Berlinben a Kereszténydemokrata és a Keresztényszociális Unió, valamint a Szociáldemokrata Párt megállapodott a koalíciós kormányzás folytatásában. Ugyan két fontos témában a döntést későbbi időpontra halasztották, de a három párt vezetője megelégedéssel nyilatkozott az ország iránti közös felelősségvállalást kimondó szerződéstervezetről, amely azo
Nem tüntette fel bécsi bankban tartott számláját Gyurcsány Ferenc, de azzal is megszegte a vagyonnyilatkozat-kitöltési útmutató előírásait, hogy nem részletezte, hogy milyen portfóliókban tartja több száz millió forintos értékpapír-állományát – számolt be a Magyar Idők.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Keresztényszociális Unió és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) között létrejött koalíciós szerződés szilárd alapja lehet egy stabil kormánynak, amely a beruházásokra fog összpontosítani a gazdaság versenyképességének megtartása érdekében - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellára CDU vezetője szerdán a
Az európai parlamenti képviselői helyek újraosztásáról és az uniós választási törvény reformjáról vitáztak szerdán Strasbourgban. A Bruxinfo elemzője az InfoRádió Brüsszeli Hét című műsorának azt mondta: 2019 egyik nagy kérdése, hogy miként válasszák meg az Európai Bizottság új elnökét.
Minden eddiginél átfogóbban közvetít a pénteken kezdődő phjongcshangi téli olimpiáról a közmédia - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel.
Az influenza súlyos szövődményeinek leginkább kitett, két év alatti kisgyermekeket is be lehet oltani azt követően, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hat hónapos kornál húzta meg egy oltás...
Várhatóan rekordösszegű lesz a tavalyi agrárexport, ami már az év első 11 hónapjában meghaladta a 2016 egész évi 8 milliárd eurós (2400 milliárd forint) szintet – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Van aki esténként egy pohár borral piheni ki a nap fáradalmait, és tisztítja ki a fejét. Egy friss amerikai tanulmány készítői szerint elképzelhető, hogy kis mennyiségű alkohol valóban segíthet az agy „kitakarításában”, írja az aponet.de.
Martin Schulz lesz a külügyminiszter a tavasszal felálló új német nagykoalíciós kormányban és a posztért cserébe lemond az SPD pártelnöki tisztségéről. Ez elég kellemetlen, bár nem teljesen meglepő fejlemény, a magyar kormánynak...
Nyugdíjcélú megtakarításaik kifizetését idén év elejétől az OTP Nyugdíjpénztár tagjai életjáradék formájában is igényelhetik – tájékoztatott az önkéntes nyugdíjpénztár.
Az ország valamennyi közigazgatási területén egyre gyakrabban fordulnak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az intenzív ellátást igénylők száma csaknem megduplázódott az előző héthez viszonyítva - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának legfrissebb, szerdai jelentésében.
Az Iszlám Állam dzsihadistájának tartotta magát az a marokkói férfi, aki két emberrel végzett és négyet megsebesített Finnországban tavaly augusztusban - mondta el a helyi rendőrség szerdán.
Két nap múlva rajtolnak a XXIII. téli olimpiai játékok a dél-koreai Phjongcsangban, de amennyiben ez a hír téged nem igazán hoz lázba, nos, valahol azt is megértjük.
Az Iszlám Állam dzsihadistájának tartotta magát az a marokkói férfi, aki két emberrel végzett és négyet megsebesített Finnországban tavaly augusztusban – mondta el a helyi rendőrség szerdán.
A hideg, szeles időjárás nem- csak a bőrünket, hanem a hajunkat is megviseli, érzékenyebbé teheti, amit megfelelő ápolással előzhetünk meg. Összeállításunkban olyan hasznos tanácsokat adunk, amelyek segítségével gyönyörű és egészséges marad a hajkoronánk a téli időszakban is.
Miközben a magyar egészségügy tragikus helyzetéről beszélnek, a Momentum egyik képviselője ukrán és orosz állampolgárok magyarországi ellátását szervezi – számolt be a Magyar Hírlap.
Továbbra sem oldották fel a titkosítás alól a Paks 2 beruházásról szóló megállapodások azon fejezetét, amely arról szól, mekkora kártérítést kell fizetnie Magyarországnak abban az esetben, ha úgy dönt, mégsem építi fel az új...
A zsíros bőr egyik pozitív tulajdonsága, hogy kevésbé ráncosodik, ugyanakkor gondos és szakszerű ápolást igényel. Ez azért is fontos, mert az intenzív faggyútermelődés hatására hamarabb alakulnak ki pattanások, valamint gyakran lesz fényes és csillogó az arcbőrünk.
A szervezők az utolsó simításokat végzik a hivatalosan pénteken rajtoló phjongcshangi téli olimpián, de a szurkolók előtt még zárva tartanak a létesítmények.
Német ügyészek és rendőrök ismét razziáztak az Audi több üzemében, mivel az eddig elismertnél több jármű károsanyag-kibocsátását manipulálhatták. A halmozódó botrányok miatt az EU ipari biztosa megbízhatatlannak nevezte a német autóipart.
Jelentős lépés történt a magyar-ukrán kapcsolatok normalizálásának irányába, a két ország baráti együttműködésének helyreállítása felé – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Ungváron, ahol Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettessel az új ukrán oktatási törvény alkalmazásával, a hat