És ehhez még jöhet plusz 300 milló euró. Óriási összeggel támogatnák a polgárháború sújtotta ország rászorulóit és a környező országokban menedéket keresőket.
Új helyen, az Ügyfélprofil menüpontban érhető el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete, közölte a hivatal. A 2018. évi díjbevallások benyújtására április 25-étől van lehetőségük az élelmiszerlánc szereplőinek. A kötelezettség teljesítésének határideje 2018. május 31.
Július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.
A Fővárosi Közgyűlés arról is döntött, hogy a 3-as metró több állomását is akadálymentesítik, a Lánchidat 16 milliárdból újítják fel, az új fizetős parkolási övezetekről és a városnéző buszokról szóló javaslatokat pedig visszavonták.
Július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.
Nem tűnik klasszikus iszlamista terrorcselekménynek a hétfői torontói gázolás, inkább az elkövető mentális problémái állhatnak a háttérben – közölte korábban az MTI. Elképzelhetőnek tartják, hogy a gázoló szexuális frusztrációi miatt követte el tettét.
Július elsejétől drágább lesz en taxival utazni: a jelenlegi, 450 forintos alapdíj durván emelkedik – 700 forintra –, a kilométerdíj pedig 20 forinttal drágul, de még a percenkénti várakozás is drágább lesz 5 forinttal a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.
A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevétel csaknem 12 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, meghaladta a bruttó 221 milliárd forintot, ennek több mint 51 százalékát a külföldi úthasználók fizették be.
Július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében....
Jelen pillanatban az i3 jelenti a BMW 100 százalékban villany hajtású modelljét. Hamarosan egy sokkal pofásabb és élhetőbb modell is elérhető lesz az elektromos kínálatban.
Nem tárgyalnak a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződésről és a több kerületet érintő új parkolási fizetőövezetek kialakításáról szóló előterjesztésekről a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, ezekről várhatóan májusban lesz döntés.
Feleannyi nyugdíjra számít a nem nyugdíjas korú magyar lakosság, mint amennyiből kényelmesen meg tudna élni idős korában – derül ki a CIG Pannónia friss felméréséből.
A Gazprom nem zárja ki az Északi Áramlat-3 földgázvezeték megépítését - jelentette ki Alekszandr Medvegyev, az orosz állami gázipari vállalat vezérigazgató-helyettese kedden Moszkvában.
A Magyar Gáz Tranzit Zrt. írja ki és bonyolítja le a magyar-szlovák földgázszállító vezeték balassagyarmati határkeresztező pontjának kapacitásbővítésére vonatkozó, 2018. május 2-án kiírandó kapacitás allokációs eljárást....
Elindult a küzdelem az MSZP elnöki székéért, Szanyi Tibor pedig bejelentette: nem tartja jó ötletnek Kunhalmi Ágnest vagy Tóth Bertalant a posztra, mert ők a kampány vesztes arcai. Kunhalmi szerint ha nem ők csinálták volna a kampányt, Szanyi már lehetősége sem lenne megszólalni.
Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója Pekingben kijelentette: nincsenek arra utaló jelek, hogy Li Shufu, a kínai Geely tulajdonos-vezérigazgatója, a Daimler legnagyobb részvényese a konszern ellenséges felvásárlását tervezné. Li...
Két és fél év pereskedés után megszülte az ítéletet az Európai Unió Bírósága: jogosan javasolta az Európai Bizottság 2015-ben a magyarországi dohányipari különadó és az élelmiszerlánc-felügyeleti díj felfüggesztését.
A Kossuth-díjas operaénekesnő mindkét gyermekére nagyon büszke, s a Nők lapjának adott interjújában azt is elárulta, hogy lánya képtelen elviselni, ha a színpadon meghal az anyukája.
A monetáris tanács kényelmesen kitarthat eddigi, alacsony kamatszinteket célzó politikája mellett, különösen mivel sikeresnek ítéli az idén bevezetett új eszközeit.
Több mint 300 online tanfolyamát, köztük fejlesztői, rendszergazdai és általános számítástechnikai kurzusait teszi ingyenesen hozzáférhetővé a magyarországi informatikatanároknak a NetAcademia.
Fontos a térség országainak együttműködése Kínával, miként az is, hogy ezzel kapcsolatban mindenki számára érthetően kommunikáljunk – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a második alkalommal megrendezett Kína-Közép-Kelet-Európa sajtófőnöki csúcstalálkozó megnyitóján, szerdán Budapesten.