáték termékét a Tesco (ProfitLine)
Biztonsági okokból kivonja a forgalomból két gyermekjáték termékét a Tesco áruházlánc, az eladott darabokat pedig visszahívja.
ápr. 14
1:27
Petefészek-daganatok - Petefészekrák (WebBeteg)
A petefészek daganatai rendkívül sokfélék mind szövettani, mind szerkezeti, mind pedig funkcionális (hormontermelők vagy sem) szempontból. Léteznek jó- és rosszindulatú, valamint átmeneti formák. A gyakori funkcionális ciszták mindig jóindulatúak. A rosszindulatú petefészek-daganatok nagy része (közel 90 százaléka) hámsejt eredetű (carcinoma).
ápr. 14
1:31
Az ENG- és az EMG-vizsgálat (WebBeteg)
Az ENG-vizsgálat (electroneurographia) az idegek vezetési sebességéről, illetve a kialakult és az idegek mentén tovafutó ingerület nagyságáról ad felvilágosítást, amelynek eltérései az idegrendszer különböző kórállapotaira utalnak.
ápr. 14
3:03
Április 30-án tartják a Magyar film napját (ProfitLine)
Vetítésekkel és programokkal ünnepli számos filmes szervezet, filmforgalmazó és országos mozihálózat is a Magyar film napját április 30-án.
ápr. 14
3:21
Életet mentett Báró: kiszagolta a töltés oldalában fekvő magatehetetlen férfit (Blikk)
Szeged – Bárónak, a másfél éves vizslának köszönheti egy szegedi férfi az életét!
ápr. 14
3:24
Kiderült, ki írhatta a rejtélyes levelet VV Fanni haláláról: itt a szakértő véleménye (Blikk)
– Szakértő vizsgálta meg a Blikk kérésére azt a levelet, amelyben VV Fanni (†24) haláláról írt egy ismeretlen feladó.
ápr. 14
3:33
Trump bejelentette, hogy légicsapásokat rendelt el Szíriában (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök bejelentette még helyi idő szerint péntek este, hogy precíz légicsapásokra adott utasítást Szíria vegyi fegyver használati képességeivel kapcsolatban. Joseph Dunford amerikai vezérkari főnök a Pentagon sajtótájékoztatóján később bejelentette, hogy véget ért a szíriai célpontok elleni légitámadás. James Mattis védelmi min
ápr. 14
3:57
Először szólalt meg a zaklatási botrány kapcsán KERO volt felesége (Blikk)
– Kiállt Kerényi Miklós Gábor (67) mellett volt felesége, Frankó Tünde (51), de az is kiderül, hogy az Operettszínház főigazgatója részéről nem érte őt soha semmilyen fenyegetés!
ápr. 14
4:03
Nagyot nőtt a JP Morgan Chase profitja (ProfitLine)
Emelkedő bevételek mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a JP Morgan Chase az idei első negyedévben az emelkedő hitelkamatoknak és az alacsonyabb adóknak köszönhetően.
ápr. 14
4:15
Már konkrétumok is vannak: így segítheti a kormány a családokat az elkövetkezendő években (Blikk)
Az új kormány intézkedéseinek középpontjában vélhetően újra a családtámogatás fog állni, legalábbis erre enged következtetni Orbán Viktor (54) legutóbbi sajtótájékoztatója.
ápr. 14
4:18
Egy érthetetlenül masszív és fekete monstrum bujkál Ausztrália délnyugati partjainál (Player)
Egy 150 hektáros birtokon fekszik ez a ház Illawarrában, amely nehezen illik bele a masszív, fekete, szögletes szerkezetével a pazar ausztrál tájba, amelyet a végtelen mező, a közeli tengerpart, a kék ég, valamint a legelésző tehenek és a lombos fák uralnak.
ápr. 14
4:30
„Nem félek tőle” – Hétfőn megkezdődik az igazi háború Berki és Baukó között (Blikk)
Hétfőn indul a harc! Nem csillapodik ugyanis a botrány Baukó Éva (35) és Berki Krisztián (37) között.
ápr. 14
5:03
Brüsszelben fog tárgyalni Soros György (ProfitLine)
Soros György jövő hétfőn Brüsszelben megbeszélést folytat Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével - közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) szóvivője a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.
ápr. 14
5:15
Gigatüntetés lesz? 14 helyen demonstrálnak a kormány ellen (ATV)
Tüntetések sorozatára készülnek a szombati kormányellenes demonstráció szervezői, akik elsősorban a választási rendszer miatt nem fogadják el a Fidesz győzelmét. Azt mondják, hogy egy polgári engedetlenségi mozgalmat is elindítanak, egészen a Nemzeti Együttműködés Rendszerének leváltásáig. A hétvégén összesen 14 helyszínen lesz megmozdulás, köztük
ápr. 14
5:30
"Újabb négy évig nem érdekes, hogy a betegek pusztulnak" (Hírklikk)
A választási kampányban szétszórta a kormány a költségvetési tartalék szinte teljes első félévi összegét, a választás másnapján viszont megkezdte ennek visszagyűjtését.
ápr. 14
5:45
Vége lehet a magyar autósok jó világának - Egy gombnyomással égbe küldhetik az árakat (Portfolio)
Az utóbbi hetekben beállni látszottak a hazai üzemanyagárak, amelyekben legutóbb március végén történt változás. Az akkori drágulást azonban hamarosan további áremelkedés követheti, miután több tényező is azt jelzi, hogy az üzemanyagárak...
ápr. 14
5:45
Túlnyomóan napos időnk lesz ma (Háziállat)
Fátyol- és kevés gomolyfelhő mellett napos, csapadékmentes idő várható. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Fronthatás nem veszi igénybe szervezetünket. Az ilyenkor szokásosnál mintegy 6-7 fokkal melegebb időben les
ápr. 14
5:57
Rogán szomszédja 57,7 millióért dolgozik a paksi atomerőműnek (Menedzsment Fórum)
Csetényi Csaba cége a médiamegjelenésben segít.
ápr. 14
6:03
Bűnügyi vizsgálat folyik Donald Trump elnök ügyvédje ellen (Infostart)
Bűnügyi vizsgálat folyik Donald Trump amerikai elnök ügyvédje, Michael Cohen ellen - került nyilvánosságra pénteken délután New Yorkban.

Keresés