Számos új szolgáltatást nyújt ügyfeleinek az adóhivatal 2016-tól – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Ha egy vállalat digitalizálja a teljes belső ügyintézését, azzal jelentős bevételnövekedés és hatékonyságnövelés érhető el – derül ki az IDC friss felméréséből.
A februári eredménybeszámolóban szereplő 51,2 milliárd forintos tavalyi nettó nyereség alapján még 82 forint kifizetéséről szólt a gyógyszergyártó kommunikációja. Az új javaslat 68 forint.
Aggódnak a piacok az élesedő amerikai–kínai kereskedelmi háború miatt. Peking bejelentette az első válaszintézkedéseket Donald Trump acél- és alumíniumimportot sújtó védővámjaira.
Öt év alatt 29-ről 8 százalékra építette le a nem teljesítő hitelek arányát a Raiffeisen Bank, de Zolnai György vezérigazgató szerint a cél nem a gyors leépítés, hanem a jó térülés volt.
A prémiumsörök gyártása jóval költségesebb, ezért ha a jövedékiadó-kedvezménnyel nem támogatnának bennünket, nem lehetnénk versenyképesek – mondta a Világgazdaságnak Szemerey Tamás nagyvállalkozó, a Pécsi Sörfőzde tulajdonosa.
Az elmúlt 4 évben drasztikusan emelkedtek a lakásárak hazánkban, azt, hogy meddig tarthat ez a növekedés azonban nehéz lenne megmondani. Annak, hogy most túl magasnak érezzük a lakásárakat egy része pszichológia, benne van, hogy még...
"Nem az él túl, aki a legerősebb vagy a leggyorsabb, hanem az, aki a leggyorsabban tud alkalmazkodni" - vallja Bertalan Imre. Az OTP Bank HR vezetőjével többek között a digitalizáció nyomán átalakulóban lévő fiókhálózat munkaerő-piaci...
A budapesti ingatlanforgalmi adatbázisokban elenyészően kevés a magánszemélyek által vásárolt telek – vélhetőleg a még szabad és beépíthető telkek zömét az előző években építési vállalkozók vásárolták fel.
A héten nem sok izgalomra számíthatunk a nemzetközi színtéren, a nagy jegybankok már ellőtték a puskaporukat, most már csak az MNB Monetáris Tanácsa van soron. Tőlük pedig nem várunk változtatást a kamatkondíciókban, bár inflációs...
A februári történelmi csúcs után márciusban kissé mérséklődött a GKI konjunktúraindexe, az üzleti várakozások némileg romlottak, a fogyasztóiak viszont tovább javultak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A minimálbér öt százalékának megfelelő adó-visszatérítés igényelhető bizonyos betegségek után, az érintettek jelentős része azonban valószínűleg nem tud a lehetőségről.
Hamarosan lezárul a Duna-Dráva Cement Zrt. hétmilliárd forintos kemence- és szűrőrendszer-felújítási programja – mondta a Világgazdaságnak Szarkándi János elnök-vezérigazgató.
Nőtt a Magyarvíz Kft. forgalma tavaly, a cég 2017-ben 335 millió liter, 219,3 millió palack ásványvizet adott el, ebből 7,3 milliárd forint árbevétele volt, 2016-ban 300 millió liter vizet értékesített és 6,56 milliárd forint nettó árbevételre tett szert.
A februári történelmi csúcs után márciusban kissé mérséklődött a GKI konjunktúraindexe, az üzleti várakozások némileg romlottak, a fogyasztóiak viszont tovább javultak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Nyilvántartásba vett jelöltet, listát állító jelölőszervezetek (az összes jelölt száma szerint) FIDESZ-KDNP; JOBBIK; MSZP-PÁRBESZÉD; LMP; DK; MOMENTUM; ÖSSZEFOGÁS PÁRT; MUNKÁSPÁRT; EGYÜTT; CSALÁDOK PÁRTJA; MKKP; MIÉP; KÖSSZ; MEDETE PÁRT; KÖZÖS NEVEZŐ; IRÁNYTŰ; EU.ROM; MCP; NP; SEM; SZEM PÁRT; REND PÁRT; TENNI AKARÁS MOZGALOM
Megszüntethető-e a munkaviszony a keresőképtelenség tartama alatt? A keresőképtelenség visszamenőleges igazolásával elodázható-e a munkaviszony megszüntetése? Mi történik, ha a munkaadó átadja a felmondást, a dolgozó pedig egy-két nappal korábbi dátummal igazolja keresőképtelenségét? Ekkor valóban csak a keresőképtelenséget követően kezdődik a felmondási idő? Írásunkból megtudhatja.
A pénteki amerikai és európai mínuszok után hétfőn Ázsia is gyengén kezdte a hetet. A forint árfolyama érdemben nem változott. Jelentősebb makroadatra nem kell hétfőn számítani.
Februári, történelmi csúcsa után márciusban kissé mérséklődött a GKI konjunktúraindexe. A felmérés szerint az üzleti várakozások némileg romlottak, a fogyasztóiak viszont tovább emelkedtek. Az üzleti bizalom egyébként Európában...
Nem kell attól tartani, hogy a németországi behajtási korlátozások miatt olcsóbbá váló idősebb német dízelautók "elöntik az országot", míg 2013-ban az importált használt autók kétharmada tartozott ebbe a kategóriába, addig tavaly...
