2018. február 27. kedd

febr. 27
13:51
Aggasztó hírek érkeztek Neymar sérüléséről (Sport365)
A világ legdrágább játékosa szombaton az Olympique Marseille elleni bajnokinsérült meg.
febr. 27
13:51
Útkorlátozások öt megyében a havazás miatt (Síelők)
Györ-Moson-Sopron, Tolna, Somogy, Zala és Vas megyében, közel 20 útszakaszon lépett érvénybe korlátozás a havazás miatt kedden, ám elzárt település nincs - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közrendvédelmi Főosztályának vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
febr. 27
13:51
Ki lehet tiltani a dízelautókat a szennyezett levegőjű német városokból (ATV)
Ki lehet tiltani a dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban a szövetségi közigazgatási bíróság kedden kihirdetett döntése alapján.
febr. 27
13:51
Ki lehet tiltani a dízelautókat a szennyezett német városokból (444.hu)
Döntött a bíróság.
febr. 27
13:51
Erősítene hazánkban a KBC (AQUA)
Valóban érdekli a belga KBC-csoportot a Budapest Bank, amennyiben az állami tulajdonban lévő vállalatot megfelelő feltételekkel dobják piacra.
febr. 27
13:51
Liberális ígéret: az illegális bevándorlók valójában hazafiak (USAracing)
Az újonnan honosított migránsok korlátlan számú rokont hívhatnak maguk után, így a bevándorlás egy végeláthatatlan, egyre burjánzó folyamattá válhat.
febr. 27
13:51
Bámulatos fotók egy közeli, de ismeretlen hegységről (Player)
Karol Nienartowicz lengyel fotós azóta imádja a hegyeket, amióta a mamája elvitte kölyökként kirándulni. És ez a mi szerencsénk, mert az időközben felnőtt Karol zseniális fotókat készít bármilyen hegyvidékről.
febr. 27
13:51
Schobert Norbi megható vallomása: "Gőzerővel beálltam a feleségem mögé" (Femcafe)
"Bár a neve Rubint, szerintem ő egy gyémánt."
febr. 27
13:51
Így néz ki a kifogástalanul megterített asztal az etikett szerint (Femcafe)
Te jól csináltad eddig?
febr. 27
13:52
2 hétig használtam ezt a házi szérumot, most mindenki a titkomra kíváncsi. Nektek most elárulom (Blikk)
Azóta alig ismernek rám.
febr. 27
13:53
Már le is állt a fideszes sajtó a „sorosozással” (ATV)
Szinte varázsütésre tűnt el a fideszes sajtóból Soros György neve- írja az mno.hu, mely a kedd reggeli lapokat szemlézte. Az ATV főmunkatársa is úgy értesült, hogy a milliárdos üzletember nevét ennyire emlegetni nem elég erős üzenet önmagában, ezért visszavesznek belőle.
febr. 27
13:53
Lemondott egy ausztrál főrendőr, miután kiderült, hogy rasszista kommentelőként éli ki magát a Youtube-on (444.hu)
A főnökét pedig szexista kommentekben sértegette.
febr. 27
13:53
Szokatlanul intelligens lehetsz, ha ez igaz rád (Player)
A tudomány szerint akár lángelme is lehetsz, ha nem tökéletes memóriád.
febr. 27
13:54
Az olasz maffia állhat az újságíró meggyilkolása mögött (HírTV)
Arról írt, hogyan nyernek uniós pályázatokon a szicíliai maffia Szlovákiában letelepült tagjai.
febr. 27
13:57
Üthet még egyet a forinton ma az MNB? (Portfolio)
Hétfőn idei mélypontjára gyengült a forint az euróval szemben, így a 314-es szintet is megközelítette a jegyzés. Gyengül a forint az MNB döntése előtt. 2018.02.27 13:52Közel a 314-es euró-forint árfolyam.Üthet még egyet a forinton ma...
febr. 27
14:00
El sem hiszed: undorító dologról vallott az ismert színésznő (Blikk)
Los Angeles - A Veronica Mars-filmek sztárja, Kristen Bell őszíntén bevallotta, két héttel ezelőtt elkapott egy ragályos fertőzést, amely kellemetlen problémát okozott: férgek nyüzsögtek a fenekében
febr. 27
14:00
Lebénult Nápoly, pénzért árulják a hógolyókat (Infostart)
Róma után Nápolyt is hótakaró fedte be kedden, amely megbénította a légiforgalmat és a vasúti közlekedést is. A rendkívüli hidegben egy hajléktalan megfagyott a milánói vasútállomáson.
