Magyar orvosokon a világ szeme: még idén szeretnék befejezni azt a műtétsorozatot, melynek során szétválasztják a fejüknél összenőtt bangladesi ikreket. Mint arról a Ripost beszámolt, a legveszélyesebb fázison már túlestek a kétéves kislányok. Lapunk elérte a szétválasztásukon dolgozó csoport egyik tagját, dr. Csókay András idegsebészt.
Gyorsult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése februárban - derül ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet hétfőn ismertetett adataiból.
Ismét indítványozta az ügyészség a pénteken este őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Vegyesen zárták a hét utolsó napját az amerikai tőzsdék, miután az amerikai elnök által bejelentett intézkedések után a befektetők a kereskedelmi háború lehetősége miatt aggódtak. A kínai tőzsdét leszámítva az ázsiai részvényindexek...
Reggel 7 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 64 dolláron, a WTI pedig 61 dolláron állt. Mindkét energiahordozó ára több mint 0,2 százalékkal emelkedett.
Kárász Róbert egyik szeme fénye Anna, a 21 éves nagylánya. Nem csoda tehát, hogy a műsorvezető nagyon megörül, ha vele találkozhat. Ám hiába az apai szeretet, vagy éppen pont azért, Róbert mindenekelőtt őszinte a lányhoz, még akkor is, ha a véleményének ő nem mindig örül.
Januárban tovább gyorsult a kiskereskedelmi forgalom: éves alapon 7,5%-os növekedésről számolt be a KSH. Ez csaknem kétéves csúcsot jelent. Emellett a múlt évi adatokat is érdemben felfelé húzta a KSH. 2018. januárban a kiskereskedelmi...
Vegyesen zárták a hét utolsó napját az amerikai tőzsdék, miután az amerikai elnök által bejelentett intézkedések után a befektetők a kereskedelmi háború lehetősége miatt aggódtak. A kínai tőzsdét leszámítva az ázsiai részvényindexek...
Földhöz vágta a kínai hedge fundokat, hogy a kormány elkezdte hűteni a túlzott hitelezést, az így kialakult kötvény-medvepiac miatt ugyanis egyre több bank, intézményi befektető veszi ki a pénzét a fedezeti alapokból - írja a Financial...
Újabb Duna-parti területet foglal el a Valyo Egyesület, hogy 2018-ban is változatos szabadtéri programoknak adhasson otthont. A Rákóczi hídtól délre eső területen jelenleg az egyesület által üzemeltetett mobil szauna áll, ott tervezik...
A Donald Trump által múlt héten bejelentett importvám-intézkedések a globalizáció korában gyakorlatilag halálra vannak ítélve, ezért az Egyesült Államok nem nyerhet meg egy világméretű kereskedelmi háborút: az igazi vesztesek az amerikai...
Ázsiában veszteségekkel indult a hét a főbb tőzsdéken. A forint árfolyama alig változott hétfő reggelre. A hét első napján kiskereskedelmi adatokra lesz érdemes figyelni. Helyenként már el fog olvadni a hó, és a héten szép lassan búcsút int a tél. Az Oscar-gálán nem lett meg sorozatban a harmadik magyar Oscar-díj.
Erős bevételnövekedést várnak a láncok húsvétkor a sonka, a tojás, a kalács és az édességek iránti kiemelt kereslet miatt. Egyesek mérlegelik a nyitvatartás meghosszabbítását, mások kitartanak a megszokott záróra mellett - írja hétfői számában a Világgazdaság.
A kiskereskedelmi üzletek forgalma 7,5 százalékkal emelkedett januárban az előző év azonos időszakához képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Óvatos erősödéssel kezdte a napot a forint az euróval szemben, de érdemben nem tud eltávolodni a jegyzés a 314-es szinttől. A nemzetközi devizapiacon az euró gyengülését lehet kiemelni, az olasz választáson kialakuló patthelyzet miatt botladozik a közös deviza.
Az elemzők jelentős árfolyamcsökkenésekre számítanak a pesti tőzsdén hétfő reggel, a negatív vátrakozás indokaként egyrészt még mindig Trump csütörtöki bejelentését jelölik meg, de az olasz választás eredményeként létrejött patthelyzet sem kedvező a tőkepiacokra nézve.