2018. március 6. kedd

márc. 6
10:30
A Barcelona-példa ad erőt a Real Madrid ellen (Infostart)
Mély szakadék húzódik Florentino Pérez elnök és Zinedine Zidane véleménye között, miközben a csapat készül a ma esti, párizsi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre.
márc. 6
10:30
„A Jobbik nem tudja elhitetni, hogy megváltozott” (hirado.hu)
„A Jobbik azt hiszi, hogyha küld egy hanukai üdvözletet a zsidóknak, akkor minden rendben van” – fogalmazott Gerő András.
márc. 6
10:30
Emelkedéssel indulhat a nap Európában (Portfolio)
Jó hangulatban indult a nap az európai tőzsdéken az amerikai és az ázsiai piacok erősödését követően, ahogy enyhülnek a kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmek. Ma lesz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitója délelőtt...
márc. 6
10:30
Óriásgaléria és minden információ a megújult Škoda Fabiáról (Auto Pult)
A frissített Fabiáról már korábban közölt néhány képet a Škoda, ám a Genfi Autószalon megnyitójának napján végre egy teljes galériát megosztottak velünk a gyáriak, minden információval karöltve. A Fabia praktikus kisautó, azonban a szegmens újabb modelljeihez képest már kissé lemaradásban van, hiszen még a jelenleg futó generáció is a korábbi változat alapjait használja fel. Tudják ezt a gyáriak…
márc. 6
10:32
Új marketingvezető a magyar Raiffeisennél (Portfolio)
Yalcinkaya Veronika február vége óta irányítja az osztrák tulajdonú leánybank teljes marketing-kommunikációját, egyik fő célja a bank digitális értékesítési csatornáinak megerősítése. A szakember közel 20 éve dolgozik marketingvezetőként...
márc. 6
10:33
A kis koszorúslány félt az oltár elé menni. A vendégek elnevették magukat, amikor meglátták, ki menti meg a helyzetet (Blikk)
Nem semmi, ami ott történt!
márc. 6
10:33
Támasza fölé tudott zárni a DAX - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nem erősítette meg a 12000 pontos lélektani szint letörését a német index.
márc. 6
10:33
Közel 5 millió ment menekültek lakhatási támogatására a fővárosban (HírTV)
Januárban derült ki, miközben a kormány csúcsra járatja bevándorlóellenes kampányt, a főváros titokban albérletekben helyezi el a befogadottakat.
márc. 6
10:34
Parragh: fenntartható fejlődést! (Portfolio)
2010-ben kötöttünk egy megállapodást az akkor még ellenzékben lévő Fidesszel és ez a megállapodás teljesült, hiszen a kormány rendbe tette a gazdaságot - jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kamara Gazdasági Évnyitóján...
márc. 6
10:35
Amikor a szülőszobába értek, mind tudták, hogy a 17 éves anya meg fog halni. Mégis… (Blikk)
Szívszorító!
márc. 6
10:36
Csányi: át kell alakítani az utánpótlásképzés támogatását (Menedzsment Fórum)
Az MLSZ-elnök elmondása szerint az új rendszerben csak azok a focicsapatok kaphatnának pénzt, melyek képesek első- és másodosztályos, légiós, valamint válogatott játékosokat kinevelni.
márc. 6
10:36
Gyenge a forint, drágul az olaj, vágtatnak a tőzsdék (Privátbankár)
A tőzsdéken jó a hangulat, sem a kamatemelések, sem az importvámok okozta felzúdulás nem riasztják meg a befektetőket. Minden kontinensen zsákolják a részvényeket, itthon is emelkednek a nagyok, csak a Konzum és az Opus gyengélkedik. A dollár újra gyengült, a forint tartósan gyenge, az olajár emelkedik.
márc. 6
10:36
Egy gazdi 1600 km-t sétál átlagosan egy év alatt kutyájával (Joy)
Egy friss tanulmány szerint egy gazdi egy év alatt 1600 km-t sétál a kutyájával, 2080 alkalommal dobja el neki a labdát és 3120 alkalommal szólítja a nevét és nagyjából 1040 alkalommal folytat beszélgetést más gazdikkal. Több mint 1000 alkalommal kell kibogozni a kutya pórázát és nagyjából 1040 alkalommal (hetente kétszer) kell eldönteni, hogy ki
márc. 6
10:36
Mitől pörög a kiskereskedelem? (ProfitLine)
A magasabb bérek és az alacsony munkanélküliség is növelték a kiskereskedelem forgalmát az utóbbi időszakban - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
márc. 6
10:36
Parragh: erről az útról nem szabad letérni! (Portfolio)
2010-ben kötöttünk egy megállapodást az akkor még ellenzékben lévő Fidesszel és ez a megállapodás teljesült, hiszen a kormány rendbe tette a gazdaságot - jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kamara Gazdasági Évnyitóján...
