2018. március 26. hétfő

márc. 26
12:21
Izmos, hibrid terepkupéval készül 2020-ra a Cupra (Auto Pult)
Éppen a múlt héten számoltunk be róla, hogy a Seatnak komoly tervei vannak a következő 1-2 évre, hiszen amellett, hogy jön a vadonatúj Leon, 2020-ra beígérték az első teljesen elektromos modelljüket is. Ezúttal a spanyolok idén elindított sportos almárkájának háza tájáról érkeztek izgalmas hírek: a Cupra egy igazán izmos konnektoros hibriddel készül 2020-ra.
márc. 26
12:21
Seszták Miklós elvisz 50 nyírségi nyugdíjast a Nagycirkuszba (444.hu)
Reggel 9-kor indulnak, este 11 után érnek haza, a vonatjegyet megtéríti az önkormányzat.
márc. 26
12:21
Megindult a termelés a monori alkatrészgyárban (hirado.hu)
A nyolcmilliárd forintos beruházást 769 millió forinttal támogatta a magyar kormány.
márc. 26
12:21
Jól jön az Készüljön, több hullámban jön az eső (Infostart)
Ma többnyire erősen felhős lesz az ég, a Dunántúl nyugati részén lehet szakadozottabb a felhőzet, és holnap is a közepesen és erősen felhős időszakok mellett a legtöbb helyen csupán rövid időre süt ki a nap.
márc. 26
12:21
Valódi nyomozást bizonygat Polt (HírTV)
Levélben reagált az EP költségvetési ellenőrző bizottsága elnökének kijelentéseire a legfőbb ügyész.
márc. 26
12:23
Mi történt? Nem aludt otthon vasárnap éjjel Orbán Viktor – Nézze, kinél töltötte az éjszakát (Blikk)
„Szia!” – így köszönt el vendéglátója Orbán Viktor miniszterelnöktől.
márc. 26
12:23
Így lesz hetekig szép a vágott orchidea: egyszerű trükköt mutatunk (Blikk)
Mindössze ennyin múlik!
márc. 26
12:23
A vagányság népszerű – a hazai piacon is hódít a Toyota C-HR (Auto Pult)
A Toyota még 2016-ban nagyot vállalt a C-HR bemutatásával, hiszen a vagány, kupészerű crossover alaposan kilógott az akkoriban igencsak konzervatív formákkal operáló márka kínálatából. A japánoknak azonban nagyon is bejött ez a húzás, ami még a hazai piacon is tükröződik, ugyanis 2018 eddig eltelt közel 3 hónapja alatt a C-HR-ből kelt el a legtöbb az összes Toyota modell közül – pedig közel sem a…
márc. 26
12:24
Mire készül Mészáros Lőrinc? Felfüggesztették az Opus Global tőzsdei kereskedését (Adózóna)
Felfüggesztették a kereskedést az Opus Global Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a mai kereskedési nap végéig.
márc. 26
12:24
Új rendezvényigazgató a Hello Eventnél (Kreatív Online)
Zsótér Annát házon belülről nevezték ki.
márc. 26
12:26
Spotify-playlistekkel toboroz a HPS (Kreatív Online)
Meglepő módja az álláshirdetésnek.
márc. 26
12:27
Erős a szövetség a gazdatársadalomban (AQUA)
Jakab István emlékeztetett rá, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megújításának egyik célja éppen az volt, hogy a szervezet magas színvonalon szolgálja ki a magyar gazdatársadalmat.
márc. 26
12:28
Gundel Takács vezeti a Televíziós Újságírók Díja gálaestjét (Kreatív Online)
A díjat tizenkét kategóriában osztják ki a Vigadóban.
márc. 26
12:33
250 új járművet kapott a honvédség (Infostart)
A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében beszerzett 250 új Suzuki Vitara típusú gépjárművet hétfőn mutatták be Budapesten, a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisán.
márc. 26
12:33
Nemzetgazdasági beruházások Magyarországon - egy ábrán (ProfitLine)
volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
márc. 26
12:33
Tévhit, hogy az MI helyettesíteni fogja az embert (hirado.hu)
A mesterséges intelligencia területével foglalkozó új könyv választ ad a kérdésre, hogyan fogja meghatározni az emberek és gépek közötti "kollaboratív intelligencia" az üzleti tevékenységek jövőjét.
márc. 26
12:33
A Győrnek és a Fradinak is nekimenne az Érd a kupadöntőben (m4sport.hu)
Mindenképpen érmet szeretnének szerezni az érdiek a Magyar Kupában.