febr. 27
14:03
Félelmetes: így néz ki a zalai hófúvás – Csak az induljon el, aki képes megbirkózni ezzel – fotók (Blikk)
Sok nehezen járható út van most az ország nyugati részében, különösen Zala megyében, ahol egyes helyeken a hófúvás miatt rendkívül veszélyes a közlekedés. Csak az induljon útnak, aki képes megbírkózni a fenti képeken látható időjárási- és útviszonyokkal. A fotók ma, kedden készültek, Pölöskefő és Gelse könyékén!
febr. 27
14:03
Így alakul a munkanélküliségi ráta (ProfitLine)
foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma; a munkanélküliségi ráta alakulása
febr. 27
14:03
Félelmetes: így néz ki a zalai hófúvás – Csak az induljon el, aki képes megbirkózni ezzel – fotók (Háziállat)
Sok nehezen járható út van most az ország nyugati részében, különösen Zala megyében, ahol egyes helyeken a hófúvás miatt rendkívül veszélyes a közlekedés. Csak az induljon útnak, aki képes megbírkózni a fenti képeken látható időjárási- és útviszonyokkal. A fotók ma, kedden készültek, Pölöskefő és Gelse könyékén!
febr. 27
14:03
Ti észrevettétek? Magyar színésznő szerepelt a hollywoodi horrorban (Femcafe)
Most díjra is jelölték a tehetséges színésznőt.
febr. 27
14:06
Gyurcsányék megígérték: nekik mindig tele lesz (Privátbankár)
Jött egy újabb választási ígéret, ezúttal a DK és a gáztárolók a téma.
febr. 27
14:06
KMKSZ- a kormányzó az orosz titkosszolgálatokra gondol (Gondola)
Meggyőződését fejezte ki Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó kedden, hogy az orosz titkosszolgálatok állnak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházának hajnalban elkövetett felgyújtása mögött
febr. 27
14:07
Nicole Scherzinger edzésétől dobsz egy hátast: elképesztő a csaj, ugye? (Joy)
Ha ezt utána tudnánk csinálni...
febr. 27
14:08
Továbbra is nagyon lazák Matolcsyék (Privátbankár)
Nem változtatott a kamatkondíciókon a Monetáris Tanács - az indoklásra lesz érdemes figyelni.
febr. 27
14:08
KMKSZ-székház - elítélik a pártok is a támadást (Gondola)
A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményben felszólítja az Európai Parlament állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságát (LIBE), hogy ítélje el a történteket, a brüsszeli Európai Bizottságot pedig arra, hogy haladéktalanul lépjen fel az ukrán kormánynál a kárpátaljai magyarság védelmében
febr. 27
14:09
Gólyahír! Anyuka lett a Barátok közt fiatal színésznője (Joy)
A napokban érkezett a bébi!
febr. 27
14:09
Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja (WebBeteg)
A magyar népesség megbetegedési és halálozási viszonyai az elmúlt évtizedben nem mutattak számottevő javulást, sőt bizonyos betegségtípusok előfordulási gyakorisága folyamatosan növekszik, ezért ebben az évben elindították a Megelőzés éve 2018-2019 elnevezésű kampánysorozatot.
febr. 27
14:09
Itt van az MNB kamatdöntése (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta alapkamatát a jegybank, így holnaptól is 0,9%-on áll a (már nem igazán) irányadó ráta. Nem módosította a monetáris tanács a kamatfolyó két szélét sem: az egynapos betéti kamatláb...
febr. 27
14:09
Tűz alatt tartják a terroristák a humanitárius folyosót Kelet-Gútában (USAracing)
Vlagyimir Putyin elnök utasítására Kelet-Gútában február 27-től minden nap humanitárius tűzszünetet biztosítanak helyi idő szerint reggel 9 és délután 2 között.
febr. 27
14:10
Az iraki keresztények szülőföldjükön maradnának (Gondola)
Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai úgy látják, hogy az iraki keresztények továbbra is szülőföldjükön képzelik el boldogulásukat – mondta Bálint Gábor, a szervezet nemzetközi programjának vezetője az M1 aktuális csatorna keddi műsorában
febr. 27
14:12
Negyedmillióan élnek a napenergiából az Egyesült Államokban (NRGreport)
Az Egyesült Államokban több mint 1,9 millió energetikai iparhoz kapcsolódó álláshelyet tartanak nyilván. Ezen belül 26,7 százalékos a részesedése az olajiparnak, 19,4 százalék pedig a napenergia felhasználásához kapcsolódik.
febr. 27
14:12
MSZP-P: "antiszociális kormánya" van az országnak (Gondola)
Az MSZP-Párbeszéd szerint ma Magyarországon szociális válság van, az országnak "antiszociális kormánya van", amely nem akarja a válságot megoldani
febr. 27
14:18
Mészáros Lőrinc vásárol: emblematikus épületet kebelezhetnek be (Privátbankár)
Újabb szállodával gazdagodhat a Konzum Budapesten.
