Az utazási és idegenforgalmi ágazat bővülése idén lassul tavalyhoz képest, részben a kőolaj árának emelkedése, valamint a magasabb repülőjegyárak miatt – közölte az utazás és turizmus világtanácsa, a WTTC.
Már csupán egy hét, és megpillantja a világ az autópiac kétségkívül egyik legfontosabb idei újdonságát: a vadonatúj, 2019-es Toyota RAV4 világpremierkét a New York-i Nemzetközi Autókiállításon, március 28-án tartják.
Márciusban több mint egyéves mélypontra esett az euróövezet gazdasági aktivitását nyomon követő Markit beszerzésimenedzser-index értéke. Bár januári, többéves csúcsa óta nagyot zuhant az index, összességében még így is erős konjunktúrára...
Hétfőn brit pénzügyi felügyelet (FCA) kezdeményezésére több nemzetközi szabályozóval elkezdték a munkát egy globális regulatory sandbox kialakításán, ami a fintech piacot nyithatja ki az országok között - írja a Reuters. A britek...
Bakonysárkányban járt Orbán Viktor, teljesen váratlanul állított be a faluházba, majd meglátogatta a helyi óvodásokat is. A végén pedig találkozott egyik legnagyobb helyi rajongójával.
Enyhén megemelt célárral továbbra is vételre ajánlja a PannErgy részvényeit az OTP friss elemzésében. Az elemzés főbb megállapításai: A PannErgy teljesítménye 2017-ben kis mértékben meghaladta a bank elemzői várakozásait - áll...
A megyei jogú városok és azok agglomerációja adja a magyar GDP 40 százalékát – hangsúlyozta Simon Róbert Balázs, a megyei jogú városok fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára a Világgazdaság ingatlanpiaci konferenciáján.
A magyar-cseh partnerek által 50-50 százalékban tulajdonolt Mátra Energy Holding Zrt. megszerezte a tranzakció zárásához szükséges engedélyeket, illetve kifizette a vételárat.
Ma délelőtt együtt működési megállapodást írtak alá a V4-országok közgazdasági társaságai. A megállapodás célja, hogy a Visegrádi Csoport gazdasági egyesületei a szoros együttműködéssel hozzájáruljanak az oktatási, kutatási...
Az OTP Bank menedzsmentje várhatóan 61,320 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a 2017. évi eredményéből, amely részvényenként 219 forintos osztalék kifizetését jelenti a részvénytulajdonosoknak - közölte a társaság a tőzsde honlapján csütörtökön az április 13-án tartandó közgyűlés előterjesztései között.
A Bloomberg és a Reuters is piacot vesztett tavaly, ahogy a globális pénzügyi világ egyre inkább elfordul a költséges hírügynökségektől- írja a Financial Times. tavaly összességében 3,6%-kal emelkedett a pénzügyi piaci adatokra, elemzésekre...
Szöllősi Zoltánt Ratkó József-díjjal, Arany János-díjjal, 2001-ben József Attila-díjjal ismerték el, 2014-ben Balkány alapításának 800. évfordulóján a település díszpolgárává választották.
Bocsánatot kért Mark Zuckerberg a múlt hétvégén kirobbant adatbotrány miatt: "Nagyon sajnálom, hogy ez megtörténhetett" - mondta el a CNN-nek adott interjújában néhány órával azután, hogy megtette első nyilatkozatát az ügyben. Az...
Emeli bruttó 4 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásból csütörtökön az MTI.
A mobilok térnyerése az ingatlanpiacon is megfigyelhető, mert az ingatlan.com adatai alapján a lakásvásárlók és bérlők 60 százaléka már mobileszközt használ az otthonkereséshez.
A macedón férfi 140 millió forint értékű kábítószert próbált meg autója ülésébe rejtve az országba csempészni, azonban Dolly, a Csongrád megyei szolgálati kutya lebuktatta.
Bocsánatot kért Mark Zuckerberg a múlt hétvégén kirobbant adatbotrány miatt: "Nagyon sajnálom, hogy ez megtörténhetett" - mondta el a CNN-nek adott interjújában néhány órával azután, hogy megtette első nyilatkozatát az ügyben. Az...
A közös európai menekültügyi rendszerrel kapcsolatos jelenlegi javaslat eredménye az lehet, hogy tízezer embert telepítenek Magyarországra - mondta Pócza István, a Századvég munkatársa.
Új személygépkocsi prototípusok, gazdaságos gyártási technológiák bevezetése a cél. A 2,5 milliárd forint vissza nem térintendő támogatással 2020-ra okosgyár lesz az esztergomi üzem.
A februári 115,4 pontról 114,7 pontra esett márciusban a német Ifo üzleti hangulatindex értéke, ami közel egyéves mélypontnak felel meg. Az adat nem okozott meglepetést, a Reuters elemzői konszenzusa alapján ugyanis hasonló mértékű csökkenésre...