márc. 26
12:33
Orbán és Lázár kihasználta az estét (HírTV)
A kormányfő két év után ismét a kancelláriaminiszter otthonában töltötte az éjszakát. Elmondásuk szerint a szerdai kormányülésre készültek fel.
márc. 26
12:39
Breaking: elhagyta az országot a Kósa-ügy főszereplője, az állítólagos milliárdos örökösnő, Sz. Gáborné (Blikk)
Még az idézést sem vette át, úgy távozott külföldre.
márc. 26
12:39
Jobbik: Összeállt a súlyos ügyek mozaikja (hirado.hu)
A hírek szerint az Egyesült Államokban élvez tanúvédelmet egy magyar férfi, akit a magyar kormányhoz köthető korrupciós pénzek tisztára mosásával vádolnak.
márc. 26
12:39
Már 300 ezer forintot kereshetsz az áruházakban (Portfolio)
Egyre több áruház kezdte ostromolni a 300 ezres fizetési határt a fizikai munkát végzők körében a legjobban hiányzó munkakörökben - írja a Blokkk.com. Az új front a bérharcban Az elmúlt időszakban több áruházlánc indította...
márc. 26
12:39
Színház vagy erőszak? (autopro)
Sok szó esik az utóbbi évtizedekben az úgynevezett „rendezői” színházról, ugyanakkor egyre inkább háttérbe szorul a szerzői, az eredeti szerzői szándékot megvalósító színház.
márc. 26
12:39
Szabó: Azért tudok nyugodtan beszélni, mert biztos vagyok abban, amit mondok (HírTV)
Nincsenek válaszai az offshore-ügybe keveredett Fideszes államtitkárnak.
márc. 26
12:39
Jared Leto nem tűri a balhét, pláne, ha a koncertjén verekednek (Glamour)
Leállította a bulit a rocksztár.
márc. 26
12:41
Karácsony: Az EU-s pénzek nélkül nem Orbán lenne a miniszterelnök (hirado.hu)
Orbán Viktor úgy tekint az európai uniós forrásokra, mint „Putyin az orosz gázra” – mondta az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.
márc. 26
12:42
Újabb futballistát gyászol a sportvilág - videó (Sport365)
Ezúttal egy horvát játékos vesztette az életét.
márc. 26
12:42
Átadták a Jahn Ferenc kórház felújított sürgősségijét (vg.hu)
A kormányzati támogatással, az Egészséges Budapest Program (EBP) forrásából megújított részleg mindenben megfelel a modern betegellátás feltételeinek.
márc. 26
12:44
Milliárdokat költünk a húsvéti szezonban (vg.hu)
Tízmilliárd forintot meghaladó értékben vásárolnak sonkát és egyéb füstölt húst a háztartások a húsvéti időszakban. A tavalyi szezonban 900 tonna csokoládéfigurát vittek haza a magyarok.
márc. 26
12:45
Ilyen a teste egy hónappal a szülés után - de mást is mutatott a fiatal sorozatszereplő (Blikk)
Döbbenetes!
márc. 26
12:45
Ilyen lett a Dél-pesti Kórház felújított részlege - képek (ATV)
Átadták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 125 millió forintból felújított sürgősségi betegellátó osztályát.
márc. 26
12:45
A balti fővárosokban és Varsóban bekérették az orosz nagyköveteket (hirado.hu)
A TASZSZ hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva közölte a hírt.
márc. 26
12:45
Ők lesznek az Ide süss! versenyzői - Bepillantás az első adásba (Femcafe)
Ma indul a vadiúj gasztro-reality műsor.
márc. 26
12:46
Egy reklám miatt kapott 78 milliós bírságot a Telenor (vg.hu)
A Telenor percenkénti 9 forintos csomagjának népszerűsítésekor a tárgyilagosságot mellőzve hasonlította össze rádióreklámjában és dinamikus bannerén saját opciójának és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) Tuti tarifacsomagjának árát 2016 októberétől 2017 februárjáig. A jogsértésért 78 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasá
márc. 26
12:47
Facebookon fakadt ki Kocsis Tibor: csúnyán átvágták (Blikk)
Kocsis Tibor a Facebookon akadt ki, amiért csúnyán átverte egy taxis. Az énekest dupla áron vitte el a sofőr, kétszer olyan hosszú útvonalon, mint az normális lenne „ írta az énekes.
márc. 26
12:47
Új kampányt indít a Fidesz, Önt is érintheti (ATV)
Telefonos tájékoztató kampányt indít a Fidesz, hogy nyomást gyakoroljon Vona Gáborra, a Jobbik elnökére: mondassa le helyettesét, Janiczak Dávidot - nyilatkozta Czunyiné Bertalan Judit, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten a közmédiának.