febr. 27
14:18
A bíróság döntése értelmében kitilthatók a dízeles autók a német városokból (NRGreport)
Ki lehet tiltani az Euro 6-osnál régebbi, korszerűtlenebb dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban.
febr. 27
14:21
Mit szabad és mit nem foghúzás után? (WebBeteg)
Szeretném tudni, hogy véséssel és varrással együtt járó foghúzást követően mi a teendő? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
febr. 27
14:21
Leszáll az EU Írországról, ha az Apple kifizeti a hatalmas büntetését (Portfolio)
Visszavonja az Európai Bizottság az Írországgal szembeni keresetét abban az esetben, ha Írország beszedi mind a 13 milliárd eurónyi adót, amit eddig "elmulasztott" befizetni az Apple - mondta el az EU versenyjogi biztosa, Margrethe Vestager...
febr. 27
14:24
A híres tudós leírta, hogyan nézne ki egy földönkívüli a fizika törvényei alapján! (Blikk)
Michio Kaku, fizikus Az emberiség jövője c. munkájában arról ír, hogy az új technikák által felfedezett bolygók és csillagok segítségünkre vannak az űrlényekkel való kapcsolatba lépésben.
febr. 27
14:24
Ivanka Trump apja mellé állt, több képviselő azonban elhatárolódik (HírTV)
Az elnök lánya is jó ötletnek tartja a tanárok felfegyverzését.
febr. 27
14:24
Nem kell felvenni, mégis a marketinges legjobb barátja lesz (Kreatív Online)
Milyen kihívások elé állítja a vállalatokat a marketing automatizálása?
febr. 27
14:24
Kitilthatók a dízelautók a szennyezett levegőjű német városokból (Adózóna)
Ki lehet tiltani a dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban a szövetségi közigazgatási bíróság ma kihirdetett döntése alapján.
febr. 27
14:24
Idő előtt – kiszivárgott képeken az új Audi A6 (Auto Pult)
Az Audi nemrég villantott meg néhány részletet a Genfben bemutatkozó vadonatúj A6-ból, azonban úgy tűnik, hogy a négykarikások nem tudták titokban tartani a bemutatóig az autó formáit, ugyanis megjelent néhány fotó az interneten, melyek szinte biztosan a németek gyári galériájából szivárogtak ki. Az új felső-középkategóriástól pedig pontosan azt kapjuk, amit vártunk.
febr. 27
14:27
Már az ötödét kifizették a Modern Városok Programnak (Portfolio)
A mintegy 3500 milliárd forintot kitevő Modern Városok Program több mint 250 projektet tartalmaz a 23 megyei jogú városban és eddig több mint 760 milliárd forintot fizetett ki a kormány a már elkezdődött 155 projektre - többek között ezeket...
febr. 27
14:27
Visszavágás klasszisok nélkül is (Azenpenzem)
Az élsportban gyakran hangoztatják, hogy akkor mutatkozik meg egy csapat ereje, ha láthatjuk, miként teljesít a hiányzó játékosai nélkül. Többek között ez volt a kérdés Győrben.
febr. 27
14:27
Közlekedési korlátozások a havazás miatt (Infostart)
A havazás és a hófúvás miatt három megyében vannak teljesen lezárt útszakaszok, de más megyékben is rendeltek el közlekedési korlátozásokat.
febr. 27
14:27
Tovább rongálják a Jobbik plakátjait (HírTV)
Mésszel takarják ki a párt fő üzenetét.
febr. 27
14:33
Nem okoztak meglepetést Matolcsyék (Menedzsment Fórum)
A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.
febr. 27
14:33
Vörös kód: mentik a hajléktalanokat Budapesten (Blikk)
Eredményesen vizsgázott a vörös kód intézménye, a rendkívüli hideg miatt szombaton kiadott riasztás óta több mint harminc hajléktalan embert nem a számukra fenntartott, hanem más típusú szociális intézményekben helyeztek el - mondta el a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden en, sajtótájékoztatón.
febr. 27
14:33
Nem lesz új adatvédelmi hatóság (ProfitLine)
Ahhoz, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felügyelje a GDPR-t, ki kell jelölni a hatóságot, és ehhez minimum egy egymondatos, sarkalatos (kétharmados) törvényt el kell fogadni. Az Infotörvény illetve a háttérszabályozás módosítása gőzerővel zajlik, legkésőbb a választások után, május 8-án lehet ezeket a törvényeket benyújtani
febr. 27
14:33
Több mint egyéves mélypontra lassult a német infláció (Portfolio)
A januári 1,6%-ról 1,4%-ra lassult februárban az infláció éves üteme Németországban - derült ki a német statisztikai hivatal ma közzétett adataiból. Az 1,4%-os ütem több mint egy éves mélypont, ráadásul kisebb negatív meglepetést...

Keresés