Az iraki hatóságok hétfőn elrendelték Szaddám Huszein és családja, illetve az uralma alatt valamilyen tisztséget betöltő 4257 ember vagyonának elkobzását - tudatta a legfőbb iraki elszámoltatási és igazságszolgáltatási szerv.
Az OTP Bank vállalata, hogy a korábbi kamatszámítási gyakorlata miatt 11 ezer fogyasztónak visszatérít több mint 19 millió forintot, valamint oktatási kampányt indít a hitelkártyákról a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében.
Európai Uniótól nem várható kemény válasz Donald Trump amerikai elnök védővámokról szóló elképzeléseire. A V4-ek eddigi „bajkeverő” megítélését lassan a nyugat-európai lakosság véleménye változtathatja meg Európában. Többek között ezekről is beszélt az InfoRádióban Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa.
Hat hónapja a leggyorsabb ütemben nőtt februárban az Egyesült Államok szolgáltatóiparának teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett jelentése szerint.
Fekete-Győr András pártelnök közlése szerint 97 helyen adtak le ötszáznál több ajánlást a Momentum Mozgalom jelöltjei, szinte mindegyiküknél 600-nál is magasabb volt a szignók száma, ezzel pedig az ellenzéki oldal ötödik "országos elérésű pártjává" váltak.
Seehofer a szövetségi kormány tagjai közül az építésüggyel és a főleg vidékfejlesztést jelentő szülőföldüggyel bővített belügyminisztérium vezetője lesz.
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint a Fidesz szervezett módon indít "kamupártokat" az áprilisi országgyűlési választásokon az ellenzék dolgának nehezítésére.
A Gazprom hétfőn hivatalosan értesítette az ukrán Naftogazt, hogy a stockholmi döntőbíróságon megkezdte a gáztranzit-szerződések felbontását – közölte hétfőn újságírókkal Alekszej Miller, az orosz állami gázipari vállalat vezetője.
Április 5-én, 13 órakor tartja éves rendes közgyűlését az ANY Biztonsági Nyomda a székhelyén (1102 Budapest, Halom u. 5). Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, a megismételt közgyűlésre április 16-án 13 órakor kerül sor. ...
Olaszország 2014 óta több mint 600 ezer menekültet fogadott be, s ezzel a migráció vezető téma volt a választási kampányban – emelte ki a luxemburgi miniszter.
Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfő délelőtt Londonban tájékoztatta a sajtó képviselőit és a tudósítókat a migrációval, a Brexittel, valamint a soron következő magyar választásokkal kapcsolatos magyar álláspontról és nézetekről.
Holnap ismét, immár 88. alkalommal gyűlnek össze az autóipar legnagyobb játékosai Svájcban, hogy megmutassák magukat és újdonságaikat. Utóbbiból ezúttal is szép számmal hoz majd 30 ország mintegy 200 kiállítója, így új modellek és tanulmányautók özönére számíthatunk az idei évben is. Hogy pontosan mire? Megmutatjuk!
A Miniszterelnökségtől kéri ki az LMP annak az ügynek a dokumentumait, amelyben a Klik nem létező programokat vett át - mondta az InfoRádiónak a párt társelnöke, Hadházy Ákos.
A Thomsen-kór (myotonia congenita Thomsen) egy örökletes, veleszületett izombetegség, amit először névadója, Thomsen írt le 1876-ban saját családján és önmagán észlelt tünetek alapján.
Május 25-től az Európai Unió minden országában alkalmazni kell az általános adatvédelmi rendeletet (GDPR) és ez alapján a tagállami adatvédelmi hatóságok eddig nem látott összegű bírságokat szabhatnak ki. A bírság maximális összege 20 millió Euró, de egy multinacionális vállalat esetén ennél nagyobb összeggel is számolhatnak. Az Európai Uniós tagor
A miniszter Debrecenben gyűjtött aláírásokat, melyről Facebook-oldalán egy videót is megosztott. A kampányt a piacon kezdte, majd találkozott egy 98 éves nénivel, főzőműsort nézett és horoszkópokat elemzett egy babát váró házaspárral, és „útbaigazított” egy hajléktalant is.
Olaszország 2014 óta több mint 600 ezer menekültet fogadott be, s ezzel a migráció vezető téma volt a választási kampányban – emelte ki a luxemburgi miniszter.
Tízből hét vásárló szívesebben költ akár több pénzt is egy olyan áruházban, amely tesz az élelmiszerpazarlás ellen, 77 százalékuk pedig annyi élelmet vásárol, amennyit a minőségmegőrzési időn belül biztosan felhasznál. nem...
Elsősorban az exportnak köszönhetően emelkedett 2017-ben az ANY Biztonsági Nyomda bevétele - derül ki a társaság éves jelentéséből. Az adózott eredmény 5 százalékkal emelkedett, az egy részvényre jutó eredmény 79 forint lett, amit...
Az agrárgazdálkodók fő feladata a biztonságos, egészséges és jó minőségű élelmiszerek előállítása az Európai Unió közös agrárpolitikájáról készült felmérése szerint.
Donald Trump elnöktől nem várható az amerikai szabályozás szigorítása, ám megteszik ezt helyette mások, köztük a világ legnagyobb áruházlánca, a Walmart.
Hazánkban nyílt meg a holnap szállodája, amelyben a vendégek egy okostelefonos applikáció segítségével a foglalástól a kicsekkolásig szó szerint a kezükbe vehetik az irányítást.
Hogyan halhatott meg egy egészséges, állandó orvosi felügyelet mellett sportoló, életerős válogatott futballista? Még mindig ezt kérdezi mindenki, talán leginkább önmagától, az olasz futballban. Davide Astori tragédiája még a parlamenti választások ellenére is uralja Itáliában a hírműsorokat.
Holnap ismét, immár 88. alkalommal gyűlnek össze az autóipar legnagyobb játékosai Svájcban, hogy megmutassák magukat és újdonságaikat. Utóbbiból ezúttal is szép számmal hoz majd 30 ország mintegy 200 kiállítója, így új modellek és tanulmányautók özönére számíthatunk az idei évben is. Hogy pontosan mire? Megmutatjuk!
Oké, hogy mindenkinek a nyereményautó és az autótuning ugrik be először az AMTS-ről, de van ott temérdek más is. Idén először Off-Road show mutatja be a legkomolyabb terepgépeket.
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint a Fidesz szervezett módon indít "kamupártokat" az áprilisi országgyűlési választásokon az ellenzék dolgának nehezítésére.