2018. február 2. péntek

febr. 2
16:48
Megérkeztek a magyar honvédség új repülőgépei – galéria (Infostart)
Bemutatták azt a két Airbus A-319 repülőgépet pénteken Kecskeméten, amelyet a Magyar Honvédség hadrendjébe állítanak. Ez a honvédség történelmi fejlesztésének és fejlődésének fontos állomása - jelentette ki a honvédelmi miniszter.
febr. 2
16:48
Az Iszlám Állam egyik „médiafelelősét” fogták el Törökországban (hirado.hu)
A 22 éves, szíriai állampolgárságú férfi Aleppóból érkezett, Törökországba illegális úton lépett be a Szíriával határos Hatay tartománynál, Kocaeliben pedig „alvó sejtként” feladatra várva hamis papírokkal bérelt lakást.
febr. 2
16:54
Brutális összeg: nem hiszi el, mennyibe kerül ez a Bugatti bicikli (Blikk)
A Bugatti megalkotta a világ legkönnyebb biciklijét. A PG Bugatti kerékpár főként szénszál felhasználásával készült, és mindössze öt kilót nyom.
febr. 2
16:54
Választás 2018: Újabb 11 pártot vettek nyilvántartásba (ATV)
Újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ezzel 74-re emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma. Négy évvel ezelőtt összesen 71 pártot vett nyilvántartásba a bizottság.
febr. 2
16:54
Amerikai vagy svéd vadászgépeket vásárolna a szlovák védelmi tárca (hirado.hu)
Amerikai F-16-os vagy svéd JAS-39 Gripen vadászrepülőgépeket fog vásárolni a szlovák védelmi tárca, amely már csak erről a két ajánlatról folytat tárgyalásokat – jelentette a Sita szlovák kereskedelmi hírügynökség a szaktárcától kikért hivatalos álláspontra hivatkozva pénteken.
febr. 2
16:57
Meghökkentő átalakulás: így varázsol magából transzvesztitát a férfi – videó (Blikk)
Több réteg alapozó, durva kontúr, műszempilla, paróka, nem mindennapi női öltözék - ezek segítségével alakulhat át valaki Draq Queenné.
febr. 2
16:57
Nem lesz teljes összefogás Kész mellett (Alternatív Energia)
febr. 2
16:57
NVB: Módosul az ajánlások ellenőrzésére vonatkozó iránymutatás (hirado.hu)
A Nemzeti Választási Bizottság pénteki ülésén döntött a változtatás mellett.
febr. 2
16:57
Elfogták az Iszlám Állam egyik „médiafelelősét” (USAracing)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyik „médiafelelősét” fogta el a török csendőrség a nyugat-törökországi Kocaeli tartományban – jelentette pénteken a Dogan török hírügynökség.
febr. 2
16:57
Szomorú hírt kaptak Hamiltonék, erről nem akartak hallani (Ripost)
Száműzik a rajtrácslányokat a Forma-1-ből, ennek sokan nem örülnek. Vettel és Hamilton különösen bánhatja a döntést.
febr. 2
16:57
Elmúltál 40? Ezekben a cipőkben lesz pokoli csinos a lábad (Ripost)
Itt az idő, hogy lecseréld a szekrényedben lévő, idejétmúlt cipőket! Válassz nőies fazonokat, hidd el, a kényelemért nem kell lemondanod a szép lábbelikről! Mutatjuk a divatos darabokat.
febr. 2
16:57
Fucsovics kikapott (m4sport.hu)
Minimálisra csökkent a magyarok esélye a belgák elleni Davis-kupa-meccsen.
febr. 2
16:57
Jelentős változtatásokra készül a Tesco Magyarországon (NRGreport)
A Tesco a Magyarországon üzemeltetett 206 áruházból 24-ben csökkentik a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát, változás lesz a pékségeknél és megszűnnek egyes éjszakai működéséért felelős vezetői posztok is.
febr. 2
17:00
Jegesmedvével jósoltattunk a Fővárosi Állatkertben: mutatjuk, milyen eredménnyel – fotók (Blikk)
Farsang, állatkert, február, és persze az időjósló nap, február 2-a, medvével. Így jönnek össze ezek:
febr. 2
17:00
Osztrák, magyar, szlovák és német közös kezdeményezés (Infostart)
Benyújtotta a dunai limes világörökségi pályázatát Magyarország három másik országgal együtt.
febr. 2
17:03
Rátámadt az apa a 175 évre ítélt orvosra, aki három lányát molesztálta (m4sport.hu)
Összesen pedig több mint 150 tinédzser esett áldozatul Larry Nassarnak.
febr. 2
17:03
Gólyahír: Babát vár a gyönyörű magyar reality-sztár (Femcafe)
Megható üzenettel tudatta, hogy anya lesz.
febr. 2
17:05
Felfüggesztették Fifát (m4sport.hu)
Doppinggyanú.
