Csökkent a dízelek iránti igény Európában, de továbbra is sok gázolajos autó lesz az utakon. A dízel továbbra is előkelő helyen szerepel majd a flottás autó szegmensben, hiszen elsősorban futásteljesítmény és felhasználási terület függvénye, hogy milyen motorizáltság éri meg egy cégnek.
Az emelkedő ingatlanárak és lakásbérleti díjak nemcsak nálunk, hanem Európa szinte minden nagyvárosában kihívást jelentenek a diákoknak és a bérből és fizetésből élőknek. Ennek következtében egyre népszerűbb trend az összeköltözés, már nemcsak barátok és ismerősök, de olyanok is egy fedél alá költöznek és válnak lakótársakká, akik előtte egyáltalán
A profi befektetők megosztottak azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt napok esése és a tegnap begyorsuló zuhanás után érdemes-e már részvényeket venni. Van, aki szerint hamarosan itt a lokális mélypont, van, aki szerint hosszabb távú eladási...
Végleg lezárult Larry Nassar, az amerikai tornászválogatott és a Michigan Egyetem korábbi orvosának ügye, miután a bíróság újabb, 40-től 125 évig terjedő börtönbüntetést szabott ki rá.
Magyarország előtörleszti a Paks II. beruházás finanszírozására eddig lehívott 78,2 millió eurót – mondta a Világgazdaságnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az orosz féllel megkötött hitelszerződés fenntartása ugyanakkor hosszú távon szükségszerű, hiszen az biztonsági védőhálót nyújt a projekthez.
A kkv-szektor gyarapodását célzó Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program áll a kifizetett 2014–2020-as uniós támogatások negyede, közel 1100 milliárd forint mögött.
Minimális mértékben gyengült a magyar deviza a piaci vérzivatar közepette hétfőn, így kicsivel 310 felett indítja a keddi napot. A menekülődevizákon viszont látszik a hangulat romlása, a svájci frank és a japán jen is erősödéssel...
Hetedével kevesebb nemfizetési eljárást kezdeményeztek 2017-ben Magyarországon, a felszámolások mellett a kényszertörlések száma is jócskán visszaesett.
A komplex humánszolgáltatás-fejlesztési folyamat mintegy 500 millió forintos európai uniós támogatásból valósul meg – tájékoztatott a projekt menedzsmentje közleményben.
Nagy gyengüléssel zártak a vezető ázsiai piacok kedden és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mind komoly mínuszban voltak, de a tőzsdemutatók mindenütt napi mélypont felett álltak a New York-i értéktőzsde előző napi lejtmenete után.
Az internet a mindennapok része. Használatával könnyebbé, egyszerűbbé tehetjük életünket. A virtuális tér azonban valós veszélyeket is jelent – figyelmeztet a rendőrség.
Feleslegessé váltak az utcai postaládák - írja a Világgazdaság. A lap információi szerint a feladásra szánt levelek egy százalékát sem dobják be ezekbe.
Az elmúlt napok esése pánikszerű zuhanásba csapott át a tőzsdéken. A Dow hétfőn soha nem látott esést produkált, az ázsiai tőzsdéken 3-4 százalékos mínuszok látszanak ma reggel és az európai határidős indexek is hasonló mértékű...
Az egész világon romlottak a költségvetési átláthatósági folyamatok, ezen belül pedig Magyarország is rosszabb pontszámot kapott egy rendszeresen elvégzett nemzetközi felmérés friss kimutatása szerint. A kormány viszont úgy véli, hogy a költségvetési politika 2010 óta már számtalanszor bizonyított.
Az elmúlt napok esése pánikszerű zuhanásba csapott át a tőzsdéken. A Dow hétfőn soha nem látott esést produkált, az ázsiai tőzsdéken 3-4 százalékos mínuszok látszanak ma reggel és az európai határidős indexek is hasonló mértékű...
"A Soros-hálózat újabb listával akarja lejáratni Magyarországot" - érkezett a sajtóközlemény hétfő este a Portfolio szerkesztőségéhez is és elsőre azt hihetnénk, hogy a kormány megint a menekültügyet, vagy a civil szervezeteket vette...
A migráció hatékonyabb kezelését, a legális migrációs útvonalak bővítését, a kormányokra és a társadalmakra háruló feladatok összehangolását helyezi kilátásba az egész világra kiterjedő migrációs egyezmény tervezete, amelynek első vázlatát hétfőn hozta nyilvánosságra az ENSZ.
Kiakadt a Forma-1 tulajdonosára, a Liberty Mediára a sportág korábbi teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone. Az üzletember tavaly év elején adta át véglegesen a stafétabotot az amerikai vállalatnak, és habár tiszteletbeli elnökként elviekben számítottak segítségére, a felek kapcsolata nem indult el jó irányba. Ecclestone nemrég azt mondta, a Liberty Me
A Budapest-Vác-Szob és a veresegyházi vonalon késésekre kell számítani, mivel letört egy személyvonat áramszedője kedden Rákosrendező állomáson, és Rákosrendező és Budapest-Nyugati pályaudvar között csak az egyik vágányon közlekednek a vonatok – közölte a Mávinform.
Rex Tillerson szélsőséges eszmékkel érkezett Latin-Amerikába, és kudarcot vallott abban a kísérletében, hogy egy olajembargó lehetőségének a felvetésével elszigetelje Venezuelát, amely a világon sok más vevőnek el tudja adni olaját – mondta hétfőn Nicolás Maduro.
Az elmúlt napok esése pánikszerű zuhanásba csapott át a tőzsdéken. A Dow hétfőn soha nem látott esést produkált, az ázsiai tőzsdéken 3-4 százalékos mínuszok látszanak ma reggel és az európai határidős indexek is hasonló mértékű...
Somos András nagyon szereti az évnek ezt a részét, szívesen öltözik be régebbi korokat idéző ruhákba és jó szívvel gondol első iskolás farsangjára, ahol bohócnak öltözött.
Nettó 92 ezer forintos tonnánkénti tájékoztató árat tett közzé a tavaszi árpa és a zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.