Nem kell attól tartani, hogy a németországi behajtási korlátozások miatt olcsóbbá váló idősebb német dízelautók "elöntik az országot", míg 2013-ban az importált használt autók kétharmada tartozott ebbe a kategóriába, addig tavaly a behozott járműveknek már kevesebb mint fele működött gázolajjal - közölte a Jóautók.hu az MTI-vel.
Megállíthatatlannak tűnik a dízelautók népszerűségének hanyatlása: míg 2013-ban az importált használt autók kétharmada tartozott ebbe a kategóriába, addig tavaly a behozott járműveknek már kevesebb mint fele működött gázolajjal.
A prémiumsörök gyártása jóval költségesebb, ezért ha a jövedékiadó-kedvezménnyel nem támogatnának bennünket, nem lehetnénk versenyképesek – mondta a Világgazdaságnak Szemerey Tamás nagyvállalkozó, a Pécsi Sörfőzde tulajdonosa.
Tovább nőtt az áldozatok száma, és megkezdték a romok eltakarítását a dél-szibériai Kemerovo egyik üzletközpontjában, ahol vasárnap csaptak fel a lángok.
Donald Trump elnököt nem aggasztja egy kereskedelmi háború Kínával, és a védővámok ügyében nem hátrál meg - szögezte le egy vasárnapi televíziós interjúban Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter. Mnuchin a republikánusokhoz közelálló...
Donald Trump elnököt nem aggasztja egy kereskedelmi háború Kínával, és a védővámok ügyében nem hátrál meg - szögezte le egy vasárnapi televíziós interjúban Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.
A Mavir szerint naponta 2-3 százalékos megtakarítással jár az óraátállítás. Finnországban aláírásokat gyűjtöttek ellene, az Európai Parlamentben pedig egyre többen megszüntetnék az órák tekergetését.
Hamarosan lezárul a Duna-Dráva Cement Zrt. hétmilliárd forintos kemence- és szűrőrendszer-felújítási programja – mondta a Világgazdaságnak Szarkándi János elnök-vezérigazgató.
Az Egyesült Államok hétfőn megállapodott abban, hogy kivonja a Dél-Koreát az acélra kivetett vám alól. A megoldás, hogy Dél-Korea kap egy acélipari kvótát, amivel a 2015-2017 közötti átlagos acélexport 70%-át vámmentesen értékesítheti...
Az euróval szemben a forint árfolyama nem változott hétfőre virradóra a nemzetközi devizapiacon, a dollárral és a svájci frankkal szemben viszont kissé erősödött.
Az utóbbi napokban a gyengülés útjára lépett a forint, pénteken már 313 felett is járt az euróval szembeni jegyzés. Mindez azért érdekes, mert holnap jön az MNB kamatdöntő ülése,az árfolyam pedig a jegybank szempontjából is lényeges...
1993. novemberétől 2 árvára tekintettel kaptam az özvegyit.1998-ban házasságkötés miatt megszűnt, de 1999-ben elváltam és feléledt. Az árvaellátás folyósítása alatt betöltöttem az 55. évem, így végig kaptam 2017 december 28-ig, amikor nyugdíjba mentem. A nyugdíjelőlegem alapján 68000 Ft, de kiszámolták, hogy 2016-ban 64060 Ft lett volna a nyugdíjam
Rekordszámú, 188 ország csatlakozott idén a Föld órája akcióhoz, amelyben magánszemélyek, vállalatok és civil szervezetek világszerte hallatták hangjukat vagy tettek konkrét lépéseket a természet megőrzése érdekében - közölte vasárnap az akciót világszerte összehangoló Vadvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete.
A februári történelmi csúcsa után márciusban kissé mérséklődött a GKI konjunktúraindexe. Az EU támogatásával készült felmérés szerint az üzleti várakozások némileg romlottak, a fogyasztóiak viszont tovább emelkedtek. Az azonban biztos, hogy a lakosságban valami megváltozott: már nem nagyon tart a munkanélküliségtől.
Pénteken is eséssel zárták a kereskedést az amerikai tőzsdék, miután a befektetőket továbbra is a globális kereskedelmi háború lehetősége aggasztotta, az irányadó tengerentúli indexek 1,7-2,4 százalék közötti mínuszban vettek búcsút...
A dél-koreai vállalat mesterséges intelligenciával és az α (Alpha) képfeldolgozó processzorral erősíti meg vezető pozícióját az OLED TV-k bővülő piacán.
Durva részvénypiaci korrekció jöhet. A tőzsdék szárnyalása régóta tart és a részvénypiacok értékeltsége extrém magas, drágábbak a részvények, mint amit a fundamentumok indokolnának - adott hangot véleményének az Allianz vezérigazgatója...
Míg 2013-ban az importált használt autók kétharmada tartozott ebbe a kategóriába, addig tavaly a behozott járműveknek már kevesebb, mint fele működött gázolajjal.
Elmaradt a MiFID 2 bevezetése miatt sokak által várt pénzügyi Armageddon, a januári bevezetés után valamelyest lenyugodott a piac. Csakhogy egyes piaci szakemberek szerint túlzás ez a nyugalom, amit a pénzügyi szektor érez, korántsem ennyi...