Januárban 139,4 millió tonna volt a világ acéltermelése, ami 0,8 százalék növekedés tavaly januárral összevetve - közölte hétfőn a nemzetközi acélipari szövetség (The World Steel Association - worldsteel).
Jó a hangulat az amerikai tőzsdéken, erre még rátesz egy lapáttal, hogy Buffett olyan kijelentéseket tett, amik a cégének, a Berkshire Hathawaynek és az Apple-nek az árfolyamát is alaposan megmozgatták.Már 350 pontos pluszban a Dow 2018.02.26...
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, kicsit aggódik amiatt, hogy motorbeszállítójuk, a Renault a minél jobb megbízhatóság érdekében feláldozza a teljesítményt a 2018-as szezon első felében. Az előttünk álló idényben már csak 3 erőforrást lehet büntetlenül felhasználni, a Renault-nál pedig azt mondták, mindent megtesznek azért, hogy ú
A Paksi Atomerőműben feltárták és kijavították azt a hétfőn reggel történt hibát, amely miatt csökkent a reaktor teljesítménye, tájékoztatta Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója délután az MTI-t....
Reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran! – ezekkel a szavakkal hirdette meg Bayer Zsolt a következő békemenetet, amely március 15-én lesz.
Márciustól már nem nyit ki a Beszálló. Az egyik legismertebb magyar séf, Huszár Krisztián nevével fémjelzett belvárosi étterem kedden és szerdán várja utoljára a vendégeket. Újabb ismert és színvonalas budapesti étterem zárja...
Liu Shaolin Sándor és testévre, Liu Shaoang az olimpiai bajnoki aranyérem megszerzésével történelmi sikert ért el, és ezzel egyre többen csatlakozhatnak az MTK rövidpályás gyorskorcsolya-szakosztályához - mondta a kék-fehér egyesület elnöke, Deutsch Tamás.
Kikapcsolási moratóriumot hirdet keddtől vasárnapig az Elmű-Émász az extrém hideg idő miatt az Émász szolgáltatási területén, Borsod, Heves és Nógrád megyében - közölte a szolgáltató hétfőn.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn érdemi vizsgálat nélkül elutasította azt a fellebbezést, amit egy magánszemély nyújtott be Czeglédy Csaba egyéni képviselőjelöltkénti nyilvántartásba vétele ellen.
Des Moines, Egyesült Államok - Többször meglőtték, mégis tovább küzdött gazdájáért Rex, a bátor németjuhász. Javier Mercado (16) egyedül volt otthon, amikor betörtek hozzájuk.
Szinte szétszedik a rajongók Magyarország új hőseit, a Pjongcsangban téli olimpiákon első aranyérmünket szerző, Liu Shaolin Sándor (22), Liu Shaoang (19), Knoch Viktor (28) és Burján Csaba (23) alkotta férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó tagjait.
Hetvennégy szakmai szervezet összefogásával idén is folytatódik az az átfogó egészségvédelmi szűrőprogram, amely már nyolc éve áll a közösség szolgálatában.
A Toyota továbbra is elkötelezett a belsoégésu motorok fejlesztése mellett, emellett azonban az elektromos és üzemanyagcellás technológiák fejlesztését is fontosnak tartja. A Toyota már korábban is konzervatívan nyilatkozott a belsőégésű...
Kedden országszerte várható havazás, helyenként akár 20 centiméter körüli friss hó is hullhat, emellett az erős szél hófúvást is okozhat majd - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az erős lehűlés miatt az öblökben megkezdődött a Balaton befagyása, de kevés esély van arra, hogy sportolásra alkalmas jég alakuljon ki.
Amióta kiderült, hogy vége Jennifer Aniston (49) és Justin Theroux (46) házasságának, a világ romantikusabb fele arról álmodozik, hogy a színésznő újra összejön Brad Pitt-tel (54).
"Reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran!" – ezekkel a szavakkal hirdette meg Bayer Zsolt a következő békemenetet március 15-re.
Az elmúlt napokban több tanulságos írás is született Romániában a phjongcshangi olimpia magyar aranyérme kapcsán. A Gazeta Sporturilor munkatársa, Costin Stucan például egy hosszú véleménycikkben elmélkedett azon, hogyan sikerült Magyarországnak az, ami a jobb természeti adottságokkal rendelkező Romániának lassan 100 éve nem.
A Toyota Auris második generációja 2013 óta van piacon, és 2015-ben alaposan fel is frissült, azonban a japánok úgy látták, hogy ideje bemutatni kompaktjuk legújabb verzióját – ami a fejlődő konkurenciát tekintve nem is csoda. A gyáriak a Genfi Autószalonon le is leplezik az újdonságot, ami egy új hibrid hajtásláncot is kap. A Toyota emellett azt is elárulta, amire sajnos már számítottunk: a Supra…
A Jaguar hatalmas durranásra készül, ugyanis március 1-jén végre leleplezik az I-Pace várva várt sorozatgyártású változatát. Az angolok egy utolsó ízelítőt azért megosztottak velünk a nagy nap előtt, ami mellé természetesen elárulták, hogy nem csak számukra, hanem az egész autóipar számára hatalmas előrelépés lesz az első teljesen elektromos modelljük.