Korlátozzák Szlovéniában a kamionok forgalmát: nem engedik be az országba a 7,5 tonnát meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárműveket csütörtökön este 9 óráig – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A Hyundai már a Kona bemutatója idején beígérte, hogy hamarosan jön egy teljesen elektromos verzió, és úgy tűnik, hogy nem is kell már sokat várnunk a divatos kis crossover villanyos változatára, ugyanis a koreaiak egy ízelítő képpel karöltve jelentették be, hogy a március elején nyitó Genfi Autószalonon leleplezik az új kivitelt – sőt, online már február 27-én megmutatják.
A Hyundai tavaly végre bemutatta első vérbeli sportkompaktját az i30 N képében, amit idén januárban a Veloster N követett – ugyanazzal a hajtáslánccal. A koreaiak már beígérték, hogy később más modellek is megkaphatják majd az N részleg kúráját, most pedig bejelentették, hogy N Sport néven érkeznek majd a dinamikusabb, de nem vérbeli sportmodellek is.
A Land Rover Defender igazi legendaként vonult vissza nemrég, de nem kell már sokat várnunk, ugyanis hamarosan érkezik majd a vadonatúj utód. Az angol márka persze addig sem hagyja feledésbe merülni a jól ismert típust: legutóbb egy jópofa, ráadásul kifejezetten praktikus eszközön tért vissza a Defender név és az autó jellegzetes sziluettje.
Mostanra sajnos teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) tervei nem jöttek be a Maserati márka új irányba való elindításával kapcsolatban. Az olasz gyártó olyannyira nehéz helyzetben van, hogy minden modelljének gyártását szüneteltetnie kell időről időre, köszönhetően a gyér keresletnek az autóik iránt. Ezúttal egy kompromisszumos megoldást dolgoztak ki, hogy ne…
A McLaren már decemberben bemutatta a legendás brazil Forma-1-es pilóta, Ayrton Senna után elnevezett vadorzóját, ami gyáriak valaha volt leggyorsabb versenypályás autója lett – ráadásul rendszámot is kaphat. Néhány részletet már akkor is elárultak a lenyűgöző négykerekűről, de sok fontos adatot még rejtegettek, most azonban végre mindenre fény derül.
A Škoda Fabia praktikus kisautó, azonban a szegmens újabb modelljeihez képest már kissé lemaradásban van, hiszen még a jelenleg futó generáció is a korábbi változat alapjait használja fel. Tudják ezt a gyáriak is, de jelenleg sokkal inkább a crossoverek fejlesztésére koncentrálják az erőiket. Persze azért a kisautóról sem feledkeztek meg, és egy kisebb frissítéssel igyekeztek vonzóbbá tenni a…
A Fidesz szerint az egyik ellenzéki képviselő Soros György zsebében van, az ellenzék azonban gyávának és felelőtlennek tartja a kormánypártokat. Felmerült Orbán Viktor zsarolhatóságának kérdése is.
Néhány évvel ezelőtt egy kisautóról a következő jelzők juthattak eszünkbe: kicsi (de tényleg!), egyszerű, olcsó, és a legtöbbjükre a nőies kifejezés is helytálló volt – ennyivel pedig nagyjából ki is fújt a sor. Mostanra azonban nagyot változott a világ, ugyanis méretben, minőségben, technológiában és megjelenésben is rengeteget fejlődtek ezek a modellek, és erre talán keresve sem találhatnánk…
Új rekord született az amerikai képviselőházban: egy képviselő asszony nyolc órás beszédével megdöntötte a leghosszabb felszólalás rekordját. Témája mindvégig a bevándorlók voltak.
Majdnem megduplázódott a mentőszolgálati dolgozók bére 2010-hez képest – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek
A McLaren már decemberben bemutatta a legendás brazil Forma-1-es pilóta, Ayrton Senna után elnevezett vadorzóját, ami gyáriak valaha volt leggyorsabb versenypályás autója lett – ráadásul rendszámot is kaphat. Néhány részletet már akkor is elárultak a lenyűgöző négykerekűről, de sok fontos adatot még rejtegettek, most azonban végre mindenre fény derül.
Gyurcsány Ferenc családi képet tett közzé tegnap a Facebookon. Nem csak az derül ki belőle, mennyire szereti őt az édesanyja, hanem az is, hogy Katus néni szereti a hűtőmágneseket. A kép hátterében jól látható ugyanis a politikus anyukájának kis hűtőszekrénye, amelyen jó néhány ilyen dísz ékeskedik.
Gazdag programkínálattal - koncertekkel, gasztronómiai és gyerekprogramokkal, fényfestéssel és tűzijátékkal - egész napos családi forgatagot rendeznek vasárnap a Várkert Bazárnál és környékén a visegrádi négyek megalakulásának évfordulója alkalmából - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában
Nem felel meg a valóságnak, hogy az önkormányzati rendszer leépítését terveznénk, amerikaiasan szólva ez fake news, álhír - mondta csütörtökön Veszprémben Orbán Viktor a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén....
A katonai és titkosszolgálati fellépés koordinálásának erősítéséről állapodott meg a szíriai tűzszünetet megsértő terroristákkal szemben Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte a Kreml sajtószolgálata csütörtökön a két vezető legutóbbi telefonbeszélgetéséről.
Spar-üzleteket vásárol az Appeninn, összesen 18 ingatlant vesznek meg 4,5 milliárd forintért az Erste két befektetési alapjától. A hírre szárnyalni kezdtek az Appeninn-részvények a magyar tőzsdén. Az Erste Alapkezelő Zrt. felügyelőbizottsága...
Már szinte megszoktuk: tavasszal egy órával előre, ősszel ugyanennyivel vissza kell tekernünk az időmérőinket. De ez most megváltozhat – írja a bild.de.
Babos Tímea megfejtette, hogy miben változott egy év alatt: már el is hiszi, hogy jól tud teniszezni. A 24 éves, soproni illetőségű játékos nem aprózza el: párosban a világelsőséget célozza meg. Egyesben jelenleg a 35. helyen áll a rangsorban, de itt is komoly előrelépésre készül. Vegyes párosban kihagyja Wimbledont, a US Openen viszont valószínűle