Eséssel zárták a csütörtöki napot az ázsiai börzék, miután a piacok hangulatát a Szíriával kapcsolatos orosz-amerikai szópárbaj, és azt követoen kiéleződő geopolitikai aggodalmak vetették vissza. Az európai börzék a nap első felének...
A választás eredményét követően fokozni fogják a nemzetközi nyomásgyakorlást Magyarországgal szemben, de a kormány megújult erővel továbbra is ellenáll ennek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak csütörtökön Dunakeszin.
A Toyota még tavaly jelentette be, hogy GR jelöléssel (ami a Gazoo Racing rövidítése) érkeznek majd a meglévő modelljeik megvadított verziói. A GR Sport változatok lesznek ezek közül a legjámborabbak, a sima GR helyezkedik majd középen, és a GRMN betűnégyes jelenti majd a csúcsot. A japánok pedig most azt is elárulták, hogy az új Auris is megkaphatja majd a GR kúrát, aminek kifejezetten…
Jelentősen nőtt a személyi sérüléses balesetek száma Budapesten. A Vezess.hu megnézte, melyek a legveszélyesebb utak, ahol fokozottan figyelni kell a sofőröknek. Altalános a főváros jelentős forgalmú útjain a személyi sérüléses...
Az orosz és az amerikai intézmények között továbbra is működik a konfliktusok megelőzését szolgáló különleges vonal - mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
A vállalkozások a tavalyihoz hasonló bérfejlesztést továbbra is a szakemberek megtartása miatt hajtják végre, ugyanakkor a munkaerőhiány kezelésére egyre kevésbé jelent megoldást.
Az első negyedévben 305 milliárd forinttal 7108 milliárd forintra nőtt a lakossági forint állampapírok állománya - derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtökön kiadott tájékoztatójából
A Portfolio járműipari konferenciájának második szekciójában kiderült, hogy bár fontos, az önvezető autó csak egy a számos fejlesztés közül, amelyek alapjaiban forgatják fel az iparágat 2-3 éven belül. Azok a vállalatok pedig, amelyeknek...
A civil rendőrautókba telepített kamerákkal azonnal rövidre lehet zárni a szabályszegések elkövetése után esetlegesen felmerülő kételyeket. Félhetnek a vezetés közbeni telefonálók, a leállósáv-használók és a záróvonalat átlépők.
Történelmi csúcsra, 10,6 millióra emelkedett a Németországban élő külföldi állampolgárok száma 2017-ben, a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki adatai szerint a növekedés legfőbb oka az Európai Unióhoz (EU) 2004 óta csatlakozott országokból érkező bevándorlás.
Törökország kapcsolatai Oroszországgal, Iránnal és Kínával nem alternatívái, hanem kiegészítői nyugati kapcsolatainak - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Ankarában egy nyilvános felszólalásában.
A tervek szerint 2050-re minden EU-s otthon energiatakarékos lenne. Ezzel nem csak a fűtésszámla csökken, hanem az üvegházhatású gázok kibocsátása is. A magyar feliratos videóban láthatja a részleteket.
Név szerinti listát jelentetett meg a közelmúltban kormánypártivá lett Figyelő hetilap azokról, akiket „Soros-bérencnek” tartanak. Mi erről a véleménye?
Megkerestük azt az öt, budapesti LMP-s jelöltet, akik visszalépéssel akár meg is akadályozhatták volna a fideszes kétharmadot. A párt szerint „nehéz úgy a demokrácia visszaállításáért küzdeni, hogy az ezt zászlójukra tűző pártok maguk akarják eldönteni, hogy kinek van és kinek nincs joga elindulni egy választáson”.
Liptai Kálmán megmagyarázta azt is, miért normális, ha egy médiatanszék által egy médiatermékről szervezett tudományos tanácskozásról kitiltja a sajtót.
A Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját, Fasimon Sándort javasolja a Mol az INA igazgatóságának új elnökévé - jelentette be Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tavaly Oscart nyert Saul fia főszereplője, Röhrig Géza. Az eddig költőként ismert színész akkor azt mondta, hogy csak akkor folytatja színészi karrierjét, ha az méltó a Saul fiához. Úgy látszik, most megtalálta azt a filmet, amiben szívesen játszik: a The Dust. A film bemutatója április 22-én lesz a Tribeca Fil
A törvényi határidő előtt egy nappal, már szerda késő este megérkezett az összes külképviseleti urna a Nemzeti Választási Irodához - közölte az NVI az MTI érdeklődésére csütörtök reggel
A jövő hét végén Sopronra figyelnek a női kosárlabda európai hívei, hiszen a magyar város ad otthont a legrangosabb sorozat, az Euroliga négyes döntőjének.