febr. 2
17:06
A válság óta nem látott ütemben nőttek az amerikai bérek (ProfitLine)
A várt 180 ezernél többel, összesen 200 ezer fővel bővült a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma januárban az USA-ban, ráadásul az előző havi 160 ezres adatot is felfele korrigálták. A munkanélküliségi ráta 4,1%-on stagnált, azonban az órabérek alakulása pozitív meglepetést okozott.
febr. 2
17:06
Elhalasztják a gazella cégeknek szóló pályázat újabb körét (Portfolio)
Egy közelmúltban elindult másik gazdaságfejlesztési pályázat tapasztalataira hivatkozva úgy döntött az Irányító Hatóság, hogy átdolgozza a GINOP-1.2.7-17 kódszámú Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek...
febr. 2
17:06
Csurig pakolták meg autóikat a sevillai narancstolvajok (hirado.hu)
Négy tonna lopott naranccsal próbált elszökni a rendőrök elől egy tolvajbanda a sevillai rendőrség elől.
febr. 2
17:09
„Vona Gábor csak annyira iszlámbarát, mint Orbán Viktor” (HírTV)
Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Iszlám Közösség elnöke, hogy a Fidesz a vallásokat is politikai célra használja fel.
febr. 2
17:09
Százmillió dollár tűnt el egy nap alatt (NRGreport)
A globális kriptográfiai piacról több mint százmillió dollárt töröltek 24 óra alatt.
febr. 2
17:12
Itt a büntetés: ennyit kapott a BKK a hackertámadásért (Blikk)
– Kiderült, 10 millió forintos bírsággal sújtják a BKK-t a tavalyi hacker botrány miatt!
febr. 2
17:12
Egy nagymama kálváriája: külföldön lett rosszul, 17 millióval tartozik most egy kórháznak (Blikk)
Joyce Kettle (74) egy karib-tengeri hajóká­záson üdült szeretteivel, ám váratlanul nagyon rosszul lett, és Cancúnba kellett szállítani repülővel, hogy megoperálják a szívét.
febr. 2
17:12
Fucsovics vereséggel kezdte Davis Kupa-nyolcaddöntőt (Infostart)
Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6 (7-5), 6:3-ra kikapott Ruben Bemelmanstól a liege-i Belgium-Magyarország Davis Kupa-nyolcaddöntő pénteki nyitányán.
febr. 2
17:12
Ezrek mondták vissza a részvételt: nagy bajba kerülhetnek a pjongcsangi téli olimpia szervezői (Blikk)
A rossz körülményekre hivatkozva kétezer önkéntes jelezte a február 9-én kezdődő pjongcsangi téli olimpia szervezőinek, hogy mégsem vállal munkát a játékokon.
febr. 2
17:12
Elképesztő: Robot készíti a kávét Tokió új kávézójában - kép (ATV)
Robot készíti el és szolgálja fel a kávét a vendégeknek Tokió új kávézójában.
febr. 2
17:12
120 decibellel az erőszak ellen (hirado.hu)
Egy új, kézi riasztó készülék terjedt el Németországban a nők között. A fiatal, öntudatos nők által létrehozott 120 decibel nevű mozgalom készített kisfilmet arról, miért nem lehet ma már enélkül a készülék nélkül az utcára lépni.
febr. 2
17:12
Új vezérigazgató-helyettest neveztek ki az Eximnél (vg.hu)
A Magyar Államkincstár korábbi elnökét, Dancsó Józsefet nevezte ki az Exim operációs vezérigazgató-helyettesének és az igazgatóság tagjának február 1-jétől Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – tette közzé a Magyar Export-Import Bank Zrt. pénteken a BÉT honlapján.
febr. 2
17:14
Döbbenetes felfedezés: dinoszaurusz-lábnyomokat találtak a NASA parkolójában – videó (Blikk)
Dinoszaurusz lábnyomokat találtak a NASA parkolójában, Washington környékén. A területet 110 millió évvel ezelőtt még mocsár fedte. Az évekig tartó vizsgálat és feltárás után több tucat lábnyomot azonosítottak az iszapban.
febr. 2
17:14
A Vatikáni Bank nevében kötött hamis szerződéseket egy spanyol bűnözői csoport (hirado.hu)
A Vatikáni Bank (IOR) nevében kötött hamis szerződéseket egy spanyol bűnszövetkezet, amelynek négy tagját őrizetbe vették a hatóságok - közölte a spanyol rendőrség pénteken. A tájékoztatás szerint a banda főnöke egy 30 éves spanyol férfi volt, aki azt állította magáról, hogy a Vatikán kubai nagykövete, amit hamis dokumentumokkal igazolt.
