Novozánszki Fannit a rendőrség hivatalosan is eltűntté nyilvánította, a megölésével gyanúsított férfi pedig még mindig előzetes letartóztatásban van, egészen március 27-ig. Nem találtak mást, akinek köze lenne a gyilkossághoz.
Meghozta a reményt a Ripost korábbi cikke a Havanna utcai panelek lakói számára! A közös képviselő most felhívásban kéri, hogy aki ágyi poloskát lát, jelentse. Mint megírtuk, csak a közös fellépés hozhat eredményt a vérszívók ellen.
Tavaly 25 százalékkal 114 ezer hektoliterre nőtt az alkoholmentes sörök fogyasztása Magyarországon a Magyar Sörgyártók Szövetségének előzetes adatai szerint, vagyis csaknem 23 millió korsóval fogyott e változatból. Igaz, a mennyiség így sem éri el a hazai sörpiac 2 százalékát.
Megy a régi 1,7-es dízel, helyére egy kisebb, de tisztább üzemű gázolajos érkezik, valamint jön egy 177 lóerős benzines is. Emellett pedig a külső is változik kicsit.
A korábban vártnál nagyobb növekedési lendülettel kezdte az idei évet a világgazdaság, és emiatt valószínűleg a következő két évben is meghaladja az eddigi várakozásokat a globális növekedés üteme - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett negyedéves előrejelzésében.
Megtört az amerikai tőzsdék háromnapos emelkedése, miután a Fed elnök szavai elrontották a piacok hangulatát, Jerome Powell szerint a Fed elkötelezett a monetáris politika fokozatos szigorítása mellett. Estek az ázsiai részvényindexek...
A magyarok Európa legerősebb dohányosai, egyre aggasztóbb a fiatalok alkoholfogyasztása, a magyar lakosság a harmadik legsúlyosabb az EU-ban – áll az Európai Bizottság Magyarországról szóló 2017-es egészségügyi országprofil jelentésében.
Már kedden 314 fölé gyengült a forint az euróval szemben, majd a szerdai napot is onnan kezdi. Ezzel kézzelfogható közelségbe került a másfél éves mélypont a magyar deviza szempontjából. A dollár az új Fed-elnök szavaira mozdult meg...
Vártnál nagyobb mértékben lassult, másfél éve legkisebb ütemű volt a kínai feldolgozóipar teljesítménynövekedése februárban. A szerdán közölt adat szerint a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 50,3 pontra süllyedt...
Pénzmosási ügyben vizsgálódik az észt pénzügyi felügyelet a dánok legnagyobb pénzintézetének számító Danske Banknál - írja a Financial Times. A Danske Bankkal szemben először 2014-ben indítottak vizsgálatot a felügyeleti szervek...
Nem életbiztosítás vezető politikusok, befolyásos üzletemberek és az alvilág kapcsolatait firtatni. Sajnos emiatt az életével fizetett egy szlovák oknyomozó újságíró.
A kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 50,3 pontra süllyedt a januári 51,3 pontról a szerdán megjelent közlemény szerint. Ez azt jelenti, hogy az ázsiai óriás feldolgozóipari teljesítménynövekedése a vártnál jobban lassult.
Míg 2010-ben az egyéni gazdaságok aránya 53,3 százalék volt az országos mezőgazdasági területek tekintetében, addig 2017-re már 59 százalékra nőtt. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint magyar mezőgazdasági kibocsátás növekedése 2010 és 2017 között az első háromban alakult az unióban – ismerteti a szerdai Magyar Hírlap.