Van olyan forgatókönyv, ami alapján több mint 19 ezer forintot ér az OTP részvénye. Ehhez csak az kellene, hogy az OTP megerősítse és hatékonyabbá tegye leánybankjait. A pénz nem lehet akadály a Morgan Stanley szerint. Masszív, mindennel...
A teljes bővülés majdnem feléért az állam felelős, 40 milliárd forintért hirdetett, de a piaci szereplők is többet költöttek. A print 18 százalékot nőtt.
Idén év elejére teljesen megújultak azok a törvények, amelyek az adóellenőrzéseket, adópereket szabályozzák. A terület újraszabályozása a teljes ellenőrzést érinti, az első pillanattól a bírósági szak lezárásáig. Mivel a NAV évente közel 30 ezer ellenőrzést folytat le, ennek során pedig mintegy 500 milliárd forint adóhiányt és majdnem ugyanekkora összegű bírságot szab ki, ezért lényegében bárkit…
Szerdán mutatták be a 2020-as tokiói olimpia és paralimpia két kabaláját: a kisiskolások végül két, kicsit fura, égnek álló fülű figura mellett adták le voksukat.
A szlovén gazdaság 5 százalékkal nőtt tavaly, a leggyorsabban 2007 óta - közölte a szlovén statisztikai hivatal kedden. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a szlovén bruttó hazai termék (GDP) 5,4 százalékkal bővült 2016-hoz képest.
A korábban ígérthez képest egy hónappal később, március 15-étől könnyít a CSOK igénylési feltételein a kormány. Megjelent a vonatkozó két kormányrendelet, amelyekből a részletek is kiderülnek. Egyszerűbb és gyorsabb lesz...
Kulcsár Edina kedden egy merész fotót posztolt a hátsó feléről Instagram-oldalán, ami néhány követője szerint túl szexire sikerült egy kismamához képest.
Árokba csúszott egy ammónium-nitrát alapú műtrágyát szállító nyerges vontató kedd délután, a 8-as főúton történt tömegbalesetben. A munka legjava azonban szerda reggelre maradt, ezért a székesfehérvári katazstrófavédők egy kis meglepetéssel kedveskedtek a tűzoltóknak.
Igen érdekes időjárási helyzet alakult ki február 27-én a Bükk körzetében. A keleties áramlás nedves levegője a hegynek ütközve egész nap intenzív havazást okozott a Bükk keleti, északkeleti lábánál. Miskolcon miközben a belvárosban estig alig hullott 1-2 cm hó, addig Diósgyőrben 20 óráig kb. 25 cm, szerda reggelre pedig 37 cm friss hó esett, így i
Emeli bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
Magyarország legnagyobb naperőművét építi meg a Magyar Villamos Művek (MVM) csoport a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca határában, a kilenc milliárd forintba kerülő, évi 20,7 gigawatttóra áram termelésére képes létesítmény alapkövét szerdán helyezték el.
A magyar börtönök telítettsége 129 százalékos, a zsúfoltság alapja az, hogy a három csapás törvény miatt kétezerrel több embert zártak be - mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerdán Vácon.
Újabb szintre lépett a magyar-kazah együttműködés, a két ország közötti stratégiai partnerség lehetőséget teremt a gazdasági kihívások megvitatására - jelentette ki Varga Mihály a Magyar-Kazah Stratégiai Tanács ülésén.
A 20 évesen már 14-szeres világbajnok Ledecky valamennyi érmét gyorsúszásban nyerte világversenyeken, vegyesúszásban eddig nem ért el kimagasló eredményt.
Valós veszély, hogy szabályozás hiányában Magyarország a német városokból kitiltott dízel üzemű gépkocsik temetőjévé válik - közölte a Portfolio elemzője, Szandányi Levente. A lipcsei szövetségi bíróság ugyanis úgy döntött úgy, hogy ki lehet tiltani az Euro 6-osnál régebbi dízeles autókat a szennyezett levegőjű német városokból. Az elemző szerint n