A Ford KA+ Európában csak 2016 közepe óta elérhető, de az amerikaiak máris úgy döntöttek, hogy az EcoSport után a kínálat legkisebb tagja is megérett a frissítésre. Ez persze nem csoda, hiszen az alapokat tekintve más piacokon, más névvel már régebb óta elérhető volt az autó, még ha a magasabb igények miatt az öreg kontinensre készülő változatot át is szabták kissé a mérnökök. A KA+ ráadásul nem…
Soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szolgáltató földi kiszolgálóknál.
Egyre kevésbé népszerű a fiatalok körében, hogy gondoljanak pénzügyileg is a nyugdíjas éveikre, így megtakarítani is későn kezdenek el. Emaitt persze komoly nehézségekkel szembesülhetnek majd kéésőbb.
A Holdkelte címmel 1955-ben megjelent kémregényben az áll, 8 éve volt a nyugdíjazásig, ami a brit titkosszolgálatnál 45 év, tehát James Bond 1918-ban jött világra. Új sorozatunk e világhírű 100 évesről szól.
Az izraeli miniszterelnök úgy véli, a magyar származású amerikai üzletember, filantróp áll az afrikai menedékkérők kitelepítésével szembeni civil akciók hátterében.
Az B-típusú vírus kevesebb betegszámot, kevesebb szövődményt jelent. A legjobban úgy lehet felkészülni a járványok ellen, ha minden évben beoltatjuk magunkat.
A szemfenéki érrajzolat az egyetlen érhálózat, amely alapján a szervezet érrendszerének állapotára lehet következtetni. A magas vérnyomás először a szemfenéki érrendszert érinti, az ideghártya sokáig megkímélt.
A Nutellát gyakorta mutatják be tápláló, egészséges mogyorókrémként, amely ideális reggeli lehet mindenki számára. Pedig ha valaki alaposabban megnézni az üvegen található címkét, akkor azt fogja tapasztalni, hogy a Nutella viszonylag...
A klímaváltozás hatásai a növények érzékenységét is növelik. Ezzel összefüggésben csak tavaly a Generali közel 1500 mezőgazdasági kárt térített meg: egy Baranya megyei gazdaságnak például közel 100 millió forintot fizetett ki a biztosító a jégeső okozta károk után, de a tavaszi fagy is komoly bajokat okozott, főleg a gyümölcstermesztőknek.
Egy palesztin merénylő késsel megölt egy huszonkilenc éves rabbit Ariel ciszjordániai város mellett egy buszmegállóban, majd elmenekült - jelentette a helyi média hétfőn
A hétfő sokaknak bosszús, de mi igyekszünk mindig a pozitívumokat megfogni a hét elején is. Ilyen például, hogy szerdától mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára csökkenni fog, és bár egyelőre nem rohamléptekkel szalad lejjebb a két üzemanyag átlagára, kezdésnek ez is megteszi, és ha hihetünk a hétvégi előrejelzésnek, pénteken akár további árcsökkenés is jöhet.
Az MSZP választási csalás miatt feljelentést tesz Kövér László házelnök a választókerületek átszabásáról szóló nyilatkozata miatt - mondta az ellenzéki párt országos elnökségének tagja hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón
Egy palesztin merénylő késsel megölt egy huszonkilenc éves rabbit Ariel ciszjordániai város mellett egy buszmegállóban, majd elmenekült – jelentette a helyi média hétfőn.
Ukrajnában egyetlen kisebbség oktatáshoz fűződő jogait sem csorbíthatják - mutatott rá Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn Bukarestben, miután román kollégájával tárgyalt
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) itthon és nemzetközi fórumokon egyaránt következetesen védi a kisebbségek ügyét, és kötelességének tekinti felemelni szavát jogaikért - mondta Hoffmann Rózsa, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő hétfőn, Budapesten
Az Iszlám Állam soraiban harcoló, Szíriában vagy Irakban bebörtönzött francia dzsihadistákat helyben, az ottani törvények szerint kell elítélni. Egy felmérés szerint ezt a véleményt osztja a kérdésről a franciák több mint négyötöde.
Fél százalék körüli mínuszban járnak a vezető amerikai indexek a kereskedés félidejéhez közeledve.Egyre nagyobb az esés 2018.02.05 19:25Amerikában folytatódik a lejtmenet, a Dow Jones index már 1,8, az S&P 500 1,5, a Nasdaq pedig 1 százalék...
Japán kutatók áttörést értek el a kopaszodás megállításában és visszafordításában. A szakemberek egy olyan szerről bizonyították be, hogy serkenti a hajhagymaképződést, amit a McDonald's egyik legnépszerűbb termékéhez használ.
Rejtélyes haláleset borzolja az orrszarvúak és elefántok elpusztulásáért aggódó aktivisták kedélyeit, ugyanis meggyilkolták az illegális elefántcsont-kereskedelemmel kapcsolatos ügyeket felgöngyölítő leghíresebb nyomozót.
Nem egy hazai disznótor, sőt még egy óriás disznó is beírta magát a rekordok könyvébe. Minden idők legnagyobb röfije a kenderei Béla (†9) volt: fénykorában 600 kilót nyomott.
Az olaszok nem rasszisták, de fenyegetve érzik a biztonságukat az ellenőrizetlenül beáramló migránsok miatt, ami szerinte ketyegő társadalmi időzített bomba – mondta Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő hétfőn
A kijevi oktatási minisztérium elfogadja a Velencei Bizottság ajánlását, és beleegyezik, hogy 2023-ig meghosszabbítsa az átmeneti időszakot a tavaly ősszel elfogadott új ukrán oktatási törvény nemzeti kisebbségekre vonatkozó cikkelyében foglaltaknak a bevezetéséig - jelentette ki Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter azon a megbeszélésen, amely
Magyarország, ahogy az elmúlt években, a jövőben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy minden kiskaput bezárjon az illegális migráció, illetve az azt szervező csoportok, szervezetek előtt – jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfőn Brüsszelben.
A korrupciónak vagy a Stop Sorosnak kellene lennie a legfőbb kampánytémának? Erről szólt a parázs vita az ATV Csatt című műsorában délutáni felvételén. Az Egyenes Beszéd után látható műsorban Horn Gábor, Zárug Péter Farkas, Böcskei Balázs és ifjabb Lomnici Zoltán arról is vitatkoztak, tisztességes-e a kormány kommunikációs hadjárata.
A nyugathoz tartozásnak, a polgári demokráciának és nemzeti érdek képviseletének volt az elkötelezettje Barsiné Pataky Etelka, emlékezett pályatársáról az InfoRádiónak adott interjúban Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere.
Veszélybe kerülhet az ökölvívás olimpiai részvétele, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elégedetlen a sportág nemzetközi szervezetének (AIBA) irányításával és pénzügyi helyzetével.