Sikerült azonosítania az Országos Onkológiai Intézetnek azokat a férfi tagokra jellemző DNS-mintákat, amik III. Béla király csontmaradványaiból maradtak: kiderült, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.
Minden munkavállaló számára kihívást jelent, hogy megtalálja a munka és a magánélet közötti egyensúlyt. Egy kutatás azt vizsgálta, hogy ez milyen mértékben megvalósítható az alkalmazottak számára a különböző országokban.
Kismértékben tovább csökkenhetnek az üzemanyagárak, mert a januári erős drágulás után az utóbbi hetekben lefelé mozdultak az olajárak a nemzetközi piacon, s emellett gyengült a dollár a forinttal szemben is – írja a Magyar Nemzet.
Szakács László az MSZP frakcióvezető-helyettese perre ment, első fokon pedig úgy döntött a bíróság: ki kell adni a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a kért adatokat.
Már száz jelöltet jelentettek be az áprilisi országgyűlési választásra, ebből 19-et (valamennyien a Fidesz-KDNP jelöltjei) már nyilvántartásba is vettek a választási bizottságok
Keveset változott és vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött, míg a dollárhoz képest gyengült
Nagyot estek kedden a GAP részvényei, miután a társaság egy hét múlva érkező gyorsjelentése előtt fontos személyi változásról döntött a menedzsment. A ruházati kiskereskedelmi lánc március 1-én érkező, negyedik negyedéves beszámolója...
Az eddigi eladásról semlegesre változtatta a CIG Pannónia részvényeire vonatkozó ajánlását a Concorde. A Konzummal történő, egyre valószínűbb jövőbeni együttműködésre való tekintettel Vágó Attila elemző 452 forintos 12 havi célárat...
A hatóságok sikeresen elejét vették egy lőfegyveres tömeggyilkosságnak egy dél-kaliforniai középiskolában - közölte kedd este a Los Angeles megyei seriff hivatala.
Az országban nincs járhatatlan út, három településen, csaknem ezer fogyasztási helyen azonban szünetel az áramszolgáltatás - közölte az MTI-vel szerda reggel a katasztrófavédelem sajtóügyeletese.
20 éve nem látott esést szenvedett el a Wal-Mart árfolyama tegnap, ami magával rántotta az amerikai indexeket is, így megtört a hat napja tartó emelkedés az amerikai tőzsdéken. Európában mérsékelt emelkedésekkel indult a nap, ma a vállalati...
Azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport, s kiderült, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek - nyilatkozta Kásler Miklós professzor, az intézet vezetője a szerdai Magyar Időkben.
Kiadta előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat. Borult lesz az ég: napközben az ország északkeleti harmadán átmenetileg megszűnik a csapadék, nyugaton valószínű további havazás, másutt havas eső, eső, de a csapadék intenzitása mindenütt gyengül – figyelmeztetést adtak ki nyugatra hófúvás, a fél országra pedig havazás miatt
Az M1-es autópálya külső sávjának már tarthatatlan az állapota, több szakaszon is sebességkorlátozásokat vezettek be, hogy ezzel fenntartsák a közlekedés biztonságát. 2021-től ugyan megkezdődhet a nagy felújítás, addig azonban...
Az országban nincs járhatatlan út, három településen, csaknem ezer fogyasztási helyen azonban szünetel az áramszolgáltatás - közölte az MTI-vel szerda reggel a katasztrófavédelem sajtóügyeletese
A kolumbiai biztonsági erők kedden lezártak egy sor illegális határátkelőhelyet a venezuelai határon, hogy elejét vegyék az ellenőrzés nélküli migrációnak
Északkeleten megszűnik a csapadék, nyugaton havazás, az ország többi részén eső, havas eső várható az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint.
A hatóságok sikeresen elejét vették egy lőfegyveres tömeggyilkosságnak egy dél-kaliforniai középiskolában – közölte kedd este a Los Angeles megyei seriff hivatala.
Ree Drummond gasztroblogger egy oklahomai farmon él férjével, négy gyermekével és több ezer musztánggal. Náluk aztán mindig történik valami, ami okot ad újabb és újabb ételek kitalálására. Gyermekzsúr, jótékonysági piknik, születésnap, évforduló. A márciusi két új évadban (15. és 16.) Ree többek közt koktélpartit rendez munkatársainak köszönetképpe
Javuló eredményeket jelentett az OMV 2017 negyedik negyedévéről; a társaság megduplázta a nyereségét, miközben csökkent az árbevétel. Az OMV gyorsjelentésének fontosabb sorai: A társaság tisztított működési eredménye 67 százalékkal...
A Kelemen Kabátban novemberben teltházas nagykoncertet adott az Akvárium klub Nagyhalljában – már nem kabátban. Azóta elkészültek második, Fehér Angyal című albumuk dalai, amelyeket rendhagyó módon mutatnak be rajongóiknak, hiszen pont ezt csinálnák normálisan?
Eredményes volt a venezuelai kriptovaluta keddi debütálása. Az El Petro névre keresztelt kriptovalutából 735 millió dollár értékben adtak el - jelentette be Nicolas Maduro venezuelai elnök. Az El Petro fedezetét az ország olajtartaléka...
Már elkezdődött a Nagyböjt negyven napja, mely alatt, lemondva a zsíros-húsos fogásokról, tulajdonképpen lehetőséget teremtünk testünk és lelkünk számára a tavaszi megújuláshoz, a természettel való összhangba rendeződéshez.