2018. március 6. kedd

márc. 6
10:00
Phenjan újrakezdhette a plutónium gyártását (Menedzsment Fórum)
Erre utalnak a jongbjoni atomerőműről készült újabb műholdas felvételek. Katonai tábort is felállítottak az erőmű közelében, a dolgozók száma megugrott, és speciális járművek mozognak a környéken.
márc. 6
10:00
Neked is jár évente 83 ezer forint, de nem tudsz róla? (Privátbankár)
6900 forintra nőtt a súlyos fogyatékosság után járó adókedvezmény.
márc. 6
10:00
Nőtt a GDP, itt vannak a részletek (Adózóna)
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2017 IV. negyedévében 4,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások és az építőipar járultak hozzá. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 4,9, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3…
márc. 6
10:00
Az EU beleáll Trump kereskedelmi háborújába: jachtok, whyiskyk és narancslé is a büntetőlistán (Portfolio)
Az Európai Bizottság 25%-os büntetővám kivetését javasolja az amerikai acélra, pólókra, farmerekre és egyéb mezőgazdasági-, illetve iparcikkekre - írja a Bloomberg egy általa megtekintett tervezetre hivatkozva. A bizottsági tervezet...
márc. 6
10:01
Nem hiszel majd a szemednek! Levágatta a haját Tóth Vera (fotó) (Blikk)
Ez aztán a drasztikus változás!
márc. 6
10:02
Hamarosan bankszámlát nyithatunk az Amazonnál (Portfolio)
Az Amazon a JP Morgannel és a Capital One-nal tárgyal egy bankszámlaként használható termék elindításáról - értesült a Wall Street Journal. A bankoknak ez furcsa módon jó hír, mert azt jelentheti, hogy az Amazon inkább csak banki partnerekkel...
márc. 6
10:03
Kitálalt Nádai Anikó! Ilyen most a viszonya gyermeke édesapjával (Blikk)
Minden kiderült.
márc. 6
10:03
Dendrobiumok a középpontban a tavaszi orchidea kiállításon (Édenkert)
Növényrajongóknak kihagyhatatlan program a négynapos hétvégén a tavaszi orchidea és bromélia kiállítás, melynek idén központi elemei a Dendrobiumok.
márc. 6
10:03
Meggyűlhet a baja Trumpnak a saját ötletével (TőzsdeFórum)
Erőteljesen védelmébe vette a kanadai dolgozók és az érintett iparágak érdekeit Justin Trudeau kanadai kormányfő abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Donald Trump amerikai elnökkel folytatott hétfőn este.
márc. 6
10:03
A kékszakállú herceg várát be sem akarták mutatni (hirado.hu)
Bartók Béla legjelentősebb művét, A kékszakállú herceg várát 1911-ben bemutathatatlanságra hivatkozva elutasították az Operában. Hét év és gróf Bánffy Miklós segítsége kellett ahhoz, hogy színpadra állítsák. Ez pont száz éve történt.
márc. 6
10:03
Könnyű húsos pite, a hétköznapok kedvence (Femcafe)
Bizony, a pite nem csak édesen finom. Ettől a húsos verziótól pedig le fog esni az állad.
márc. 6
10:03
Vona: Az a dolgunk, hogy mi adjuk a legerősebb ellenzéki jelöltet (HírTV)
Az időközi hódmezővásárhelyi választás után a Jobbik miniszterelnök-jelöltje bízik az emberek bölcs döntésében.
márc. 6
10:06
Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy megismétlődjön, ami a Keleti pályaudvarnál történt (Infostart)
Orbán Viktor szerint ahhoz, hogy Budapest megvédhesse magát a migránsoktól, az kell, hogy az emberek ne engedjék kormányt alakítani azokat a politikusokat, akik bevándorlóországgá tennék Magyarországot és ilyen várossá a fővárost.
márc. 6
10:06
Visszakerült Magyarországra az ország aranytartaléka (ProfitLine)
Visszakerült Magyarországra az ország aranytartaléka, a hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az MTI-vel.
márc. 6
10:09
Mindjárt itt a tavasz (Háziállat)
Enyhül az idő, jön a csapadék.
márc. 6
10:09
Lemondott Dél-Koreában a nemi erőszakkal megvádolt kormányzó (ATV)
Lemondott kedden Dél-Korea egyik tartományának kormányzója, akit a titkárnője nemi erőszakkal vádolt meg.
márc. 6
10:09
Tovább bővült a magyar GDP (hirado.hu)
Leginkább a szolgáltatások növelték a nemzeti összterméket, a mezőgazdaság viszont csökkentette azt.
