A visegrádi négyek – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – a legsikeresebb csoport Európában, Szlovákia pedig Magyarország barátja és fontos szövetségese – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Magyarország pozsonyi nagykövetsége új épületének átadásán.
Az EFOTT szervezői az ELTE segítségével megannyi programkínálattal és fellépőhozatallal javában készülnek az idei fesztiválra. John Newman szuperhíre után most egy újabb ütős bejelentéssel rukkoltak elő: a Velencei-tó partjára érkezik napjaink egyik világkedvence, Jessie J.
Számtalan dögös pompomlány köszöntötte Donald Trumpot és feleségét a Palm Beachen rendezett Super Bowl-partyjukon. Az amerikai elnök teljesen el volt ragadtatva a hölgyektől, Melania azonban kevésbé.
A cég az első energiavállalat, amely olyan energiatárolási megoldást kínál ügyfeleinek, melyhez nincs szükség akkumulátorra. Mostantól a fotovoltaikus rendszerek tulajdonosai korlátlan mennyiségben közvetlenül betáplálhatják a megtermelt energiát az E.ON SolarCloud rendszerébe.
Magyarország - Börtönből szedte rá áldozatát egy telefonos csaló, hogy rabtársai mobiljára utaljon pénzt egy idős asszony. A nyomozást felfüggesztették arra hivatkozva, hogy nem találják a tettest.
Lecsapott a norovírus a pénteken induló pjongcsangi téli olimpia helyszínén. Több biztonsági őrt is kórházba kellett szállítani a súlyos tünetek miatt, de a szervezők igyekeznek megfékezni a nagyobb bajt.
Február 15-ig lehet még jelentkezni katonai légiforgalmi irányító- és pilótaképzésre az NKE újonnan induló állami légi közlekedési alapszakán. A Gripenek pilótafülkéjéhez azonban rögös út vezet.
Egy optikai kábel átvágása miatt Győrben, valamint a Győrtől északra és nyugatra fekvő településeken nem elérhető a Telenor hang-, SMS- és adatszolgáltatása – közölte a Telenor Magyarország kedden az MTI-vel.
Az In-Management ipari ingatlanüzemeltető vállalat létrehozott egy, a magyar piacon működő egységes koncepció szerint megvalósult logisztikai központ-hálózatot. Az ország kilenc kiemelt csomópontján megvalósult MetLog Logisztikai Központok...
A telefonunkkal a kezünkben kezdődik és ér véget minden hétköznapunk, mégis a magyarok csupán 29 százaléka tartja magát telefonfüggőnek – derül ki a Huawei megbízásából 12 európai országban, köztük Magyarországon készített kutatásból.
Kedd estig a Kárpát-medence időjárását egy köztes anticiklon alakítja, azonban eleinte a tőlünk északkeletre lévő magassági hidegörvény, majd a mediterrán térségben örvénylő ciklon is érezteti hatását.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Eurotrans Alapítványa 35 ezer erdélyi magyarnak segített a választási regisztrációban – közölte Nagy Zoltán Levente alapítványi elnökre hivatkozva kedden az RMDSZ hírlevele.
Januárban 61 milliárd forintos keretösszeggel új felhívások jelentek meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alapból, ezek egyike a magyar mikro- és kisvállalkozások innovációs tevékenységét ösztönzi – mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a hivatal keddi budapesti pályázati fórumán.
A BP brit olajipari cég tavalyi utolsó negyedévi egyszeri tételek nélküli profitja ötszöröse lett az egy évvel korábbinak, elsősorban annak a hatására, hogy emelkedett a kőolaj világpiaci ára, nőtt a cég termelése és csökkentek a költségek.
Új energiatárolási megoldással állt elő az E.ON: a fotovoltaikus (napelemes) rendszerek tulajdonosai korlátlan mennyiségben táplálhatják be megtermelt energiájukat egy virtuális áramfiókba.
Hosszú Katinka is díszvendég lesz a most szombati, negyedik alkalommal meghirdetett kecskeméti egynapos úszóeseményen - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.
Csenger-Zalán Zsoltot egy vitára várta Budakeszi többi képviselőjelöltje. Ő inkább elment a nyugdíjas barátaival beszélgetni, mert szerinte a valódi problémákat kell meghallgatni.
Az Állami Számvevőszék elemzése szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2012-16 közötti monetáris politikája kedvező hatással volt a költségvetésre és az államadósságra. A számvevők arra figyelmeztettek, hogy a következő időszak monetáris eszközeinek meghatározása során fel kell készülni az árfolyameredmény csökkenésének és a kamatkülönbözet negatív ha
Évtizedekre mutat vissza az egyik örök dilemma: a nyugdíj. Egy friss felmérés szerint még a 20 százalékot sem éri el azok aránya, akik félretesznek a nyugdíjas éveikre, pedig a hazai lakosság 92 százaléka életszínvonal csökkenést vár idősebb korára. A rendszeresen megtakarítók körében is csupán minden harmadik ember fektet be valamilyen nyugdíjcélú
A baj elég nagy, de ezt a problémát a hó okozta. Az orosz hadsereg közleménye szerint 100 katonát, két hókotrót és egy teherautót küldtek ki egy moszkvai körzetbe, illetve a térségbe, hogy segítsenek eltakarítani az óriási mennyiségű havat. Igaz, közben a moszkvai polgárok rátámadtak a hóeltakarítást végző munkásokra, volt, hogy gumilövedékes piszt
Dobó Kata smink nélkül mosolyog a Balaton partján reggeli ébredés után, fürdőköpenyben. Ritkán láthatni ilyen természetesen a színésznőt, általában még az edzőteremben készült képein is van rajta egy kevés festék.
A negatív tőkepiaci hangulat hatására a hazai részvények is esnek kedden, a legnagyobb zuhanást a Plotinus papírjai szenvedték el. A magyar papírok között is akad azonban üdítő kivétel, amelynek 13 százalékot erősödött az árfolyama...
A vashiány igen gyakran előforduló állapot, mely kellemetlen közérzetet és tüneteket okoz. Azonban megfelelő terápiával a folytonos fáradtság, a szédülés és a fejfájás megszüntethető.
Az akadémia a változás útjára lépett – jelentette ki John Bailey, az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia elnöke a 90. Oscar-díjátadó jelöltjeinek hétfő délután Beverly Hillsben.
A McLaren Forma-1-es csapatának versenyigazgatója, Eric Boullier azt állítja, 2018-ra 1 másodpercet gyorsulnak pusztán annak köszönhetően, hogy nem a Honda, hanem a Renault V6-os erőforrását használják. Háromévnyi küszködés után a brit istálló szakított motorpartnerével, a Hondával, idén pedig már a Renault aggregátjaival vesz részt a Forma-1-es ba
Az okostelefon-használatról készített megdöbbentő kutatást az Ipsos a Huawei megbízásából. Ebből kiderül, hogy a telefonunkkal a kezünkben kezdődik és ér véget minden hétköznapunk, mégis mindössze a magyarok 29 százaléka tartja magát telefonfüggőnek. A felmérés szerint a magyarok több mint fele a vécére is gyakran a telefonjával megy, 45 százalékuk