febr. 2
17:14
Fellép a kettős élelmiszer-minőség ellen az EU (vg.hu)
Az Európai Bizottság és a tagállamok hatóságai összehangolt, az élelmiszeripari termékek minőségét vizsgáló kampányt indítanak májusban – közölte Vera Jourová jogérvényesülésért és fogyasztópolitikáért felelős uniós biztos pénteken.
febr. 2
17:15
A legegyszerűbb egytálétel, aminek képtelenség ellenállni: brassói hagyományosan (Mindmegette)
febr. 2
17:15
Fidesz: Vonának kell magyarázatot adnia (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök bevándorláspolitikája elég egyértelmű az egész világ számára – emelte ki a Fidesz.
febr. 2
17:18
Durva csalás bukott ki a kínai bankszektorban (Portfolio)
Idén harmadszorra csapott le a kínai felügyelet a bankszektorra, összesen 52,5 millió jüannyi bírságot szórtak ki 19 pénzintézetnek Senhszi és Henan tartományban- írja a Reuters. A felügyelet közleménye szerint egy bűnözőcsoport rossz...
febr. 2
17:18
Mégis összeáll a Spice Girls? (hirado.hu)
A lányok komoly összeg fejében ismét színpadra lépnek, bár Victoria Beckhamnek akadt egy különleges feltétele.
febr. 2
17:18
Kikivel erősít a Petőfi Rádió (hirado.hu)
Új blokkal jelentkezik vasárnap esténként a Petőfi Rádió magyar zenei műsora, a Dalra magyar: 19-21 óráig Patkó Béla Kiki várja a hallgatókat.
febr. 2
17:21
Seszták Miklós kiszáll? (HírTV)
Kiszállna a kormányból a fejlesztési miniszter, legalábbis a Népszava információi szerint.
febr. 2
17:24
Így áll a legnagyobb ellenzéki erő címért folytatott verseny (Infostart)
A Medián legújabb felmérése szerint kis mértékű elbizonytalanodás tapasztalható a Fidesz-szavazók körében, de továbbra sem az a kérdés, hogy a kormánypártok a legesélyesebbek-e a győzelemre, hanem hogy megszerzik-e a kétharmadot vagy sem.
febr. 2
17:24
A magyar kormány 630 millió forinttal támogatja a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet (hirado.hu)
A magyar kormány egy tavalyi döntése értelmében 630 millió forinttal támogatja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület különböző fejlesztési terveit, amelyek szociális és oktatási intézmények, valamint közösségi és hitéleti célok támogatására irányulnak – jelentette ki Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi é
febr. 2
17:24
LMP: Hatékonyabban kell ellenőrizni az uniós források felhasználását (hirado.hu)
Az Európai Unió is látja, hogy hatékonyabbá kell tenni a közösségből érkező források felhasználásának ellenőrzését.
febr. 2
17:27
Akár te is is részt vehetsz az idei Oscar-partin (Femcafe)
Hatalmas élményben lesz része annak, aki kijut!
febr. 2
17:30
Őrült szexi Hosszú Katinka: ritkán mutat ilyen medencés képet (Blikk)
Hosszú Katinka határozottan jókedvűnek tűnik legutóbbi képén... sőt!
febr. 2
17:30
Még két hét és megtudjuk, hogy értékeli Orbán Viktor 2017-et (ATV)
Az előzetes tervek szerint Orbán Viktor február 18-án mondja el huszadik évértékelő beszédét a Várkert Bazárban, bár a meghívókat még nem küldték ki – tudta meg az atv.hu. Nyilván lesz sorosozás, brüsszelezés, migránsozás. Kérdés, hogy másnap a tavaszi parlament ülés első napján is felszólal-e a miniszterelnök.
febr. 2
17:30
Az Iszlám Állam kulcsfiguráját kapcsolták le Törökországban (ATV)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyik "médiafelelősét" fogta el a török csendőrség a nyugat-törökországi Kocaeli tartományban - jelentette pénteken a Dogan török hírügynökség.
febr. 2
17:33
Jegyezzük meg ezt a trükköt: Így hajtsuk fel az ingek ujját! (Blikk)
Mindenki fel tudja hajtani, de biztos, hogy nem így!
febr. 2
17:33
Tiltakozik a Fidesz Vona Allahot éltető kijelentései miatt (hirado.hu)
Vona Gáborról a napokban került nyilvánosságra egy felvétel, amelyen Allahot dicsőíti, egy másik felvételen pedig arról beszél, a globalizmus sötétségében az iszlám az utolsó fénysugár.
febr. 2
17:33
Elszólta magát, ezen dolgozik most Demcsák Zsuzsa (Ripost)
Új munkába kezdett az egykori műsorvezető, amiről a Facebook-oldalán rántotta le a leplet.
febr. 2
17:35
Megsemmisítenek vagy visszahívnak több veszélyes tűzijátékot (hirado.hu)
A problémás pirotechnikai eszközök használat közben elmozdulhatnak vagy égési sérüléseket okozhatnak.

Keresés