márc. 6
10:09
KSH: 4,0 százalékkal nőtt a GDP 2017-ben (AQUA)
A tavalyi év egészét tekintve a GDP növekedéséhez a szolgáltatások 1,8, az építőipar 1,0, az ipar 0,9 százalékponttal járult hozzá.
márc. 6
10:09
Így hangolódnak az M4 Sport kommentátorai a foci vb-re (m4sport.hu)
Komoly kihívás, de hatalmas élmény lesz számukra az oroszországi vb.
márc. 6
10:09
Johnny Depp exe megvillantotta a bikinivonalát a nagy Oscar-partizásban (Glamour)
Amber Heard is alaposan nekivetkőzött a filmes gálának
márc. 6
10:09
Március 6. Energiahatékonysági Világnap - A legolcsóbb energia az, amit fel sem használunk (NRGreport)
A 4,4 millió magyarországi lakás kétharmada energetikailag elavult. A drágán és környezetkárósító módon előállított energiát pazarlóan használjuk. Mi a megoldás? A Magyar Energiahatékonysági Intézet vezetője megmondja!
márc. 6
10:11
Öt tipp az Energiahatékonysági Világnapon az otthonok tökéletes szigeteléséhez (NRGreport)
A professzionálisan megtervezett és kivitelezett szigeteléssel nem csak a gázszámla közel 50%-át, de rengeteg időt és sok bosszúságot is megspórolhatunk. Március 6. Energiahatékonysági Világnap
márc. 6
10:12
Újra atombombát készít Észak-Korea? (Blikk)
Újraindította az atombombához szükséges plutóniumgyártást Észak-Korea. Amerikai szakértők műholdképek elemzése alapján jutottak erre a következtetésre.
márc. 6
10:12
Újra felütötte a fejét a vírus: H1N1-ben halt meg egy férfi Sátoraljaújhelyen (Blikk)
H1N1 vírus miatt halt meg egy férfi Sátoraljaújhelyen. A vírus 2009-2010 között volt világjárvány, akkor Magyarországon is sokan haltak meg miatta.
márc. 6
10:12
Óriásgaléria és minden információ a megújult Škoda Fabiáról (Auto Pult)
A frissített Fabiáról már korábban közölt néhány képet a Škoda, ám a Genfi Autószalon megnyitójának napján végre egy teljes galériát megosztottak velünk a gyáriak, minden információval karöltve. A Fabia praktikus kisautó, azonban a szegmens újabb modelljeihez képest már kissé lemaradásban van, hiszen még a jelenleg futó generáció is a korábbi változat alapjait használja fel. Tudják ezt a gyáriak…
márc. 6
10:12
Botrány a láthatáron, kollégáin áll durva bosszút a magyar énekesnő (Ripost)
Besokallt az egykori alapító tag, pénzre van szüksége, ezért ellenzenekart alapítana.
márc. 6
10:12
Magyar diákok menthetik meg a nőket az örökletes mellráktól (Ripost)
Nem akármilyen kihívásra vállalkozott öt elszánt magyar diák: forradalmi projektjükkel segítenék a nőket a mellrák elleni küzdelemben! A projekt komolyságát jelzi, hogy a Microsoft díjazta a fiúk elképzelését.
márc. 6
10:12
Neymar nélkül, csodára készül a PSG a Real ellen (Ripost)
Kedden két mérkőzést játszanak a labdarúgó Bajnokok Ligájában, és csak az egyik tartogat igazi tétet.
márc. 6
10:12
Máltán már a 16 évesek is voksolhatnak (vg.hu)
Tizennyolcról tizenhat évre csökkentette a máltai parlament a választásra jogosult állampolgárok korhatárát.
márc. 6
10:14
A VITA: még a választások előtt megtudjuk, mi lehet a legbiztosabb végeredmény – Ezt nézze! (Blikk)
A VITA: Mi vár rád, Magyarország? – Ezzel a címmel tartjuk a Blikk-esték következő beszélgetését, amelyben két, ellentétes oldalon álló nagyágyú véleményét ütköztetjük.
márc. 6
10:14
Íme, az első nyilatkozat, megtörte a csendet Tóth Gabi új szerelme (Ripost)
Az énekesnő és a sztárséf szerelméről jó ideje pletykálnak már, most kiderült, hogy igazak a hírek.
márc. 6
10:14
Korlátozza a növekedést a munkaerőhiány (vg.hu)
Észszerűsíteni kellene a közszférában, a felszabaduló munkaerő pedig a versenyszférában találhatná meg a számítását – mondta a Világgazdaság kérdésére Ürmössy Gergely. Az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője úgy látja: a közfoglalkoztatásra szánt jelentős állami forrásokat oktatásra, képzésre kellene fordítani, hogy a több mint 160 ezer érinte
márc. 6
10:15
Németh Lajos a tavaszi időjárásról: Mindenki kapaszkodjon meg, a hétvégi brutál meleg után ez jön (Blikk)
Újabb fordulat az időjárásban.
