Belső értesülésekre támaszkodó médiajelentések szerint az idén ősszel három új iPhone modellt mutat be az Apple. Mindhárom az iPhone X megjelenését idézi majd, de az egyik nagyméretű lesz, egy másik pedig "olcsó" kivitelű.
Óriási lyuk tátong egy BKV-busz padlóján és így szállít utasokat - írja az Index, akinek videója is van az esetről. Egy akkor luyk tátong a 45-ös busz padlóján az Index videója szerint, amin simán kifér egy kiskutya vagy egy...
A háztartások többsége immár elektronikusan is kap számlát legalább egy szolgáltatótól, a lakosság kétharmada ugyanakkor még mindig használja a postai csekket számláinak kifizetésére - derül ki a Díjnet ezer fős mintán elvégzett online kutatásából. Mobiltelefonnal egyelőre mindössze a lakosság 6 százaléka egyenlíti ki közüzemi díjait.
A kanadai hátterű Linamar Hungary Zrt. 8,64 milliárd forintos beruházásával három vidéki helyszínen összesen kétszáz új munkahelyet teremt, ebből 119-et Orosházán, 71-et Békéscsabán és tízet Gyöngyösön - jelentette be Szijjártó...
2015 óta először ismét növekedni kezdett az alkalmazotti létszám Európa négy legnagyobb befektetési bankjánál a javuló piaci kilátásoknak köszönhetően - írja a Financial Times. A Credit Suisse, a Deutsche Bank és a UBS egyértelműen...
Jelenleg nincs olyan helyzet az időjárás következtében, mely a lakosság ellátását, élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztetné, ám a hófúvás indokolttá tette a koordinált rendőri feladatok végrehajtását – közölte a rendőrség sajtótájékoztatón.
A Ericsson a barcelonai Mobil Világkongresszuson bemutatott legújabb 5G jelentésében kilenc csoportot azonosított, amelyek a potenciális 5G üzleti lehetőségek legfőbb kihasználói lehetnek.
Bekéretik a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna i nagykövetét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári központi irodája elleni támadás miatt – mondta a tárca vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.
Nem tartották be az építtetők a zöldfelületi és beépítettségi előírásokat, megsértették a csapadékvíz-elvezetési szabályokat, amihez az érintett hatóság asszisztált. Beigazolódott a szomszéd ingatlannal rendelkező közvetlen érdeksérelme, ezért kereshetőségi joga is fennáll – mondta ki a Kúria a Kfv.VI.37.798/2017. számú ügyben.
Hét aranyat, 14 ezüstöt és 4 bronzérmet hoztak haza diákolimpikonjaink, akiket tegnap megjutalmazott az emberi erőforrások minisztere Budapesten. Balog Zoltán hangsúlyozta: a magyar diákolimpikonok évről évre újra elhelyezik Magyarországot a tudomány világtérképén.
A 2017. november–2018. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 436 ezer volt, 35 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal 68,7 százalékra emelkedett – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szijjártó Péter közölte: a kormány 1,55 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a részben autóipari, részben általános gépipari vállalat fejlesztéséhez.
Nem csak Szlovákiában, Pozsonyban, hanem Csehországban, Prágában is gyertyagyújtással emlékeztek meg a hétfőre virradóra a barátnőjével együtt brutálisan meggyilkolt újságíróra.
A háztartások többsége immár elektronikusan is kap számlát legalább egy szolgáltatótól, a lakosság kétharmada ugyanakkor még mindig használja a postai csekket számláinak kifizetésére - derül ki a Díjnet ezer fős mintán elvégzett...
Pedig a parlamenti képviselőknek joguk lenne beletekinteni az iratokba. Hadházyék a helyszínen vannak, meg akarják kapni a dokumentumokat, ebből még bármi is lehet.
Az elmúlt években jelentős reál-bérnövekedés jellemezte hazánk és a régió munkapiacát is, amely a folyamat tartósságának és következményeinek megítélésében is erősen megosztja a témával foglalkozó elemzőket. Írásomban a Magyar...
Több mint ezer adag teljesítményfokozásra használt gyógyszert találtak a pénzügyőrök egy szerb autóbuszban elrejtve a röszkei autópálya-határátkelőhelyen.
A háztartások többsége már elektronikusan is kap számlát legalább egy szolgáltatótól, a lakosság kétharmada ugyanakkor még mindig használja a postai csekket számláinak kifizetésére – derül ki a Díjnet ezer fős mintán elvégzett online kutatásából. Mobiltelefonnal egyelőre mindössze a lakosság 6 százaléka egyenlíti ki közüzemi díjait.
Valósággal kivégeztek egy oknyomozó újságírót és a menyasszonyát egy szlovákiai magyar faluban. A férfi gyanús adóügyek után nyomozott. Írt egy kétes hírű vállalkozóról, de a belügyminiszter gazdagodásáról is. Szlovákiában még soha nem öltek meg újságírót. A szlovák kormányfő egymillió eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel.
Egy országos felmérés arra kereste a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak munkahelyet a Z-generáció tagjai. Az eredmény szerint a válaszadók többségének nem a legfontosabb ismerős, barát ajánlása, ám egyre nagyobb jelentőséggel bír számukra, hogy büszkék tudnak-e lenni az adott munkahelyre
A Lexus egy ízelítő videóval karöltve már elárulta, hogy Genfben leleplezi vadonatúj kompakt crossoverét, az UX-et, ezúttal pedig egy újabb kisfilmen mutatott még többet az autóból a japán márka. A lényeget tehát gyakorlatilag már láthatjuk, de az összes részletről azért még mindig nem lebbentették fel a fátylat a gyáriak.
Vas és Győr-Moson-Sopron megyében kilenc, Zalában egy útszakaszon rendeltek el korlátozást hófúvás miatt, Tolnában pedig a 61-es és 65-ös úton korlátozzák a kamionforgalmat - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedd reggel az MTI-t. A rendőrség közleményei szerint Horvátországba sem Letenyénél, sem Barcsnál, sem Berzencénél nem engedik be a
Ahhoz, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felügyelje a GDPR-t, ki kell jelölni a hatóságot, és ehhez minimum egy egymondatos, sarkalatos (kétharmados) törvényt el kell fogadni. Az Infotrövény illetve a háttérszabályozás...