Európai Uniótól nem várható kemény válasz Donald Trump amerikai elnök védővámokról szóló elképzeléseire. A V4-ek eddigi „bajkeverő” megítélését lassan a nyugat-európai lakosság véleménye változtathatja meg Európában. Többek között ezekről is beszélt az InfoRádióban Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa.
Fekete-Győr András pártelnök közlése szerint 97 helyen adtak le ötszáznál több ajánlást a Momentum Mozgalom jelöltjei, szinte mindegyiküknél 600-nál is magasabb volt a szignók száma, ezzel pedig az ellenzéki oldal ötödik "országos elérésű pártjává" váltak
Április 5-én, 13 órakor tartja éves rendes közgyűlését az ANY Biztonsági Nyomda a székhelyén (1102 Budapest, Halom u. 5). Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, a megismételt közgyűlésre április 16-án 13 órakor kerül sor. ...
Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfő délelőtt Londonban tájékoztatta a sajtó képviselőit és a tudósítókat a migrációval, a Brexittel, valamint a soron következő magyar választásokkal kapcsolatos magyar álláspontról és nézetekről.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt sugallta, hogy kivételt tehet Kanadával és Mexikóval, és rájuk nem vonatkoznak majd az acél és az alumínium amerikai importjára bevezetni tervezett vámok, ha aláírják az új, "igazságos" Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA)
Holnap ismét, immár 88. alkalommal gyűlnek össze az autóipar legnagyobb játékosai Svájcban, hogy megmutassák magukat és újdonságaikat. Utóbbiból ezúttal is szép számmal hoz majd 30 ország mintegy 200 kiállítója, így új modellek és tanulmányautók özönére számíthatunk az idei évben is. Hogy pontosan mire? Megmutatjuk!
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint a Fidesz szervezett módon indít "kamupártokat" az áprilisi országgyűlési választásokon az ellenzék dolgának nehezítésére
A következő német szövetségi kormány belügyminisztereként folytatja pályafutását Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, ezt a politikus személyesen jelentette be hétfőn Münchenben
A Miniszterelnökségtől kéri ki az LMP annak az ügynek a dokumentumait, amelyben a Klik nem létező programokat vett át - mondta az InfoRádiónak a párt társelnöke, Hadházy Ákos.
Május 25-től az Európai Unió minden országában alkalmazni kell az általános adatvédelmi rendeletet (GDPR) és ez alapján a tagállami adatvédelmi hatóságok eddig nem látott összegű bírságokat szabhatnak ki. A bírság maximális összege 20 millió Euró, de egy multinacionális vállalat esetén ennél nagyobb összeggel is számolhatnak. Az Európai Uniós tagor
A miniszter Debrecenben gyűjtött aláírásokat, melyről Facebook-oldalán egy videót is megosztott. A kampányt a piacon kezdte, majd találkozott egy 98 éves nénivel, főzőműsort nézett és horoszkópokat elemzett egy babát váró házaspárral, és „útbaigazított” egy hajléktalant is.
Tizenhárom svájci bankszámlája volt Pavel Grugyinyin kommunista elnökjelöltnek, amikor bejelentette, hogy indul a közelgő oroszországi elnökválasztáson - közölte hétfőn az orosz Központi Választási Bizottság
Tízből hét vásárló szívesebben költ akár több pénzt is egy olyan áruházban, amely tesz az élelmiszerpazarlás ellen, 77 százalékuk pedig annyi élelmet vásárol, amennyit a minőségmegőrzési időn belül biztosan felhasznál. nem...
Elsősorban az exportnak köszönhetően emelkedett 2017-ben az ANY Biztonsági Nyomda bevétele - derül ki a társaság éves jelentéséből. Az adózott eredmény 5 százalékkal emelkedett, az egy részvényre jutó eredmény 79 forint lett, amit...
Hazánkban nyílt meg a holnap szállodája, amelyben a vendégek egy okostelefonos applikáció segítségével a foglalástól a kicsekkolásig szó szerint a kezükbe vehetik az irányítást.