márc. 26
12:51
Märcz Tamás három centert szeretett volna vinni (Infostart)
Kijelölte keretét az Európa Kupa jövő heti nyolcas döntőjére Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
márc. 26
12:51
Trendelemzés előadás (Portfolio)
Szeretnél tartós sikereket elérni a tőzsdén? A hosszú távú sikeresség egyik útja a technikai elemzés alapjainak elsajátítása. Néhány, nem is oly ördöngős módszer használata jelentősen hozzájárulhat befektetéseid jövedelmezőségéhez...
márc. 26
12:51
Nagy a törésvonal az európai politikai elit és az állampolgárok véleménye között (hirado.hu)
Teljes az egység az unióban Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya megmérgezésével kapcsolatban. A legfontosabb kérdésekben viszont mást gondol a brüsszeli elit és mást az európaiak többsége, ami a jövő évi európai parlamenti választásokon is visszaüthet – többek között ezt a két témát érintette a Kossuth Rádió Európai idő című műsor
márc. 26
12:51
Újabb félmilliárd jutott egy fideszes feleségnek (HírTV)
Kósa államtitkárának neje majdnem félmilliárd forintnyi, nagyrészt uniós agrártámogatást nyert tavaly.
márc. 26
12:51
7 dolog, amit fontos tudnod a Transzszibériai Expresszről, mielőtt jegyet váltanál rá (Glamour)
Horváth Balázs elárulja, mik az út előnyei és hátrányai
márc. 26
12:57
Csaknem 80 millióra bírságolta a Telenort a GVH (hirado.hu)
A hivatal jogsértőnek ítélte a szolgáltató összehasonlító reklámját.
márc. 26
12:57
Megfutamodnak, vagy szép csendben durva válaszcsapást készítenek elő a kínaiak? (Portfolio)
Hiába lehetett arról olvasni korábban, hogy Donald Trump végintézkedései szinte azonnal retorziókat fognak maguk után vonni Kína részéről, egyelőre elmaradt a durva válaszcsapás. Ennek ellenére korai lenne azt kijelenteni, hogy a kínaiak...
márc. 26
12:57
A napokban megnőhet az infarktusok száma (ATV)
Fáradékonyság, rossz hangulat, ingerültség. Ha ön is hasonlóakat tapasztal, akkor azok közé tartozik, akiknek a szervezetét jobban megterheli az óraátállítás. Reményt adhat ugyanakkor számukra, hogy már az Európai Unió is tárgyalja az átállítás eltörlését. A vasárnapi előreállítást követően a hétfői ATV Start című műsor vendége volt Pintér Ferenc,
márc. 26
12:57
Szerdától alaposan drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
A Brent típusú olaj világpiaci árának alapos növekedése nem meglepő módon a hazai üzemanyagárakra is hatással van, így a MOL ma bejelentete, hogy szerdától mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára alaposan növekedni fog. Előbbi literenként 6, míg utóbbi 5 forinttal fog emelkedni, amivel egyébként ismét közelebb kerül egymáshoz a két üzemanyag ára.
márc. 26
12:59
Lezárták az M1-est Bicskénél (hirado.hu)
Baleset miatt torlódásra kell számítani a főváros felé vezető oldalon.
márc. 26
13:01
Tízmilliók indulhatnak útnak Fekete-Afrikából (hirado.hu)
A Pew Research Center elemzése szerint Fekete-Afrika 800 milliós lakosságának kétharmada tervezi a kivándorlást.
márc. 26
13:03
Tavaly ennyi ügyet bíráltak el a Vas megyei bíróságok (ProfitLine)
Huszonnégyezer ügy érkezett 2017-ben a Szombathelyi Törvényszékhez tartozó Vas megyei bíróságokra és csaknem ugyanennyit bíráltak el tavaly.
márc. 26
13:03
Raboltak és erőszakoltak a bevándorlók Toulouse-ban (USAracing)
Egy fiatal nő szerette volna visszaszerezni elrabolt telefonját, vele kegyetlenül elbánt az egyik migráns.
márc. 26
13:03
Tállai: A NAV hivatali szolgáltatóként segít (AQUA)
2016. január 1-jétől megváltozott az ügyfelekhez való hozzáállás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), a hivatal szolgáltatóként segíti az adózókat.
márc. 26
13:03
Huszonhatezer delegált segíti a választási bizottságokat (hirado.hu)
Négy évvel ezelőtt 41 ezer delegált vett részt a választás lebonyolításában.

Keresés