A venezuelai vezetés javasolta Spanyolországnak a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását - közölte Jorge Arreaza, a dél-amerikai állam külügyminisztere szerdán brüsszeli látogatása során.
Több ezer hamis Facebook-profilon keresztül próbálhatták meg befolyásolni a magyar választást. Legalábbis ez derült ki a Facebook alapítójának, Mark Zuckerbergnek (33) a szenátusi meghallgatása során.
A közös őstermelői kártyák tulajdonosai csak egyenként, a saját kérelmük ügyében intézkedhetnek, az agrártámogatás igénylőinek pedig személyes ügyintézést javasolnak.
Dzsudzsák Balázs két gólt szerzett, így csapata, az al-Vahda FC 3-0-ra legyőzte az al-Dzsazíra együttesét az egyesült arab emírségekbeli labdarúgó Elnök Kupa szerdai negyeddöntőjében.
Az adócsökkentés és az államadósság még további mérséklése mellett a jövőben vélhetően a versenyképesség növelése és a családok még jelentősebb támogatása kerülhet a magyar gazdaságpolitika fókuszába.
Az egyetem rektorhelyettese az ATV-ben elárulta, hogy bizonyos szempontból biztonsági szempontból nyitnak kampuszt Bécsben, de bíznak abban, hogy megegyeznek a magyar kormánnyal.
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján, szerdán elkerülhetetlennek nevezte a közösségi média bizonyos fokú szabályozását. Ezzel együtt is ma...
Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította Benjámin Netanjahut az izraeli miniszterelnökkel szerdán folytatott telefonbeszélgetésében, hogy tartózkodjon a szíriai helyzetet destabilizáló cselekedetektől - közölte a Kreml sajtóirodája.
Minden döntéshozó egyet értett abban, hogy az amerikai gazdaság növekedése erősödhet, az infláció pedig élénkülhet a következő egy év során, így további fokozatos kamatemelések jöhetnek - ez derült ki a Fed Nyíltpiaci Bizottsága...
Pedig Németh Szilárd még azt is kiszámolta, hogy neki 16 milliárdot köszönhetnek a csepeliek. De hálátlanok voltak a szavazók, másodszorra is. És nemcsak ő járt így.
Túlélők is vannak, de 257 ember meghalt az algériai főváros közelében, amikor - nem sokkal a felszállás után - lezuhant egy katonákat szállító repülőgép. Az áldozatok többsége katonatiszt és azok családtagjai. A katasztrófa okát még vizsgálják, közben nemzeti gyászt hirdettek az országban. Ez volt Algéria történelmének legsúlyosabb légi katasztrófá
Dzsudzsák Balázs két gólt szerzett, így csapata, az al-Vahda FC 3-0-ra legyőzte az al-Dzsazíra együttesét az egyesült arab emírségekbeli labdarúgó Elnök Kupa szerdai negyeddöntőjében.