márc. 6
10:36
Oktatási célú kampányt vállalt magára az OTP (Pénzcentrum)
Fogyasztói kompenzációt, valamint oktatási célú kommunikációs kampányt magában foglaló vállalást fogadott el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az egyik hazai banktól. A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta az OTP Bank Nyrt. vállalását...
márc. 6
10:38
Nem adja fel a Volkswagen, szerintük tiszta a dízel, és hamarosan újra divatba jöhet (Portfolio)
Valószínűleg látják már a Volkswagennél, hogy nehéz lesz a dízeles autók nélkül megfelelni az egyre szigorúbb károsanyag-kibocsátási szabályoknak, ezért is reklámozza az autógyártó vezérigazgatója a dízel technológiát, annak...
márc. 6
10:39
Minden jel arra utal, hogy Sandra Bullock titokban férjhez ment (hirado.hu)
A sármos fotós kedves árulkodó ékszert visel.
márc. 6
10:39
Történelmi koreai találkozó (USAracing)
Tizenegy év után újra dél-koreai delegációt fogadtak tegnap Észak-Koreában, a találkozó a remények szerint hozzájárul a két ország kapcsolatainak elmélyítéséhez.
márc. 6
10:42
Parragh: 10 év alatt kétszerezzük meg a reálbéreket (Portfolio)
A gazdaság érdeke a politikai stabilitás és a folytatólagosság, erről az útról nem szabad letérni - vélekedett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kamara Gazdasági Évnyitóján, ahol a későbbiekben felszólal Orbán Viktor is....
márc. 6
10:44
Valami titkos dolgot venne a kormány 300 milliárd forintért (Portfolio)
Összesen 650 milliárd forintnyi közbeszerzés alól mentesítette a kormányt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága - számol be róla a Népszava. Az nem derül ki, mire akarják elkölteni a GDP 1,7%-át, állítólag az összeg...
márc. 6
10:45
Soha nem nézték ilyen kevesen az Oscar-gálát (ATV)
A tavalyinál húsz százalékkal kevesebben nézték meg a vasárnap este Hollywoodban megrendezett Oscar-díjátadó gála tévés közvetítését Amerikában, először süllyedt a nézőszám 30 millió alá.
márc. 6
10:45
Folytatódik a rohingják elleni etnikai tisztogatás (hirado.hu)
Folytatódik a muzulmán rohingja kisebbség elleni etnikai tisztogatás Mianmarban még hat hónappal azután is, hogy elkezdődött a mianmari hadsereg hadművelete a hatóságokat támadó rohingja lázadók ellen, és e hadművelet hatására csaknem 700 ezer civil menekült el Arakán államból a szomszédos Bangladesbe - jelentette ki kedden kiadott közleményében az
márc. 6
10:45
Uniós jogba ütközik a haszonélvezeti jog korlátozása (vg.hu)
Ellentétes az uniós joggal azon személyek haszonélvezeti jogának megvonása, akik nem közeli hozzátartozói a magyarországi mezőgazdasági földterületek tulajdonosainak. Ezen intézkedés a tőke szabad mozgása elvének nem igazolt, közvetetten hátrányosan megkülönböztető korlátozását képezi – mondta ki előzetes döntésében az Európai Bíróság kedden.
márc. 6
10:45
Mindenki arról a videóról beszél, amiben a 13 éves Katalin hercegné szerepel – és ami lényegében megjósolta a jövőjét (Joy)
Ez ám az elképesztő véletlen!
márc. 6
10:46
Tartásra ajánlja a Nyomda részvényeit a Wood (Portfolio)
Tartásra ajánlja az ANY Biztonsági Nyomda részvényeit a Wood a tegnap esti gyorsjelentés után, a célár 1406 forint, mai alacsonyabb a jelenlegi árfolyamnál. A Wood elemzője kiemelte, hogy a Nyomda bevétele felülmúlta a várakozásaikat...
márc. 6
10:48
Több tízezer gyanús tojást talált a NAV (Infostart)
Több mint 95 ezer darab jelöletlen tojást találtak egy kamionban a NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának pénzügyőrei - közölte az MTI-vel az igazgatóság sajtóreferense kedden.
márc. 6
10:48
Ez tényleg nem vicc: székletátültetéssel segítenek a betegeken (Blikk)
Hihetetlennek tűnik, de székletátültetés segít egy eddig gyógyíthatatlan bélbetegség tüneteit enyhíteni.
márc. 6
10:48
Demszky és Magyar: Az OLAF egy nulla, a jelentéseik nagy része pedig baromság (hirado.hu)
Mindezt a 4-es metró MSZP–SZDSZ-es gigamutyijával kapcsolatban mondta a volt főpolgármester és ügyvédje – írja a PestiSrácok.
márc. 6
10:51
Leállították az ostromlott Kelet-Gúta segélyezését (hirado.hu)
A nem szűnő erőszak miatt leállította a segélyezést a szíriai főváros mellett fekvő Kelet-Gútában a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság (ICRC) - jelentette be a szervezet kedden. Biztosítaná a szabad elvonulást Kelet-Gútából a militánsok számára az orosz parancsnokság - derült ki a szíriai orosz békéltető központ keddi közleményéből.
