A kormányközeli Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint a Jobbik tábora változatlanul 7 százalék, a baloldalon pedig állandósult a hármas holtverseny az MSZP-Párbeszéd, a DK és az LMP között.
A nagy kérdés az, hogy tudunk-e olyan közgazdaságtani keretrendszert építeni, amely közérthető, és amelynek céljai társadalmi konszenzuson alapulnak – véli György László, a Századvég vezető közgazdásza.
A Kossuth Lajos téren tartják idén a március 15-ei állami ünnepséget, amelyen beszédet mond a miniszterelnök - jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
A Kossuth Lajos téren tartják idén a március 15-ei állami ünnepséget, amelyen beszédet mond a miniszterelnök - jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
"Az igazi elismerés az, hogy ennyi embert látok egy moziteremben, ekkora közönséggel tíz éve nem találkoztam" - mondta Szabó István Oscar-díjas filmrendező a szerb fővárosban péntek este, amikor átvette a belgrádi nemzetközi filmfesztivál, a 46. FEST életműdíját, a Belgrádi győztes nevet viselő szobrocskát.
A kéthetes szünet után visszatér a világ legjobb bajnoksága, mi pedig annyira elérzékenyültünk ettől a ténytől, hogy mindenkire rázúdítottuk a szeretetünket. Előzetes.
Születésnapjára költi 50 ezer forintos SPAR-os nyereményét Bodoki József. A férfinak életében először a Vasárnapi Blikk Nagy dobás játéka hozta meg a szerencséjét.
Csaknem 12 ezren vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, várhatóan minden korábbinál többen jelentkeznek majd külképviseleti szavazásra - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke szombaton az MTI-nek.
A fűtött lakások meleg, száraz levegője vagy az elhúzódó nátha miatt túlzásba vitt orrspray használat is okozhatja, hogy az orrnyálkahártya kiszárad. A száraz orrnyálkahártya minden lélegzetvételnél feszítő érzése nemcsak kellemetlen, de számos egészségügyi problémához is vezethet: gyakori orrvérzés jelentkezhet, a betegek fogékonyabbá válhatnak a
Készül a 3-as BMW legújabb generációja, a G20-ként emlegetett modellt most álcázva fotózták. A formán van több kivehető részlet és egy erősen ismerős első lámpa, ami nem BMW-s.
Visszaemelte a befektetésre ajánlott kategóriába Oroszországot a Standard & Poor's hitelminősítő péntek éjjel. Az S&P "BB+" szintről emelte "BBB-" fokozatra Oroszország hosszú lejáratú devizaadósságának besorolását, amely a befektetésre...
"Az igazi elismerés az, hogy ennyi embert látok egy moziteremben, ekkora közönséggel tíz éve nem találkoztam" - mondta Szabó István Oscar-díjas filmrendező a szerb fővárosban péntek este, amikor átvette a belgrádi nemzetközi filmfesztivál, a 46. FEST életműdíját, a Belgrádi győztes nevet viselő szobrocskát.
Venezuela, felbuzdulva a napokban kibocsátott kriptovalutájának a sikerén, szerdán bejelentette, hogy a jövő héten újfajta kriptovalutát tervez piacra dobni.
Különleges koktélokat mutatunk, melyek felgyorsítják a fogyást, és akár még a karodról is képesek eltüntetni a hájat. Mindebben mi más segíthetne, mint a szódabikarbóna.
Télen a bőrünk ellenállóképessége csökken. A hideg és a fagyos szél is megviseli, ugyanakkor az alacsony légnedvesség-tartalom miatt a fűtött helyiségekben is könnyebben kiszárad.
Bár az elemzők nem várnak változást sem az alapkamatban, sem a nem-konvencionális eszköztárban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a hét egyik fontos eseménye.
Visszaemelte Oroszország államadós-besorolását a befektetésre ajánlott kategóriába pénteken a Standard & Poor's pénzügyi szolgáltató csoport globális adósminősítésekért felelős részlege (S&P Global Ratings), a nemzetközi szankciókra és a csökkenő nyersanyagárakra adott prudens szakpolitikai válaszintézkedésekkel indokolva a lépést.
A következő napokban várható extrém hideg idő miatt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombat déltől vörös kód riasztást léptet életbe.
Elképesztő, egyben életveszélyes esetről számolt be a Mirror: egy drogügyek miatt előzetesbe helyezett rab már 37 napja nem hajlandó elvégezni nagydolgát - és ebbe bele is halhat hamarosan!
Tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek hétfőn kezdődő többnapos akciójukban a rendőrök az ország közútjain - közölte a rendőrség pénteken honlapján.
Azt már korábban is lehetett tudni, hogy a budapesti taxipiacon körülbelül 10 százalékos drágulás várható a közeljövőben, most azonban ennél is pontosabb részletek derültek ki. A budapesti taxistársadalom és az érdekvédelmi...
, 2018. február 24., szombat (MTI) - Csaknem 12 ezren vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, várhatóan minden korábbinál többen jelentkeznek majd külképviseleti szavazásra - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke szombaton az MTI-nek.
Másfélszer többen szimpatizálnak a kormánypártokkal (a teljes felnőtt népesség körében 40 százalék), mint az ellenzékkel együtt - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Idők számára készült kutatásában, amelynek részleteit szombaton közölték az MTI-vel.
Nincs rá garancia, hogy az uniós tagországok állam- és kormányfői a jövő évi tisztújításkor automatikusan a legtöbb szavazatot szerző európai párt listavezetőjét fogják jelölni az Európai Bizottság elnöki tisztségére – közölte Donald Tusk a pénteki brüsszeli EU-csúcstalálkozó után. Orbán Viktor korábban azt hangoztatta, ideje arról tárgyalni, hogy