Hogyan halhatott meg egy egészséges, állandó orvosi felügyelet mellett sportoló, életerős válogatott futballista? Még mindig ezt kérdezi mindenki, talán leginkább önmagától, az olasz futballban. Davide Astori tragédiája még a parlamenti választások ellenére is uralja Itáliában a hírműsorokat.
A szlovák állam teljes destabilizációjára tett kísérletnek nevezte Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn, ami Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és barátnője „meggyilkolása után történt"
Holnap ismét, immár 88. alkalommal gyűlnek össze az autóipar legnagyobb játékosai Svájcban, hogy megmutassák magukat és újdonságaikat. Utóbbiból ezúttal is szép számmal hoz majd 30 ország mintegy 200 kiállítója, így új modellek és tanulmányautók özönére számíthatunk az idei évben is. Hogy pontosan mire? Megmutatjuk!
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn harminc napra elrendelte Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t
Oké, hogy mindenkinek a nyereményautó és az autótuning ugrik be először az AMTS-ről, de van ott temérdek más is. Idén először Off-Road show mutatja be a legkomolyabb terepgépeket.
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint a Fidesz szervezett módon indít "kamupártokat" az áprilisi országgyűlési választásokon az ellenzék dolgának nehezítésére.
A floridai szenátus elutasította az automata fegyverek tiltására irányuló javaslatot, de ugyanakkor a tanárok iskolai fegyverviselésének tervezete már hétfőn a szenátus elé kerülhet, sőt, el is fogadhatják azt.
Új, saját gyártású műsorral rukkol ki a TV Paprika. A világ késsel-villával címmű főzőshow-ban Bede Róbert és Kapusi Gerti receptjeivel a világ húsz országában tehetünk gasztrokirándulást. Érdekesség, hogy úgy készítik el az ételeket, hogy a hozzávalókat magunk is könnyen beszerezhetjük. A főzőshow részei hétfőtől péntekig 20.30-tól láthatók a TV P
Országos listát állíthat a választásra a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is, a szervezet ugyanis összegyűjtötte az ehhez szükséges számú aláírást. A párt elnöke híradónknak azt mondta, hogy a kétfarkúak nem tervezik, hogy visszalépjenek bármely más párt jelöltje javára. Az általunk megkérdezett politikai elemző viszont kockázatosnak tartaná, ha a Kétfar
Még tavaly novemberben jelentették be, hogy melyik az a hét modell, amely megküzdhet az Európai Év Autója (az angol rövidítés alapján csak COTY) címért. A végeredményt hagyományosan a Genfi Autószalon megnyitójának előestéjén hirdetik ki. Ez pedig pontosan ma van, így végre megtudhattuk, hogy a 2018-as Év Autója díjat nem más nyerte, mint a vadonatúj Volvo XC40.
Havidíjjal terhelhetőek lesznek a felhasználási határidő után a SZÉP-kártyán maradt összegek a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának rendjéről szóló kormányrendelet-tervezet szerint.
Még tavaly novemberben jelentették be, hogy melyik az a hét modell, amely megküzdhet az Európai Év Autója (az angol rövidítés alapján csak COTY) címért. A végeredményt hagyományosan a Genfi Autószalon megnyitójának előestéjén hirdetik ki. Ez pedig pontosan ma van, így végre megtudhattuk, hogy a 2018-as Év Autója díjat nem más nyerte, mint a vadonatúj Volvo XC40.
Bejelentette hétfői sajtótájékoztatóján Matteo Renzi korábbi olasz kormányfő, hogy lemond a balközép Demokrata Párt (PD) éléről a választási vereséget követően.
A Morgan Stanley londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzőstábja a minap a közép-európai EU-térségben tett tájékozódó látogatást.
Meghaladta a 15 milliárd dolláros értéket 2017-ben az orosz fegyverexport - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz hadiipari együttműködési tanács hétfőn megtartott moszkvai ülésén.