90. alkalommal adták át az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait Hollywoodban. A víz érintése nyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. Gary Oldmannak aranyszobrot ért Churchill karaktere, ahogy Frances McDormandnak A Három óriásplakát Ebbing határában nyújtott alakítása.
Érdekes döntést hozott egy norvég síterep. Első norvég síterepként vezetik be a következő síszezonban a bukósisak kötelező viseletét mindenkinek. Eddig jórészt a gyerekek számára írták elő kötelezően a bukósisak viselését, felnőttek részére eddig nem volt jellemző.
Március 14-én ünnepli a 60. születésnapját II. Albert monacói herceg (59), ennek alkalmából szól róla a Blikk e heti sorozata. A herceg egy igazán tündérmesébe illő szerelemből született.
A Silvio Berlusconi vezette jobboldali pártszövetség vezet a vasárnap megtartott olasz parlamenti választásokon az exit poll eredmények szerint. A második az Öt Csillag Mozgalom (M5S), amely ugyanakkor a pártok közül a legtöbb szavazatot kapta, míg a harmadik helyre a várakozásoknak megfelelően a Matteo Renzi vezette balközép Demokrata Párt (PD) sz
A fennálló hatalmat támadó Öt Csillag Mozgalom (M5S), valamint a migráció- és Európa-ellenes politikát hirdető Északi Liga jelentős előnyét vetítik előre a vasárnap tartott olaszországi parlamenti választás részeredményei, amelyek alapján valószínűleg patthelyzet alakul majd ki az olasz törvényhozásban.
Az exit pollok alapján az Öt Csillag Mozgalom szerezte meg a legtöbb szavazatot a tegnapi olaszországi parlamenti választáson. A második legtöbb szavazatot az Északi Liga kapta. Azt azonban továbbra sem tudni, hogy ki alakíthat kormányt, mivel a Liga szövetségese, a Silvio Berlusconi irányította Forza Italia nem szerepelt elég jól. Igaz, a különbsé
A fennálló hatalmat támadó Öt Csillag Mozgalom és az Északi Liga jelentős előnyét vetítik előre a vasárnap tartott olaszországi parlamenti választás részeredményei.
Olaf Scholz megbízott pártelnök bejelentette: az SPD a következő napokban nevezi meg a jelöltjeit a szerződés alapján megkaparintott hat minisztérium élére.
Az Egyesült Államok bűnrészességgel vádolta vasárnap Moszkvát abban, hogy a szíriai Kelet-Gúta térség ostroma nagy számú civil halálos áldozatot követelt, azt állítva egyebek közt, hogy az orosz légierő az ENSZ által meghirdetett tűzszünettel szembeszegülve folytatja bombázásait.
A kilencvenedik Oscar-díj átadáson most nem csúszott hiba a Legjobb film kategóriájának felolvasásába. Az Amerikai Filmakadémia díját Guillermo del Toro rendező alkotása kapta.
Az Európai Unió szélsőségesen viszonyul Teheránhoz, mert így akarja biztosítani, hogy az Egyesült Államok a maga részéről ne mondja fel a nagyhatalmak és Teherán nukleáris megállapodását, de ez végül ártani fog az európai politikának - jelentette ki Mohamed Dzsavad Zaríf iráni külügyminiszter egy reformpárti iráni lapban hétfőn megjelent interjújáb
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tizenkét feltételezett tagját vette őrizetbe hétfő reggel Ankarában a török rendőrség, további nyolc szélsőségest pedig még keresnek a török fővárosban, miután az amerikai nagykövetség vasárnap éjszaka biztonsági fenyegetésre figyelmeztetett - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Társasági rendezvényekre, baráti összejövetelekre alkalmas bulivillamos fog várhatóan már az idén ősszel közlekedni Prágában - jelentette a cseh sajtó.
Több tízezer háztartás maradt víz nélkül Nagy-Britanniában, mert szétfagytak a csövek az elmúlt napok szokatlanul hideg időjárása miatt - közölték a szolgáltatók.
Az Európai Bizottság nyíltan politikai testületként tüntette fel magát, feladta elvi semlegességét, ez azonban az EU-n belüli együttműködés lerombolásához vezet.
A vietnami háború óta először jár amerikai hadihajó az ázsiai ország partjainál, ám Vietnámot most nem tölti el rettegéssel az amerikaiak jelenléte, sőt.
A német Szociáldemokrata Párt tagságának közel kétharmada a kereszténypártokkal való kormányszintű együttműködés folytatása mellett foglalt állást, és így Berlinben várhatóan március közepén hivatalba léphet az új koalíció.
Guatemala is átköltözteti Tel-Avivból izraeli nagykövetségét májusban Jeruzsálembe, két nappal az amerikai követség költözése után - jelentette be Jimmy Morales, a közép-amerikai ország elnöke egy washingtoni konferencián vasárnap.
Jó alap a közös kormányzáshoz a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) tartott szavazás a koalíciós szerződésről - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben.
Találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel az a küldöttség, melyet Mun Dzse In dél-koreai elnök küldött Phenjanba; ez az első alkalom, hogy Kim dél-koreai tisztségviselőket fogadott - közölte a szöuli elnöki hivatal szóvivője.
A globális felmelegedés egyre nagyobb problémákat okoz a Földön, ez azonban csak nekünk, embereknek köszönhető. Bár tudunk a problémáról, amire megoldások is lennének, ám annak ellenére, hogy a bajt tudatosítottuk, a gyakorlatban még nem történt változás.
„Segítünk a menekülést fontolgató családoknak abban, hogy itt tudjanak maradni, illetve, ha már elmenekültek, akkor visszatérhessenek otthonukba” – mondta a miniszter.
Bejutott a szíriai Kelet-Gútába hétfőn az első segélykonvoj, először azóta, hogy a szíriai kormányerők két héttel ezelőtt a hét éve tartó háború egyik legpusztítóbb támadását indították el az ottani lázadók ellen. Mindazonáltal a szíriai hatóságok előtte a szállítmányból eltávolították a legtöbb egészségügyi felszerelést.