Emeli bruttó 4 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásból az MTI.
- Élete legnagyobb targédiájáról mesélt Dr. Csókay András. A nemzetközi hírű idegsebész és agykutató néhány évvel ezelőtt elveszítette kisfiát, a tragédiáról a Story magazinnak mesélt.
Noha a nagy német prémiumtrió már régóta bizonygatja, hogy elkötelezett hívei az alternatív – ezen belül is főleg az elektromos – hajtásláncoknak, a BMW volt az első, aki az i és az iPerformance modellekkel már az első igazán komoly lépést is megtette. A bajorok pedig nem kívánják feladni ezt a helyzeti előnyt, és a hírek szerint még idén bemutatnak több új elektromos koncepciót, melyek a…
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint vissza kell hozni Magyarországra a békét, ami nehéz lesz, mert a mai kormányzás ellenségképek kereséséről szól.
Egy 38 éves férfi tavaly májusban épp hazafelé utazott a 46-os buszon és leszálláshoz készült, amikor a busz ajtaja váratlanul kinyílt. A férfi kizuhant a járműből és szörnyethalt.
Ma késő este ül tárgyalóasztalhoz Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Juhász Péter, az Együtt elnöke, hogy a választási együttmüködésről/visszaléptetésekről tárgyaljanak - tudta meg az atv.hu. A Momentum nem lesz ott a találkozón.
A korábbi, mai napra érvényes csúcsot még a "szokásos" Nógrád megyei Zabarban regisztrálta az OMSZ mérőműszere, kerek -12,0 fok volt 2003-ban. Ma hajnalra viszont a vastagabb hóval borított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban -13,4, míg Nyírlugoson -15,2 fokig süllyedt a hőmérséklet. Kis eséllyel csütörtök éjszaka is megdőlhet az orszá
Áprilistól tilos a telelésből visszatérő és a költési időszakot megkezdő fecskepárok fészkeinek leverése házátalakítás, felújítás, szigetelés, festés miatt.
Nemcsak Magyarországon van óriási munkaerőhiány, Németországban is rendkívül sok munkást, szakembert keresnek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az új EU-s tagállamokból sokan emigrálnak külföldre. Az unión belüli szabad munkaerő-áramlás...
Ha-Joon Chang, a Cambridge Egyetem közgazdász professzora ezekben a percekben tart előadást Budapesten arról, hogy miért van szükség a közgazdaságtudomány pluralizmusára. Érthető módon a prezentációját a legnagyobb közgazdasági iskolák...
A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48 órán belül válaszolni fog minden kérdésre, kritikára a közösségi médiában, amennyiben a választókerületéhez tartozó településekről keresik meg.
Noha a nagy német prémiumtrió már régóta bizonygatja, hogy elkötelezett hívei az alternatív – ezen belül is főleg az elektromos – hajtásláncoknak, a BMW volt az első, aki az i és az iPerformance modellekkel már az első igazán komoly lépést is megtette. A bajorok pedig nem kívánják feladni ezt a helyzeti előnyt, és a hírek szerint még idén bemutatnak több új elektromos koncepciót, melyek a…
Gyarapodott az indiai orrszarvúak (Rhinoceros unicornis) állománya egy apró indiai vadrezervátumban az állatok megóvására tett erőfeszítések eredményeként.
Két évvel ezelőtt, 2016. március 22-én a reggeli órákban egymást követően három terrortámadás történt Brüsszelben. Öngyilkos merénylők a nemzetközi repülőtéren és a metróban is robbantottak. A merényletekben 32-en életüket vesztették, több százan pedig megsebesültek, köztük két magyar. A támadást az Iszlám Államnak ugyanaz a Belgiumban működő sejtj
Kinevezte az új szlovák miniszterelnököt, Peter Pellegrinit csütörtökön a pozsonyi Andrej Kiska államfő, aki ezt követően sorra kinevezi a megújult összetételű kabinet többi tagját is.
Az Audi Arénában 18 órakor kezdődő találkozó előtt ünnepélyesen elbúcsúztatják Görbicz Anitát, a korábbi csapatkapitány ugyanis a decemberi világbajnokságon játszott utoljára nemzeti színekben.
Sisakként viselhető ultrakönnyű és rendkívül érzékeny agyi képalkotó eszközt fejlesztettek ki brit kutatók, lehetővé téve a páciensek számára, hogy szabadon mozogjanak a műszer használata közben.
A franciákat talán a többieknél jobban megérintette a két évvel ezelőtti brüsszeli véres merénylet, hiszen alig egy évvel korábban a Charlie Hebdo és a Bataclan elleni terrortámadás még igencsak frissen élt az emlékezetükben.
Baross Pál, a Magyar Környezettudatos Építészetért Egyesületének felügyelő bizottsági tagja különböző városfejlesztési modellekről beszélt a Világgazdaság ingatlanpiaci konferenciáján.
Legalább hat halottja és több súlyos sérültje van annak a robbanásnak, amely csütörtökön délelőtt történt a Prágától északra fekvő Kralupy nad Vltavou vegyiművekben - közölte Vladimíra Kereková, a közép-csehországi tűzoltóság szóvivője.
Régebben a szem műtéti eltávolítása volt az egyetlen megoldás a szem daganatos megbetegedése esetén, azonban ma már lézeres- és sugárterápia, ritkábban a fagyasztásos kezelés (krioterápia), továbbá a kemoterápia is nagyban segítheti a gyógyulást.
Hat halottja és néhány súlyos, illetve közepesen súlyos sérültje van annak a robbanásnak, amely csütörtökön délelőtt történt a Prágától északra fekvő Kralupy nad Vltavou vegyiművekben - közölte Vladimíra Kereková, a közép-csehországi tűzoltóság szóvivője.
Az elmúlt évek legsokkolóbb esetében született bírósági ítélet. A tárgyalássorozaton szinte mindenben hazudó migránsnak élete végéig a rácsok mögött kell maradnia.