A Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Keresztényszociális Unió és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) között létrejött koalíciós szerződés szilárd alapja lehet egy stabil kormánynak, amely a beruházásokra fog összpontosítani a gazdaság versenyképességének megtartása érdekében - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellára CDU vezetője szerdán a
Az európai parlamenti képviselői helyek újraosztásáról és az uniós választási törvény reformjáról vitáztak szerdán Strasbourgban. A Bruxinfo elemzője az InfoRádió Brüsszeli Hét című műsorának azt mondta: 2019 egyik nagy kérdése, hogy miként válasszák meg az Európai Bizottság új elnökét.
Minden eddiginél átfogóbban közvetít a pénteken kezdődő phjongcshangi téli olimpiáról a közmédia - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel.
Az influenza súlyos szövődményeinek leginkább kitett, két év alatti kisgyermekeket is be lehet oltani azt követően, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hat hónapos kornál húzta meg egy oltás...
Várhatóan rekordösszegű lesz a tavalyi agrárexport, ami már az év első 11 hónapjában meghaladta a 2016 egész évi 8 milliárd eurós (2400 milliárd forint) szintet – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Van aki esténként egy pohár borral piheni ki a nap fáradalmait, és tisztítja ki a fejét. Egy friss amerikai tanulmány készítői szerint elképzelhető, hogy kis mennyiségű alkohol valóban segíthet az agy „kitakarításában”, írja az aponet.de.
Martin Schulz lesz a külügyminiszter a tavasszal felálló új német nagykoalíciós kormányban és a posztért cserébe lemond az SPD pártelnöki tisztségéről. Ez elég kellemetlen, bár nem teljesen meglepő fejlemény, a magyar kormánynak...
Nyugdíjcélú megtakarításaik kifizetését idén év elejétől az OTP Nyugdíjpénztár tagjai életjáradék formájában is igényelhetik – tájékoztatott az önkéntes nyugdíjpénztár.
Az ország valamennyi közigazgatási területén egyre gyakrabban fordulnak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az intenzív ellátást igénylők száma csaknem megduplázódott az előző héthez viszonyítva - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának legfrissebb, szerdai jelentésében.
Az Iszlám Állam dzsihadistájának tartotta magát az a marokkói férfi, aki két emberrel végzett és négyet megsebesített Finnországban tavaly augusztusban - mondta el a helyi rendőrség szerdán.
Két nap múlva rajtolnak a XXIII. téli olimpiai játékok a dél-koreai Phjongcsangban, de amennyiben ez a hír téged nem igazán hoz lázba, nos, valahol azt is megértjük.
A hideg, szeles időjárás nem- csak a bőrünket, hanem a hajunkat is megviseli, érzékenyebbé teheti, amit megfelelő ápolással előzhetünk meg. Összeállításunkban olyan hasznos tanácsokat adunk, amelyek segítségével gyönyörű és egészséges marad a hajkoronánk a téli időszakban is.
Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és ügyvezető elnöke levélben kérte Kelemen Hunort és Porcsalmi Bálintot, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét és ügyvezető elnökét, hogy folytassák a tárgyalásokat az erdélyi magyarság szempontjából fontos stratégiai kérdésekben
Továbbra sem oldották fel a titkosítás alól a Paks 2 beruházásról szóló megállapodások azon fejezetét, amely arról szól, mekkora kártérítést kell fizetnie Magyarországnak abban az esetben, ha úgy dönt, mégsem építi fel az új...
A zsíros bőr egyik pozitív tulajdonsága, hogy kevésbé ráncosodik, ugyanakkor gondos és szakszerű ápolást igényel. Ez azért is fontos, mert az intenzív faggyútermelődés hatására hamarabb alakulnak ki pattanások, valamint gyakran lesz fényes és csillogó az arcbőrünk.
A szervezők az utolsó simításokat végzik a hivatalosan pénteken rajtoló phjongcshangi téli olimpián, de a szurkolók előtt még zárva tartanak a létesítmények.
Német ügyészek és rendőrök ismét razziáztak az Audi több üzemében, mivel az eddig elismertnél több jármű károsanyag-kibocsátását manipulálhatták. A halmozódó botrányok miatt az EU ipari biztosa megbízhatatlannak nevezte a német autóipart.
Jelentős lépés történt a magyar-ukrán kapcsolatok normalizálásának irányába, a két ország baráti együttműködésének helyreállítása felé – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Ungváron, ahol Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettessel az új ukrán oktatási törvény alkalmazásával, a hat
A Kreml a bűnüldöző szervekkel közösen fogja mérlegelni annak a 16, az orosz igazságszolgáltatás elől Nagy-Britanniába menekült üzletembernek az ügyét, akik jelezték, hogy hajlandók lennének hazatérni - jelentette ki Dmitrij Peszkov szerdán Moszkvában újságíróknak.
Ünnepélyesen megnyitotta Grezsa István kormánybiztos szerdán Beregszászon a VI. Magyar Konyha Hete rendezvényt, amelynek keretében február 8. és 11. között Kárpátalján közel 25, túlnyomórészt magyar étterem kedvezményes áron kínálja ételeit a vendégeknek.
A Jobbik házi tévéje, az interneten nézhető N1 tévé ijesztő posztot tett közzé. Szerintük tehát egy lehetőség, opció a magyar miniszterelnök meggyilkolása...
A Porsche német autógyártó megduplázza az elektromos autók gyártására fordított összeget. Oliver Blume, a Porsche vezérigazgatója azt mondta, hogy az elektromos autók gyártására szánt összeget 6 milliárd euróra növelték.
A tengerek óriásait, a bálnákat, cápákat, rájákat veszélyeztetik a műanyag mikroszemcsék, naponta akár több százat is lenyel belőlük némely egyed - figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport.
Az ország valamennyi közigazgatási területén egyre gyakrabban fordulnak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az intenzív ellátást igénylők száma csaknem megduplázódott az előző héthez viszonyítva - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának legfrissebb, szerdai jelentésében.
Kezdenek kifutni az időből a brit bankok, már igényelniük kellett volna az európai licenszet, hogy tovább működhessenek a kontinensen - figyelmeztettek az Európai Központi Bank magasrangú tisztviselői a Financial Times szerint. A Brexit...
Az USA nyersolaj termelése az EIA legfrissebb adatai szerint meghaladta a 10 millió hordót naponta, amire 1970 óta nem volt példa. Az olajpiac egyik fő kérdése, a gyors növekedés fenntartható-e.