A jó idő beköszöntével gyakori, hogy a lakásokban megjelennek a hangyák, legyek és egyéb rovarok. Sok kellemetlenséget, gondot okozhatnak a darazsak is. A Kossuth Rádió Napközben című műsorában többek között arra keresték a választ, hogy léteznek-e hatásos házi módszerek a kártevők ellen, illetve, hogy mikor érdemes szakemberhez fordulni.
Nem változott a forint árfolyama az euróval szemben szerdán a bankközi piacon, a dollárral szemben viszont kisebb, a svájci frankkal szemben pedig nagyobb mértékben erősödött.
Mezőkövesd – Rámosolygott a szerencse Mezőkövesden élő olvasónkra, Szabó Ágnesre, akinek az újság címoldalán található Blikk Jackpot játékunk kaparómezője ezúttal 20 ezer forintot rejtett.
Győr – Micsoda fordulat: Patrick Mevoungou (32) Kassai Viktor (42) ellen vallott a bíróságon! A kameruni focistát a játékvezető és egykori csapattársa, az élvonalbeli DVTK-ban játszó Lipták Zoltán (33) perében tanúként hallgatták ki egy egészen kínos ügyben...
Kőszeg – Kilenc elárvult, otthontalan mókuskölyköt nevelgetnek a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban, miután az állatok fészkét elpusztították.
– Köllő Babett (39) retteg mindentől, aminek köze van az elektronikához és a technikához: saját bevallása szerint egy egyszerű áramszünet is ki tudja borítani.
Az ízületi porckopással (artrózis) élő emberek ízületi fájdalmaktól szenvednek. Nem meglepő tehát, hogy a sportolásra csak nagyon nehezen tudják rávenni magukat. Pedig testmozgásra szükségük van, ugyanis ez elengedhetetlen panaszaik súlyosbodásának megelőzéséhez. Jó hír, hogy akár egy kevéske, de rendszeres testmozgás is elegendő lehet.
Közel 300 pontos tartományban lengett ki ma az amerikai Dow Jones részvényindex azon nyugtalanító hírek hatására, amelyek szerint összekapott egymással a hétvégi állítólagos szíriai vegyifegyver támadás miatt Donald Trump és Vlagyimir...
Több ellenzéki párt továbbra is csalást gyanít. A DK nem is fogadja el a választás eredményét. A Jobbik azt kifogásolja, hogy több szavazat egyszerűen eltűnt a párt listájáról egyes szavazókörökben. A Nemzeti Választási Iroda elnöke azt mondta: minden ilyen esetben a helyi választási bizottsághoz kell fordulni. Mindenesetre az Nemzeti Választási Ir
Az idei Construma építőipari szakkiállítás népszerű újdonsága a környezetbarát és magas minőségű alapanyagok felhasználásával készülő úgynevezett Berger Házak.
Kökény Attila (42) számára a zenei karrier mellett családja a legfontosabb az életben. A Megasztárból megismert művész őszintén mesélt az apaságról, családi utazásokról és gyermekei iránti végtelen szeretetéről.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján arról tájékoztatott ma este az Őrmester Nyrt., hogy április 27-re összehívta a társaság éves rendes közgyűlését az igazgatóság, másrészt egyúttal közzétette a közgyűlésének napirendi pontjait...
Csökkent tavaly az Európába érkező menekültek és migránsok száma, bizonyos esetekben azonban nőttek a rájuk leselkedő veszélyek - derült ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szerdán ismertetett jelentéséből, amely szerint megváltozott a kontinens felé irányuló migráció.
A legfrissebb adatok szerint ma Magyarországon 114 bejegyzett nyugdíjas szövetkezet működik. Ezek a szervezetek pedig nem csak 3-5 milliárd forint értékű szerződésállománnyal rendelkeznek, de mintegy 8-12 ezer nyugdíjas visszatérését is segítették már a hazai munkaerőpiacra. Az impozáns számok ellenére azonban nyugodtan mondhatjuk: van még tartalék
Bizonyos celebek még a szokásosnál is büszkébbek arra, hogy babát várnak, így nem ritka, hogy valamilyen fotózás keretein belül örökítik meg magukat hatalmas pocakkal.
Moszkvának fontolóra kell vennie az amerikai, vagy az amerikai cégek által Oroszországban gyártatott áruk kereskedelmének korlátozását, válaszul az Egyesült Államok által ellene bevezetett szankciókra - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök a szerdán az orosz parlament alsóházában elmondott beszédében.
Az uniós mezőnyben a középmezőny élén - a kilencedik helyen - található a magyar lakáspiac 7,6 százalékos áremelkedéssel. A legnagyobb drágulást Írországban, Portugáliában és Szlovéniában mérték. Az új lakások éves szinten...
A címvédő Honvéd 4-1-re kikapott a vendég Videoton csapatától a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójából elhalasztott szerdai mérkőzésen, s a székesfehérvári együttes ezzel beérte pontszámban a listavezető Ferencvárost.
Az utóbbi időszakban egyre népszerűbbé vált a honismereti turizmus, azaz a történelmi emlékeink felkeresése Magyarország vagy az egykori Magyar Királyság területén.