márc. 6
10:15
Lázár János megpróbált bocsánatot kérni egy közmunkástól (444.hu)
Ez sem ment jobban, mint a pálinkázás.
márc. 6
10:15
Lemondott a nemi erőszakkal megvádolt kormányzó (hirado.hu)
Lemondott kedden Dél-Korea egyik tartományának kormányzója, akit a titkárnője nemi erőszakkal vádolt meg.
márc. 6
10:15
Magára talált a mezőgazdaság az utóbbi években (hirado.hu)
További növekedési tartalék van az öntözésben.
márc. 6
10:15
Fegyház is fenyegetheti az Elios-botrány felelőseit (HírTV)
Ügyvédek szerint már most őrizetbe lehetne venni több, az ügyben érintett személyt, ha bizonyítható az OLAF állítása: a szervezett csalás.
márc. 6
10:16
Idén 6900 forint kedvezményt kapnak a fogyatékkal élők (vg.hu)
Idén 6900 forint kedvezményt kapnak a rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülők, valamint azok, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
márc. 6
10:18
Átalakítaná az utánpótlásképzés támogatását Csányi Sándor (Infostart)
Át kell alakítani az utánpótlásképzés támogatását, döntően arra építve, hogy hány olyan játékost nevel ki egy-egy műhely, aki felnőttként eljut a magyar élvonalig, külföldi bajnokságig vagy a válogatottig – mondta a Világgazdaságnak Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke.
márc. 6
10:18
Holokauszttörvény: itt az első sajtóper (HírTV)
A Rágalmazás Elleni Lengyel Liga beperelt egy argentin honlapot.
márc. 6
10:18
100 Boeinget vehet a Ryanair (Portfolio)
100 repülőgépet vásárolhat a Ryanair, ennyi Boeing 737 Max 200 repülőgép megvételére van opciója, amivel valószínűleg teljes mértékben él majd a társaság - írja a Reuters. Az új géptípuson több ülőhely van és kisebb az üzemanyagfogyasztása...
márc. 6
10:21
G DATA: a webáruházak nem spórolhatnak a biztonságon (Márkamonitor)
A G DATA becslése szerint egy fertőzött bővítményt tartalmazó weboldalt csak idén januárban több mint 880 ezer látogató keresett fel, és ha csak a töredékük telepítette a kártékony kiegészítőt a weboldalára, máris több ezer fertőzött Wordpress-oldal jött létre. A biztonsági cég ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy egy webáruház üzemeltetése felel
márc. 6
10:24
Most derült ki! Lebénult a TV2 sztárja (Blikk)
Rettenetes.
márc. 6
10:24
Felháborító: Gyermekkórteremből lopott egy fiatal nő Debrecenben (ATV)
A rendőrséget hétfő reggel értesítették, hogy egy debreceni kórházból elloptak egy telefont.
márc. 6
10:26
Hódi Pamela: Hányingerem van magamtól (Blikk)
Kegyetlenül őszinte szavak.
márc. 6
10:27
Gázos hibrid a Skoda új fegyvere (Autónavigátor)
A Skoda megmuttatta, milyen újításon dolgoznak, egy kicsit feldobnák a hibrid szférát, hogy még tisztább üzemű legyen az ő első hibridjük. A Vision X fölgáz üzemű motort kapott.
márc. 6
10:27
Az MLSZ-elnök az eredményekhez kötné az utánpótlásképzés támogatását (m4sport.hu)
Csányi Sándor szerint az Eb-selejtezőkre kell koncentrálni, a Nemzetek Ligája csak utolsó szalmaszál.
márc. 6
10:27
Lángreakció (HírTV)
Égető gondok, leoltott állomány. Riasztó állapotban az állami tűzoltás.
márc. 6
10:27
Növekedni fog a világ olajkereslete és az OPEC termelése (NRGreport)
A nemzetközi energiaügynökség (IEA) prognózisa szerint a világ olajkereslete az elkövetkező öt évben növekedni fog, míg az OPEC olajtermelése is, bár kisebb mértékben.
márc. 6
10:30
Orbán Viktor: „Nem akarjuk, hogy ez még egyszer megtörténjen” (Blikk)
Orbán Viktor szerint ahhoz, hogy megvédhesse magát a migránsoktól, az kell, hogy az emberek ne engedjék kormányt alakítani azokat a politikusokat, akik bevándorlóországgá tennék Magyarországot és ilyen várossá a fővárost.

Keresés