márc. 6
10:51
MNB: Magyarországon van az ország aranytartaléka (hirado.hu)
A rendszerváltozás utáni aranykiáramlást megfordította a jegybank új vezetése.
márc. 6
10:51
Bajba kerül, aki kalóz plugint tölt le a weboldalához (hirado.hu)
A bűnözők is kedvelik a Wordpresst: átveréssel vesznek rá fertőzött kiegészítők telepítésére.
márc. 6
10:51
Két csapata is visszavonultatja az elhunyt Astori mezszámát (m4sport.hu)
A Fiorentinában és a Cagliariban senki nem viselheti többé a 13-as mezt.
márc. 6
10:51
Új marketingvezető a Raiffeisen Banknál (Márkamonitor)
Yalcinkaya Veronika február vége óta irányítja az osztrák tulajdonú leánybank teljes marketing-kommunikációját, egyik fő célja a bank digitális értékesítési csatornáinak megerősítése.
márc. 6
10:54
Közel 100 ezer tojást fog elpusztítani a NAV (Privátbankár)
Rengeteg jelöletlen tojás került elő egy kamionból.
márc. 6
10:57
Drámai vallomás! Nagyon mély gödörbe került Cseke Katinka (Blikk)
Őszintén elmondott mindent.
márc. 6
10:57
Emberölés Komorón - Szögvassal ölte meg befogadóját egy férfi (videó) (Alternatív Energia)
A nyári konyha alatti pincében rejtette el a holttestet.
márc. 6
10:57
Magyarországra hozta az MNB az ország aranyát (TőzsdeFórum)
A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése.
márc. 6
10:57
A nemzetközi vöröskereszt leállította a segélyezést Kelet-Gútában (USAracing)
Kilenc teherautónak el kellett hagynia a területet, mert a kormányerők este tüzérséggel és légitámadásokban lőtték Kelet-Gútát.
márc. 6
10:57
Öt új ügyfél az Insomniánál (Márkamonitor)
Öt új ügyféllel gyarapodott az Insomnia Reklámügynökség portfoliója: a Gyulahús Kft., a Baumit, a Bella-Hungária Kft., az osztrák Spitz GmbH és a H1 Systems adott megbízást az ügynökségnek.
márc. 6
10:59
Eddig tartotta magát, most megtört a jég: A lányáról beszélt Bangó Margit (Blikk)
Alig tudta visszatartani a könnyeit.
márc. 6
11:00
Két csapat is visszavonultatja Astori számát (Infostart)
A Fiorentina és a Cagliari futballklub is visszavonultatja a vasárnap elhunyt Davide Astori mezszámát.
márc. 6
11:00
Nézegess képeket a hazatért magyar aranytartalékról! (Portfolio)
Ahogy arról beszámoltunk, visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre. A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű...
márc. 6
11:01
Újra együtt volt párjával Berki Krisztián - közös fotó (Blikk)
Ezt csinálták együtt!
márc. 6
11:02
Matolcsy György: építsünk új stratégiát! (Portfolio)
Matolcsy György jegybankelnök Fordulat előtt fordulat után 2010-2050 címmel tartott előadást az MKIK Gazdasági Évnyitóján. 2018.03.06 10:24 Parragh: 10 év alatt kétszerezzük meg a reálbéreket A cél: Ausztria Átmeneti a 2018-as...
márc. 6
11:03
Óriási örömhír a Schumacher családban! (Blikk)
Már nagyon várták.
márc. 6
11:03
Kirajzanak az adóellenőrök (Adózóna)
Virágárusok, piacok, vásárcsarnokok lesznek a közeli napokban az adóellenőrök fókuszában: elsősorban a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését ellenőrzik – tudható meg a legfrissebb adótraffipaxból.
márc. 6
11:04
Mire elég ma 20 millió forint a budapesti újlakás-piacon? (Portfolio)
2017 negyedik negyedévében nem változott az eladó új lakások száma Budapesten, a szeptemberi kínálathoz hasonlóan az év végén 7450 lakásból választhattak a vevők, ami viszont egy évvel korábbi kínálat közel másfélszeresét jelenti....
márc. 6
11:05
Új stílus! Hajvágás közben posztolt szelfit Hajdú Péter. Ilyen lett a haja (fotó) (Blikk)
Szerinted is nagyon fiatalos?
márc. 6
11:06
Trump nyújt mentőövet a korrupciós ügybe keveredett Netanjahunak (Infostart)
Különlegesen szívélyesen fogadta a Fehér Házba látogató izraeli miniszterelnököt Donald Trump. Benjamin Netanjahunak fagyos volt a viszonya az előző amerikai elnökkel, Barack Obamával. Trumppal azonban megtalálták a közös hangot, és a közös ellenséget: Iránt.

Keresés