A hepatitis D a máj hepatitis D-vírusfertőzés által okozott gyulladását jelenti. A fertőzés károsítja a májsejteket és megzavarja a szerv működését. A hepatitis D vírus (HDV) akkor tudja megfertőzni a szervezetet, ha egyidejűleg vagy korábban az egyén hepatitis B vírussal (HBV) is megfertőződik/megfertőződött. A hepatitis D vírus ugyanis csak a B v
A látássérültek csak tanú jelenlétében vehetik át a könyvelt postai küldeményeket. Az ombudsman szerint ez sérti a jogaikat, a feladat az lenne, hogy biztosítsák a postai szolgáltatás akadálymentességét.
A Szlovénia és Horvátország között természetes határt képező Kupa folyóba fulladt egy közel-keleti migráns, aki Szlovéniába próbált bejutni illegálisan, halálának pontos körülményeit egyelőre nem sikerült tisztázni – írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.
Székely László ombudsman szerint sérti az egyenlő bánásmód követelményét a Magyar Posta azon gyakorlata, amely szerint minden esetben és automatikusan csak nagykorú tanú jelenlétében engedi átadni a postai könyvelt küldeményt a vak és gyengénlátó címzett számára.
Sikerült épségben felszínre hozni 955 embert egy dél-afrikai aranybánya mélyéről, ahol azért rekedtek, mert a Free State (Szabadállam) tartomány térségében tomboló vihar miatt előző nap megszakadt az áramellátás.
Még az olasz választások előtt újabb nagyobb összeget fordít a világ legnagyobb hedge fundja, a Bridgewater Associates arra, hogy az olasz bankok és biztosítók esésére fogadjon. Ezzel már 3 milliárd dollárt tett Ray Dalio cége például...
Az elmúlt egy hétben két népszerű terméket is teszteltek Magyarországon. Egyikben a párizsik, míg másikban a málnaszörpök játszották a főszerepet. Előbbiek közül egy termék víztartalma haladta meg a megengedett szintet, így párizsiként...
A saját konyhájában érte baleset Paudits Bélát. A Jászai Mari-díjas színész nekiesett a sütője üvegtetejének, aminek következtében csúnyán megsérült a veséjénél is.
A hatóságok köröznek egy afgánt az észak-franciaországi Calais-ban csütörtökön történt, migránsok között kirobbant verekedés miatt – tudatta pénteken egy rendőrségi forrás.
Drasztikusan visszaesett tavaly azon vállalkozások száma, amelyek a megújuló alapú energiatermelésükhöz kértek támogatást. A kérelmek szinte kizárólag napelemes erőművekre vonatkoztak.
Megérkezett az Európai Bíróságra az a kereset, melyet az Európai Bizottság nyújtott be Magyarország ellen a külföldi egyetemek, a többi között a Közép-európai Egyetem (CEU) működési feltételeit meghatározó magyar szabályozás miatt indított kötelezettségszegési eljárásban - közölte pénteken a luxembourgi székhelyű bírói testület.
A dollár gyengülése hagyományosan az árupiaci árfolyamok emelkedését szokta előidézni, és miután az utóbbi hetekben a zöldhasú trendszerűen gyengült az euróval szemben, felmerül a kérdés: okozhatja-e az olajárak megugrását az...
Hitetlenkedve olvassák az MSZP-ben Szél Bernadett legújabb interjúját. Az LMP vezetője ugyanis árulónak, az ellenzéki oldal tönkretevőjének nevezte Karácsony Gergelyt. Szerinte elsősorban ő az oka az ellenzék kétségbeejtő állapotának.
Theresa May brit miniszterelnök szerint az Európai Unióval tervezett szabadkereskedelmi egyezménynek nem szabad kizárnia, hogy Nagy-Britannia hasonló kereskedelmi megállapodásokat köthessen a világ többi részével.
Péntektől kezdődően a hétvégére újra az évszaknak megfelelő, télies idő várható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint péntektől valamennyi sószórásra és hóekézésre alkalmas gépjárművével elvégzi a szükséges preventív beavatkozásokat.
Gyurcsány feltartotta a kezét és beismerte, hogy vagyona nagy részét a bécsi Rothschild-palotában tartja. Itt székel ugyanis az osztrák milliárdosok kedvenc luxusbankja, a Schoeller bankház. Évszázadok óta kiszolgálja a pénzarisztokráciát.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter helyszíni köszöntőjével nyitották meg az agrárkamara karcagi szolgáltatóközpontját, amely a gazdálkodók és vállalkozásokat támogatja.
Theresa May brit miniszterelnök szerint az Európai Unióval tervezett szabadkereskedelmi egyezménynek nem szabad kizárnia, hogy Nagy-Britannia hasonló kereskedelmi megállapodásokat köthessen a világ többi részével, így tehát a briteknek...
A Deutsche Bank veszteséggel zárta a tavalyi évet, elsősorban azért, mert nőtt a vesztesége a tavalyi utolsó három hónapban és sokba került a cégnek az amerikai adózási szabályok változása is.
A gyógyszeripar gazdaságunk egyik húzóágazata, versenyképességünk emelésének egyik kulcsszereplője - jelentette ki Varga Mihály a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnökségi ülésén. A szövetség képviselői...
Be kell vinni a közbeszédbe a daganatos megbetegedések problémáját és felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek van tennivalója a megelőzés terén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
Nem maradt sok ideje annak, aki tisztán elektromos meghajtású autóhoz szeretne állami támogatást igényelni, a keretösszeg terhére május 1-jéig lehet pályázni – hívta fel a figyelmet az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ugron Gáspár Gábor arról is beszélt lapunknak, hogy a társaság számos módon segíti az érdeklődőket a sikeres pály
Mérnökök és orvosok fejlesztettek ki egy olyan technológiát, amivel szimulálni lehet az összevarrt ereket. A módszer a 3D nyomtatáson alapszik, és tananyag is készült belőle. Vagyis: a sebészhallgatók akár online is gyakorolhatnak – hangzott el az M1 reggeli műsorában.
Új szemtanúk kerültek elő a csaknem 40 évvel ezelőtt vízbefulladt színésznő, Natalie Wood ügyében; vallomásuk Wood férjére, Robert Wagnerre terelte a gyanút.
Figyelmeztetést adott ki az orosz külügyminisztérium, arra intve állampolgárait, hogy kétszer is gondolják meg külföldi utazásaikat, mert az Egyesült Államok világszerte „oroszokra vadászik”, hogy őrizetbe vegye őket.