Európa 571 városának adatait elemezve a New Castle-i Egyetem kutatói kimutatták, hogy az eddig véltnél jóval szélsőségesebbé válik az időjárás a 2050-2100 közötti időszakban.
Már 2016 óta tudhat a kormány – és így Orbán Viktor is – a veje érdekeltségébe tartozó Elios viselt dolgairól. A szocialisták úgy tudják, a közvilágítási programot már ekkor vizsgálta az európai támogatásokat auditáló főigazgatóság – a kormány azonban ezeket a jelentéseket titkosította. A bíróság közben első fokon kimondta, hogy az unió csalás elle
Csaknem ötmillió munkahelyet biztosít Németország importja az Európai Unió (EU) többi 27 tagállamában, és számos országban már az is visszaeséssel járna, ha a német gazdaság növekedése leállna - mutatta ki egy szerdán ismertetett tanulmány.
A világ országainak többségében egyáltalán nem, vagy csak alig javult a korrupciós helyzet 2017-ben – emelte ki a Transparency International (TI) nemzetközi civil szervezet a szerdán kiadott éves jelentéséről tájékoztató közleményében.
A festékdobáló G-Rast felkereső csecsen érdekes körülmények között tartózkodott Magyarországon. De hogy itt van-e még, az a belügyminiszter szerint titok.
Az ÁNTSZ friss jelentése szerint Magyarországon is vannak sertésinfluenzás betegek. A tünetei hasonlók, mint a szokásos influenzáé, az oltás ez ellen is segít.
Ahmad, a szír migráns rövid időn belül két feleségét is maga után vihette Németországba. A férfi most egy interjúban mesélt arról, hogy milyen az élet - a poligámiát egyébként tiltó - Németországban két feleséggel.
Bizalmi vagyonkezelési szolgáltatást indít az Apelso Trust Zrt., a cég arra számít, hogy a Magyarországon élő tehetősebb családok és magánszemélyek vagyonának megőrzésében játszhat fontos szerepet.
Háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetést kért a török ügyészség egy isztambuli taxisofőrre, aki az ideálisnál jóval hosszabb útvonalon jutatta célba utasát - jelentette szerdán az Ihlas török hírügynökség.
Nem túl biztonságos a berlini állatsimogatóban és parkokban lévő állatok élete. A főváros Neukölln kerületében ezúttal egy kecskét öltek le, nem olyan régen pedig egy póni lett szexuális bűncselekmény áldozata.
Úgy alakult a sevillai meccs, ahogy azt José Mourinho valószínűleg megálmodta: színtelen, szagtalan, legkevésbé közönségcsalogató mérkőzésen a United lehozta 0-0-ra az összecsapást.